tamás a név
irományok

vasárnapok

2017.06.11. 23:00, tamás

nagyjából már kirámoltam mindent a szobámból, viszont a ruháimat még mindig össze kell pakolnom, és a holnapi nap már vészesen közeleg. a lakótársam még fel sem fogta, hogy ma alszunk itt utoljára, bár nekem nem lesz érzelgős elhagyni ezt a házat, mert nem nagyon éreztem otthonnak. egyrészt azért, mert nem én rendeztem be, másrészt pedig meg lehet, hogy otthon mindig is csak egy lesz, és ezért érzek így. elég sok faszság felgyűlt a három év alatt, és sikerült is rengeteg mindent kidobnom, de még így is lesz jócskán mit magunkkal vinni, mert sok olyan dolog van, amihez emlékek fűznek, és nem szeretnék megválni tőlük. például van néhány apróság még amit annak idején nicholastól kaptam, vagy vonatjegyek guildfordba, amikor hétvégente hozzámentem. úgy érzem, ezek olyan dolgok, amiket örökre magammal szeretnék tartani, mert fontosak számomra. majdnem könnybe lábadt a szemem, amikor átmentek a kezemen a kézzel írott üdvözlőkártyái vagy a naplómból egy részlet, még amikor papírra írtam, és nem volt meg a blog. visszaolvasa nagyon durván szerelmes voltam belé, mert olyan dolgokat említettem meg, amiket nem nagyon éreztem senki iránt amióta szétváltunk. mostanában többször küldött üzenetet, de nem olyanokat, hogy mi van velem, vagy hogy érzem magamat, hanem inkább olyan dolgokról, amiket tudja, hogy szeretek. nem tudom, hogy kapcsolatban van-e most, viszont biztos vagyok benne, hogy lányokkal randizik, mert az utolsó napjainkban említette, hogy ő egy feleséggel és gyerekkel tudja elképzelni  a jövőjét.

tegnapelőtt próbáltam egyeztetni ericcel, hogy akkor mit fogunk csinálni a hétvégén, de nem volt képes leszögezni semmit, így tegnap este csak itthon punnyadtam. fáradt is voltam a sok munka után, viszont kedvem mindig van találkozni vele. hazudnék ha azt mondanám, hogy nem csinálhattunk volna valamit, mert délután öt fele írt, hogy akkor hánykor tudnánk találkozni. nem állhatom az ilyen lastminute.com helyzeteket, így inkább azt mondtam neki, hogy ne fáradjon, mert már nem fogok kimozdulni. amikor megkérdezte, hogy miért, akkor őszintén elmondtam, hogy mi zavar. én szeretem legalább egy nappal azelőtt tudni, hogy mit fogok másnap csinálni, mert a napomat is úgy kell alakítanom, és nem utolsó percben rohangálni össze-vissza. a másik, hogy nekem erről az jött le, hogy szar a fejemre. azt mondta, hogy ez nem igaz, csak van egy ilyen rossz szokása, hogy mindent utolsó percre hagy – igazából az összes mexikóira hivatkozott, mert szerinte nem csak ő van ezzel így. elég szomorú, mondtam, mert én a totál ellentétje vagyok ennek, és bár igaz, hogy néha kell spontaneitás az életben, én az ilyensmikkel szeretek tisztában lenni. persze el volt kenődve, amikor ezt megmondtam neki, és felajánlotta, hogy a vasárnapot együtt tölthetjük. nekem ugye pakolni kellet meg rámolni a szekrényeket, így csak az lett belőle, hogy fél hármat beszéltünk meg. én tartottam is magamat ehhez, mert szeretek ragaszkodni az ígéretemhez, és a másik, hogy vesztegetni sem szeretném mások idejét. délutánig már nagyjából el is intéztem a dolgaimat, sőt, még a telefonomat is újraraktam, mert valamiért nem ment a wifi a vonaton az utóbbi két hétben. ma meg a fülhallgatóm is felmondta a szolgálatot, és múltkor a marshall hangszórom is, amiről már írtam. komolyan mondom, ebben a hónapban nagyon szerencsétlen vagyok mindennel. hála a pipéknek sikerült megoldani a helyzetet, és most már működik normálisan. tegnap a vérnyomásom az egekbe szökött, amikor megtudtam, hogy június 29-ig nem lesz internet az új házban. pont azért próbáltam sietni, hogy megrendeljem és elintézzek mindent, hogy maximum egy hetet kelljen nélkülözni, de végül három hét lett belőle. nagyon gáz, és nem tudom, hogy fogom kibírni, mert internetfüggő vagyok. jó, lesz mobilnet meg publikus wifi, viszont nem hinném, hogy fogok tudni hozni új bejegyzéseket a blogra a lapítóm nélkül. azért is próbálok most minden fontosat leírni, mert nem tudom, hogy mikor fogok legközelebb jelentkezni.

hampstead heath-be mentünk ma, ami egy óriási park londonban, és tulajdonképpen azért esett erre a választásom, mert láttam, hogy nicholas körülbelül két héttel ezelőtt itt volt, és nagyon megtetszett a képek alapján. nem is értem miért nem mentem el eddig, mert ez lett az új kedvenc helyem, és ráadásul nincs is messze tőlem. már nagyjából túlértünk a bejáraton, amikor láttuk, hogy mindenki piknikezett vagy napozott, és nekünk csak akkor esett le, hogy semmink nincs, s jó lett volna felraktározni néhány finomságból. szerencse volt egy bevásárlóközpont öt percre a parktól, így vettünk két csomag chipset, és egy üveg proseccot, mert nem eric lenne ha nem inna alkoholt. nem bántam, mert tudtam, hogy biztos jó lesz a hangulat, főleg ha iszunk is egy keveset. az igazság az, hogy én úgy terveztem, hogy majd bejárjuk a park nagyját, de ez képtelenség volt két okból is. az első az, hogy egy kurva nagy parkról beszélünk, a másik meg, hogy ha akartunk se tudtunk volna, mert ericcel mindig csinálunk valami idiótaságot, és azzal eltelik az idő. körülbelül tíz perc séta után beértünk az erdőbe, ahol ki volt terülve egy óriási farönk, ami valószínüleg okkal volt ott, mert elég sokan járnak arra és jó érzés megszusszanni egy kicsit sétálás közben. hamar bevágtuk a bubis italt, és kicsit meg is vetett, ezért már ott elkezdtünk dísztelenkedni. ez a hülye erőszakkal leszorított a farönkön és csókolózni kezdtünk, nem törődve, hogy az emberek mellettünk sétálnak. mondjuk azt nagyon szeretem benne, hogy őt nem érdekli mit gondolnak mások róla. nem tudott veszteg maradni, így visszafutottunk az üzletbe még egy üveg alkoholért.

a második üveg után már eléggé elveszítettük az uralmat, és minden idiótaságot csináltunk, mintpéldául versenyeztünk, hogy ki tud több mazsolát elkapni nyitott szájjal, vagy megfogta a kezemet és kiforgattuk egymást, mint a gyerekkorunkban. el nem tudom mondani, hogy mennyire jó érzés volt, mert nem ez volt az első alkalom, hogy ezt a játékos énemet hozta ki belőlem. általában elég komoly vagyok, viszont ericcel nem bírok az lenni, mert amint ránézek a fejére, egyből elmosolygom magamat. tökéletes alkalom lett volna, hogy akcióba lendüljünk, mert konkrétan egy lélek sem volt ott az erdő szélén, és én személy szerint eléggé be voltam gerjedve. végülis csak csókoloztunk, semmi rosszalkodás nem történt annál tovább. szerettem volna az egész estét együtt tölteni vele, de már hat fele haza kellett mennie, mert a főnöke szólt, hogy segítenie kell valamiben. tőzsdékkel dolgozik, és van úgy, hogy néha szükségük van rá munkaidőn kívül is, mert ha például hirtelen nagyon meggyengül a font vagy valami komolyabb dolog történik, akkor mindenkire szükség van. faszom tudja, hogy működik ez, mert én is csak ennyit tudok.

bele sem merek gondolni, hogy milyen lesz a holnapi nap, mert már látom előre, hogy reggeltől-estig rohanás lesz. már várom, hogy legyünk túl rajta, bár az igazság az, hogy még csak most fog jönni a java.

nyereményjáték -

szöveges üzenetek harca

2017.06.08. 21:00, tamás

mielőtt belekezdenék a bejegyzésbe, szeretnék megjegyezni valamit annak a személynek, aki feltörte a facebookomat, mert tudom, hogy innen volt valaki a blogról: nem volt túl jó húzás – feljelentettelek fenyegetésért, és jelenleg nyomoznak utánad. az adatlapomat is figyelik, szóval nem nagyon ajánlom, hogy tovább próbálkozz.

ugye említettem, hogy mennyire jól éreztem magamat ericcel a múlt heti találkozásunkor. namármost, azóta egy kicsit újból felzavaradott a víz körülöttünk, mert kibaszta a biztosítékot nálam. azt hittem, hogy tényleg megváltozott, mivel felnőttesebben viselkedik és valóban az jött le, hogy komolyabb szándékai vannak. minden fasza – másnap böngészek facebookon, és látom, hogy kommentált egy pasi képe alá. alapból ez nem nagyon jelentett volna bármit is, de emlékeztem a névre, és leesett, hogy ez volt az exe. vagy legalábbis eddig ezt hittem, mert amiután lefordítottam a spanyol hozzászólásokat a kép alól, teljesen mást gondoltam. kiderült, hogy még most is együtt vannak, mert eric olyan szövegeket nyomott, hogy már öt hónapja együtt – amitől teljesen hányok, mivel ki nem állhatom, amikor a párok ilyensmiket osztanak meg a nagyközönséggel –, és még mindig emlékszem arra a pillanatra, amikor a szemembe néztél, és azt mondtad, hogy házasodjunk össze. mondom, mi a fasz? egy húsz éves kis cafka az a pasi, pont ő fog hozzámenni. természetesen nagyon dühös lettem, mert nem volt őszinte velem, és én nem szeretem kavarni a szart. az teljesen rendben van ha egyedülálló és randizgatunk, vagy csak egyszerűen próbáljuk jobban megismerni egymást, viszont ha van egy harmadik személy is a képben, akkor én inkább kiszállok. kérdeztem tőle, hogy mi a magyarázata a hozzászólásaira és csak annyit mondott, hogy ne hibáztassam, mert tavaly, amikor ő teljesen belém volt zúgva, akkor én mással randizgattam. igen, bazdmeg, de akkor mi nem voltunk együtt, és tudtam, hogy mész el hong faszom kongba. nekem egy olyan válasz, hogy „bonyolult”, nem elég. már előre tervezgettem, hogy milyen programokat fogunk csinálni a héten, és hogy milyen jó lesz időt tölteni vele, de inkább mondtam, hogy felejtse el az egészet. persze, tudtam, hogy ez nem fogja őt visszatartani, mert van egy olyan szokása, hogy ha elutasítom, akkor még jobban akar. azt írta egy üzenetben, hogy nem szeretne elveszíteni, mert szeret és értsem meg, hogy komplikált a helyzete. egyetlen egy esetben érteném meg ezt a magyarázatot, és az akkor lenne, ha például munkahelyi vagy családi problémákkal küzdene.

most kicsit el is hidegültem tőle, és próbálom azt sugallni, hogy nem esik jól egy második opciónak lenni – mivel valóban nem, és ezt neki is tudnia kell. próbál rávenni, hogy találkozzunk, de én akarattal más programot csináltam kővágóval, ami egyébként egész jó volt. nem vittük túlzásba, csak egy kicsit vásárolgattunk, csináltunk egy rakat koktélt, megittunk egy egész üveg páleszt, na meg két adag vízipipát is elszívtunk. szegénykém kiöntötte a szívét, mert nincs szerencséje neki sem a pasikkal, és mindig olyanokat fog ki, akik elhagyják az országot vagy csak egyszerűen nem szeretnének komolyabb kapcsolatot. persze, hogy igen, mert neki kizárólag az ázsiai fiúk jönnek be és azok nagy része vízummal van itt, és nyílván míg a világ nem fognak itt ragadni. épp azt beszéltük, hogy én nagyon örülök annak, hogy jól érzem magam egyedül, mert most pont elég dolog van az életemben, amire koncentrálnom kell. hogy őszinte legyek, valószínüleg nem is férne bele az időmbe. nyár közepétől szerintem simán, ha kedvem is lesz hozzá, viszont addig el vagyok. visszatérve ericre, említettem, hogy szombat este talán jó lenne ütközni, de természetesen szokásához híven még nem konfirmálta meg az időpontot, vagy hogy egyáltalán jó lesz-e az a neki. ha nem, úgy is jó, mert nem fogok meghatódni ha nem lesz ideje rám, mivel már úgy is eléggé eltaszított magától ezzel a gusztustalan húzásával. a másik dolog, hogy nem tudom biztosan, valóban véget ért-e a kapcsolatuk, vagy csak azért mondja ezt, mert ha nincs ló, akkor jó a szamár is. annyi biztos, hogy ezeknek a nyálas kommenteknek nyomuk veszett facebookon, szóval lehetséges, hogy lehúzták a függönyt.

lassan pakolgatom össze a dolgaimat is, bár hála a pipéknek, nincs túl sok mindenem. nyílván felgyűlt egy-két szarság az utóbbi három év alatt, viszont közel sincs annyi mindenem, mint a lakótársamnak. neki lesz vagy huszonhat nagy zacskó, és ezenkívül még minden, ami jelenleg a szobájában van. miatta kell fogadnunk egy furgont, mert különben lehetetlen lenne mindent elvinnünk. szerencsémre a múltkor én már egy csomó ruhámtól megszabadultam, amiket nem használok többé, így csak a fontosabbak maradtak. jövő héten fogok elmenni valamikor bútorvásárlásra is, mert jó lenne mindent beszerezni így az első egy-két hétben. azt hiszem, említtem, hogy már pár hete kinéztem mit fogok beszerezni, de tegnap minden megváltozott, mert kikértem kővágó véleményét is. tulajdonképpen nem lesz akkora drasztikus változás, hiszen még mindig a letisztult és fehér vonalon fogok maradni, de a fa kinézete egy kissé másmilyen lesz, és rájöttem, hogy okos megoldás lenne az ágy alatti helyet kihasználni, s beszerezni két-két kihúzható fiókot mindkét oldalra. lesznek még munkálatok a beköltözésünk után, de szerencsére a meszelés és a nagytakarítás már a beköltözés előtt meglesz, és a többit valahogy túlvészeljük. a hétfőt kivettem szabadnak, mert akkor lesz a nagy nap és jobbnak láttam, hogy nyugodtan előkészítsünk mindent, majd késő délután jönnek is értünk, hogy átvigyük a cuccainkat. szerencsére csak tíz perc autókázásra van az új ház tőlünk, így reménykedem, hogy egy pár óra alatt már kezelhetővé válik a helyzet, és sikerül nagyjából berendezkedni még aznap este. úgy gondoltam, hogy kedd este munka után elmegyek és megrendelek minden bútort, mert valószínüleg kell várni pár napot a szállításig ha nem lesz raktáron minden. tegnap beszéltük kővágóval, hogy mennyire írtózom ettől a résztől, mert nekem fingom nincs hogyan kell összeszerelni ezeket a faszságokat, de megnyugtatott, hogy ő profi és pikk-pakk összerakja nekem. életmentő ez az egy ember! majd meghálálom hazai szilvapálesszel.

kezdem nagyon megszeretni az új munkát is. már elég sok tudást magamba szívtam, emiatt pedig már sokkal gördülékenyebben telnek a mindennapok, mert nem csak az van, hogy nézek ki magamból, mint egy idióta ha valami akadályba ütközöm. a csapat is nagyon segítőkész és az a jó, hogy mindenki másképpen dolgozik, így többféle nézőpontból tanulom meg a dolgokat, és lassan kialakíthatom a saját módszeremet is. egyelőre azért próbálok igazodni hozzájuk, és mindent úgy csinálni ahogy mondanak, vagy ahogyan kell, mert még a próbaidőn azért túl kell esni. kiderítettem, hogy lesz hat nap szabadságom augusztus végéig, amit ki kell vennem, de szerintem csak az lesz belőle, hogy hazamegyek. itt szeptembertől kezdődik az új év, szóval egész jó időben váltottam munkát, mert a nyár szerintem hamar el fog telni, és akkor végre normálisan be fogom osztani a szabadságaimat. feltételezhetően az a forgatókönyv lesz, hogy január környékén újból hazarepülök egy hétre vagy ilyensmi, és tavasszal tervezek menni a fülöp-szigetekre körülbelül tíz napra, majd jövő év októberében/novemberében zanzibárba is szeretnék eljutni.

nyereményjáték -

tőlem, neked

2017.06.04. 00:00, tamás

gazdáját keresi egy piros színű christian louboutin körömlakk. érdekessége, hogy a csomagolás mérete megegyezik a christian által tervezett legmagasabb cipő magassarkújával – ráadásul a színe pontosan ugyanaz az árnyalat, mint a cipők talpa. ajándékba kaptam, viszont szeretném továbbadni, mivel nem nagyon fogom hasznát venni, és gondoltam, hogy talán lesz valaki, aki örülne neki.

a körömlakk maga 13.500 ft-ba fáj, tehát egész jó kis zsákmány lehet annak, aki szereti a designer márkákat, vagy csak egyszerűen imádja a louboutint. ha pedig nem vagy oda a körömlakkokért, akár egy gyilkoló eszközként is használhatod ha a pasid megcsal, vagy ha egy picsa hátbaszúr.

ahhoz, hogy a tied legyen, csak egyszerűen add meg az email címedet az alábbi linken, és a többit bízd a szerencsére. annyit megjegyeznék, hogy egy ip címről csak egyszer lehet regisztrálni – mármint lehet többször is, de akkor érvénytelen lesz az összes nevezés. a határidő július 4, éjfél.

bárhol legyél a világban, eljuttatom hozzád. természetesen én állom a postaköltséget is. íme egy kép, amit ma készítettem:

jelentkezem!

vedd a napot ajándéknak, amit mások pazarolnak

2017.06.01. 17:00, tamás

eric a hétvégén visszatért londonba – bár elég suttyó egy személy, mert nem árulta el pontosan, hogy mikor érkezett meg. nem vártam volna el, hogy találkozzunk már az első napon, szóval nem értettem a miértjét. panaszkodott, hogy nem tud sokat aludni éjszakánként, de hát persze, hogy nem tud, hiszen vissza kell szoknia az itteni időhöz. hosszú utazás után én is olyan össze-vissza érzem magam, ráadásul a légnyomás-változás is rátesz erre egy lapáttal. summa summárum, szerdát beszéltünk meg, mivel nekem akkor nem volt semmi tervbe véve – bár őszintén szólva, érte lemondtam volna bármit, de ez egyrészt egy taktika is volt a részemről, mert nem akarok rögtön a karjaiba futni, azt gondolván, hogy én mindig ott vagyok neki. még egyszer csicska nem leszek.

volt bennem félsz, hogy lemondja, mert ismerem, és gyakran megcsinálta ha valami közbejött. most sem érezte a legjobban magát, viszont mondta, hogy nagyon szeretne látni engem és ezért összeszedi magát. nagyon helyes, mert különben megpufadtam volna nagyon és tőlem aztán térdre is rogyhatott volna, mert nem csak ő változott meg az elmúlt egy évben, hanem én is. az értékrendjeim is fejlődtek, ezért nem fogok időt vesztegetni olyan emberekre, akik nem hajlandóak megizzadni értem. egy rakat választékkal jött, hogy hova mehetnénk el, de őszintén szólva, én még egyik helyről sem hallottam, szóval azt mondtam neki, hogy nekem teljesen mindegy, csak az a lényeg, hogy láthassalak. kissé meg is hatódott ezen, de valóban így éreztem. akkor csak az volt fontos, hogy vele lehessek, hogy megfigyeljem miben változott és megbizonyosodjak arról, hogy jól van. egy tetőtéri bárba mentünk el, amitől a bokámat is lefostam, annyira szép volt. rumpus room a neve, ha valakit érdekel. íme a kilátás:

viszonylag pontos volt, bár nem is nagyon volt baj ezzel eddig sem. inkább csak azzal, hogy nagyon gyakran kitolta az időpontot, és ez remélem változni fog, mert különben nem fogom szó nélkül hagyni. nem akarok negatív dolgokat bejósolni, így inkább csak reménykedem, hogy ez egy új kezdet mindkettőnknek. az állomásnál találkoztunk, és elég érdekes volt, mert pont háttal volt nekem, így volt esélyem a nyakába ugrani. amilyen boldog voltam, hogy láthattam, simán meg is tehettem volna, ámbár elég lassú voltam, mert ha egy valamiben biztosan változott az az volt, hogy felszedett magára egy kis felesleget. engem nem zavar annál tovább, csak meg kellett bizonyosodnom, hogy nem egy vadidegenre vetem rá magamat. amire kiköböztem, hogy ez biztosan ő lesz az, arra pont megfordult, és sikeresen elröhögtem magamat. jól esett megölelni és rögtön el is kezdtem figyelőzni, hogy még mi másban változott meg. két dolog biztosan megmaradt: a mosolya és a chanel parfümje. pár perc beszélgetés után azt szűrtem le, hogy jó hatással volt hong kong rá, mert sokkal felnőttesebb lett, és szerintem rendesen meg is edződött. jól esett ezt hallania, mert nem volt ez mindig így. elárulta, hogy mivel ő egyedüli gyerek volt, és a szülei mindent megadtak neki, sokáig elkényeztetett volt és nem állt mindig két lábbal a földön. huszonkilenc évébe telt megtanulnia, hogy ez így nem lesz jó – de jobb később, mint soha. büszke vagyok most rá. megragadva a lehetőséget, én is megkérdeztem, hogy szerinte én miben változtam meg amióta nem láttuk egymást. jó sokáig gondolkodott, amin meglepődtem, mert ez vagy azt jelenti, hogy semmiben sem változtam és próbál valami szépet mondani, vagy azt, hogy én is megváltoztam, és azon gondolkodik, hogyan mondja meg. hát, csak annyit tudott kibökni, hogy nagyon semmiben sem vagyok másabb, ami nyílván nem igaz, csak ő még átlát rajtam. nagyon is sok minden más tavaly június óta és ezt közöltem is vele. egyrészt érzelmileg sokkal erősebb vagyok és szerintem én is egy kicsit komolyabban látom a világot, és kezdek lassan rájönni az élet értelmére is.

egy tíz perces séta után megérkeztünk a mondrian hotelbe, és a recepción teljesen az az érzés fogott el, mint amikor egy évvel ezelőtt elbúcsúztunk egymástól. ezúttal viszont volt bennem egy örök elégedettség is, mert tudtam, hogy visszakaptam ericet, és emiatt boldog voltam. nem tudom mit hoz a jövő, de a jelenben kell élnem, különben sosem leszek kiegyensúlyozott és boldog. rendeltünk magunknak egy üveg fehérbort, mert nálunk már lassan egy hagyománnyá nőtte ki magát, hogy ha ünneplésre kerül sor, akkor bort iszunk. tudtam, hogy ő jobban szereti a vöröset, de amióta leitatott és meghánytatott vele, nem igazán bírom meginni. ráadásul nyár van, és sokkal jobban esik egy könnyed pohár bor. emellett itt volt a bizonyíték, hogy én is változtam, mert tavaly ilyenkor még nem nagyon álltam ki magamért, és bármit ajánlott, az jó volt. tudtam, hogy nem kell sok idő, míg a fejembe száll az alkohol, és akkor meg sokkal nehezebb visszafognom magam. sokszor éreztem késztetést arra, hogy megócsokoljam vagy odabújjak hozzá, de nyílván nem fogom egy ilyen helyen. türelmesen hallgattuk egymás mondandóját, és tisztára olyan volt, mintha egy tegnapi beszélgetést folytatnánk mindenféle kihagyások nélkül. a fontosabb dolgokról már eddig is tudtam, mert azért rendszeresen beszámolt róluk, de akkor is jó volt csak ülni és hallgatni. olyan jóképű volt, és újból az első randink jutott eszembe, mivel hasonlóan volt öltözve. öltöny, kockás ing, farmernadrág, gucci öv és salvatore ferragamo cipő – ez annyira ő.

amikor a bor fogytán volt, rendelt valami koktélt, ami szörnyű volt. azelőtt tudakolózott, hogy szeretem-e a nyári italokat, és egy határozott igennel válaszoltam, bár csak annyi volt a kivétel, hogy ne legyen benne uborka, mert attól rosszul leszek. nagyon szeretem amúgy, de nem az italokban. na, hát ebben nem volt, viszont borzalmasan keserű volt és minden baja volt. felnőtt italnak nevezem az ilyensmit, mert a gyerekkoromat idézi fel, amikor is a szüleim tonikos italokat ittak, én meg izgatottan belekóstoltam, majd csavart szájjal maradtam. viszont megittam, mert már eléggé be voltam csípve, és olyankor meg mindegy. egy ponton kijelentettem, hogy ha így folytatjuk az ivászatot, én nem fogok tudni hazamenni, és haza kell majd vigyen. sok kedvem meg amúgy sem volt egyedül lenni, mert rettentően hiányzott eric és jól éreztem magam vele. mondta, hogy neki reggel hétkor kelni kell, mert korán kezd, de az nem volt probléma nekem, mert simán felkeltem volna én is. az exével lévő helyzet most sem sokkal jobb, mert még mindig benne van a lakásszerződésben, így bármikor ottalhat, ami kibaszottul idegesít, mert szeretnék már megszabadulni tőle. küldött neki egy üzenetet, hogy otthon lesz-e este vagy mit szándékszik csinálni, és amilyen szerencsés vagyok, persze, hogy otthon volt. holnap utazik párizsba és remélem ott is fog ragadni – a kurva anyja. eric azzal bíztatott, hogy a jövő hét végéig biztosan egyedül lesz, így majd mehetek hozzá és nála is alhatok.

éjfél körül lehetett, amikor elhagytuk a hotelt és visszamentünk a vonatállomáshoz. kifele menet behúztam az egyik liftbe, amelyikben senki sem volt, és úgy istenigazából lesmároltam. a sokadik emeleten voltunk, viszont átkoztam a liftet amiért ennyire gyorsan levitt minket a földszintre. ezt nevezem én szenvedélyes csókolózásnak, és nem azt, mint amikor rob magához húz és megcsókol. hogy őszinte legyek, egyszer sem éreztem semmi különöset amikor vele smároltam, inkább csak kényszerből csináltam és én magam soha nem is kezdeményeztem. ericcel tűzijáték volt a gyomromban, és ekkor jöttem rá, hogy mennyivel másabb egy olyan személlyel lenni, akivel van kémia és csodálattal nézel rá. ráadásul tudom, hogy az iránta érzett szeretet valódi, mert még az sem zavar, hogy felszedte magát zsírral. majd segítek levinni egy pár közös akcióval. az állomásnál alig akartam elengedni, mert túl rövid volt az este és nem töltöttünk el elég időt egymással. én akár reggelig is tudtam volna beszélgetni vele, vagy táncolni és egy rakat hülyeséget csinálni. amikor megérkezett az ő vonata, gyorsan felemelt és körbeforgatott a levegőben, majd megcsókolt. az ilyen pillanatok miatt gondolok rá mindig egy mosollyal az arcomon, mert soha senki nem csinált ilyensmit rajta kívül. nicholastól vagy steliostól még egy arcra puszit is alig lehetett néha kicsalni, merthogy „mekkora szégyen egy másik fiút megcsókolni”. ki nem szarja le? alapjáraton én sem szeretem mások előtt csinálni, de ha londonban nem lehetsz önmagad, akkor mégis hol? amikor ericcel vagyok, őszintén szólva még annál inkább tojok rá az ilyen „vajon most mit gondolnak rólam?” momentumokra.

ma nem kellett dolgoznom, és ahhoz képest, hogy simán lustizhattam volna, már fél kilenc előtt kuvikkoltam. végülis nem bántam, mert volt pár elintéznivalóm. többek között a szeretett marshall hangfalam feladta a szolgálatot, és vissza kellett küldenem birminghambe. még 2015 telén vásároltam, de szerencsémre három év garanciát adtak rá, így megörvendtem, mert nincs kedvem százezer forintot kiadni egy újért. inkább kifizettem a drága postaköltséget, hogy visszaküldjem, mert még így is sokkal jobban kijövök. azt mondták, hogy ha sikerül megjavítani, akkor ezt küldik vissza, ha viszont nem, akkor küldenek egy újat. szerintem ez így rendben is van. titkon remélem, hogy egy újat küldenek, mert az mindig jobb. azt is remélem, hogy még ebben a hónapban visszakerül hozzám, mert zene nélkül csak élőhalott vagyok, és főleg ha már beköltözünk az új lakásba, szeretném, hogy nagyjából minden ponton legyen a hónap végére. emellett főztem zöldborsólevest ebédre, és egy egészséges kiadású banánkenyeret is sütöttem mindenféle cukor vagy vaj nélkül. szerintem egész jó lett, és büszke vagyok magamra, amiért ennyire kitartó vagyok mostanában a konyhában. rájöttem, hogy sokkal jobb minden ételt megfőzni, mert így legalább tudod, hogy mit tuszkolsz le a torkodon. aminek külön örülök, hogy újból rákaptam a levesekre, és jó kedvvel is készítem el azokat, mert tudom, hogy egészséges és nem csak szilárd ételeket eszem. otthon egy napot sem bírtam, mert úgy voltam vele, hogy leves nélkül nem ebéd az ebéd. aztán amikor kiköltöztem londonba, minden megváltozott, és mivel anyukám már nem főzött többé rám, én sem erőltettem meg magamat. estére is kitaláltam már mit fogok csinálni. az üzletben ihletődtem meg, mivel árultak készen, de nem nagyon bízom meg az ottani kész ételekben, így gondoltam, hogy én magam fogom elkészíteni. vettem gluténmentes, zöldborsólisztből készült tésztát, amit tonhallal, egy kis házi majonézzel, és édeskukoricával fogok összeugrasztani. anyukám már röhög, amikor hív skype-on és látja, hogy nem a szobámban vagyok, mert mostanában egy csomó időt a konyhában töltök. majd meglátjuk meddig tart ez az őrület.

boldog születésnapot, tamás a név!

2017.05.30. 00:00, tamás

nem mondom, hogy elrepült ez az egy év, amióta létezik a blog, mert rengeteg fontos és meghatározó dolog történt az életemben azóta, viszont pontosan emlékszem arra a pillanatra, amikor létrehoztam ezt a menedéket. akkor persze nem gondoltam, hogy ennyire meg fog változni minden, de próbáltam a legfontosabb eseményeket dokumentálni. természetesen így is rengeteg olyan dolgon mentem keresztül, amiről egy szót sem említettem, mert vagy nem volt kedvem írni, vagy azért, mert nem tudtam hogyan tudnám szavakba önteni.

mivel nincs sok elérhető alapinformáció rólam vagy a blogról – és rengeteg új olvasó is van –, ezért gondoltam, hogy válaszolok pár kérdésre ezekkel kapcsolatban. elnézést kérek azoktól az olvasóktól, akik a kezdetektől követnek, mert már valószínüleg szófostam egy csomó dologról.

1. mesélnél egy kicsit magadról?
jelenleg 22 éves vagyok és londonban élek már több, mint 3 éve. introvertált vagyok, nincs túl sok barátom, de akik beférkőztek a lelkembe, azokért még gyilkolni is képes lennék. nincs túl sok szerencsém a pasikkal sem, hiszen általában mindig azokba az emberekbe botlom, akik nincsenek tisztában azzal, hogy mit akarnak, és gyakran érzelmi harcot vívnak önmagukkal. persze nekem pont emiatt van miről írnom, és szerintem ezért is vagyok még itt. imádok utazni, és úgy érzem, hogy az életben ez az egyetlen dolog, ami önfeledt boldogsággal tud eltölteni.

2. miért ez a név?
nem sok nevet próbálgattam, mert nagyjából tudtam, hogy valami olyansmit szeretnék, ami engem tükröz, és esetleg a saját nevem is benne van. amikor igazán elkezdtem érdeklődni a pasik után, és feliratkoztam az egyik randizós oldalra, beszélgettem egy sráccal, akinek a felhasználóneve „disthename” volt. mint később kiderült, daniel volt a keresztneve, és ezen a gondolatszálon maradva született meg a „tamás a név” is. minden forrás téged illet, daniel, bárhol is legyél most a nagyvilágban.

3. mikor kezdtél el először blogolni?
mint a legtöbb ember a gportálon, én is egy rajongói oldallal kezdtem 10 évvel ezelőtt, majd amikor amerikába költöztem, létrehoztam egy személyes blogot, mert meg szerettem volna osztani a történteket a családommal, barátaimmal, és a volt osztálytársaimmal. aztán hazaköltöztem egy évre és akkor le is zártam a blogot, mert úgy éreztem, hogy az a korszak akkor lezárult. nem is nagyon kívántam már pódiumra tenni az életemet, inkább egy kis magányra vágytam a sok hűhó után. miután két évet már eltöltöttem londonban és túlestem az első szakításomon, újra írni kezdtem, mert túl sok érzelem volt bennem és valahogy ki kellett adnom. egy darabig csak verseket írtam, és az egyik éjszaka pattant ki az ötlet, hogy a blogolással talán kicsit jobban érezném magamat.

4. hogyan jellemeznéd a stílusodat?
nem írok túl gyakran, de ha igen, akkor szeretek sokat. nem próbálok megfelelni és az olvasókhoz igazodni, hiszen magamnak írok, és nem azért, hogy például ezzel másoknak segítsek. persze ha valakit ezzel pozitívan befolyásolok, annak csak örülni tudok. hazudnék ha azt mondanám, hogy nem esik jól, hogy ennyien olvasnak, de én akkor is ugyanúgy írnék ha naponta csak tízen járnának fel ide. szeretek valami mást nyújtani, mint a többi blogger, és ezért is próbáltam kialakítani a saját stílusomat már a kezdetektől is. szerintem leginkább abban különbözöm a legtöbb embertől, hogy nagyon nyitott vagyok, amikor arra kerül a sor, hogy kiöntsem a lelkemet. nem szégyellek a szexről beszélni vagy olyan részleteket megosztani, amiken a legtöbb ember csak pillogtatni tud és azt gondolja, hogy ő sosem tudna ilyen dolgokról beszélni. én úgy gondolom, hogy emberek vagyunk, és ez egy szerves része az életünknek.

5. mit csinálsz a blogoláson kívül?
a nap legnagyobb része a munkával telik ki, viszont ha szabad vagyok, akkor szeretek sok időt egyedül tölteni. hosszú séták zenével párosítva, utazás és mozi. szerintem elég unalmas vagyok és szeretnék ezen változtatni. jó lenne többet kimozdulni és bulizni járni. rájöttem, hogy nem is annyira rossz új embereket megismerni, mert miattuk változom és leszek több.

6. szerinted mi segít abban, hogy kitűnj a többi blogger közül és sikeres legyél?
fontos, hogy legyen mindenkinek egy saját stílusa és ne próbáljon meg más lenni. valamiben ki kell tűnni, mert van még ezer más blog a tieden kívül, és mi fogja meghatározni azt, hogy bekerülsz-e ahhoz a pár oldal közé, amiket az emberek akár napi szinten olvasnak? nálam ilyen például a kisbetű. szerintem ha valaki rátéved az oldalra és nem látja az oldal nevét, egyből rájön, hogy ez az enyém, mert nem használok nagybetűket. a siker elég furcsa dolog és annak ellenére, hogy elég sokan olvasnak, nem nevezném magamat sikeresnek, mert nem váltottam meg ezzel a világot, és nem is fogom. azonban miután megmutattam hogyan nézek ki, egy páran közületek felismertek az utcán amikor még otthon voltam. nagyon érdekes látni azokat az embereket a való világban, akik olvasnak és követnek, mert olyankor jön rá az ember, hogy a statisztika mutatója nem csak számokat jelent, hanem emberek ülnek a képernyők mögött. nyugodtan szólítsatok le ha láttok otthon, vagy akár itt londonban, mert ígérem, hogy nem vagyok annyira ijesztő, mint amilyennek tűnök, csak sokszor leszarom a világot amikor egyedül sétálok az utcán és zenét hallgatok.

7. ki vagy mi miatt kezdtél el blogolni?
tulajdonképpen én egy konkrét személy miatt kezdtem el blogolni, akinek régen volt egy cserediák blogja. az ő neve flóra és floridában élt, de sajnos mára már törölte a blogját, szóval nem tudom linkelni. nagyon élveztem olvasni és mindig vártam, hogy új bejegyzéseket hozzon. jól esett olvasni, hogy nem volt tökéletes az élete és sokszor nehézségekbe ütközött, mert én nagyon tartottam attól, hogy mi lesz velem egyedül amerikában.

8. szerinted mit gondolnak rólad, illetve a blogodról?
szerintem én egy nagyon megosztó személyiség vagyok, és engem vagy szeret valaki, vagy egyenesen utál. nem hinném, hogy lenne középút. amikor volt hozzászólás lehetőség és még nem volt nagy az olvasottság, nagyon kedves üzeneteket kaptam és sok bíztatást, hogy folytassam az írást, mert tetszik amikről írok, viszont a látogatottsággal a gyűlölködő hozzászólások is nőttek. engem nem zavar ha valaki leolt, mert már lassan mindennek neveztek és hozzászoktam, de amikor más meleg olvasóimba kezdtek belekötni az emberek, akkor kicsit kezelhetetlenné vált a helyzet, és azt ajánlottátok, hogy inkább zárjam le a kommenteket. azóta nyugodtság van és végre azok az emberek vannak itt, akik nem trollkodni jöttek, hanem csak egyszerűen kikapcsolódni. persze továbbra is elérhető vagyok emailben, a tamasanev@icloud.com címen.

9. meddig szeretnél még blogolni? gondolkodtál már azon, hogy abbahagyod?
nem nagyon szándékszom abbahagyni egyelőre, mert élvezek néha leülni és írkálni össze-vissza, mivel egész jó hatással van a lelkemre. természetesen már megfordult párszor a fejemben, hogy inkább visszavonulok, de pár nap kihagyás után már hiányzik a blog.

10. mi motivál arra, hogy újra és újra új bejegyzéseket hozz?
nem a halálos fenyegetések, az biztos. boldogsággal tölt el ha arra gondolok, hogy van egy kis zug valahol az interneten, ahol bármit megoszthatok és tudom, hogy magam lehetek. a mindennapokban ez nem mindig sikerül, mert nyílván alkalmazkodnunk kell a környezetünkhöz meg a többi emberhez, de az írás valahogy felszabadít.

az oldal szülinapja alkalmából gondoltam megosztok egy pár érdekes statisztikát is:

összes látogatás 2016.05.30. óta: 106600
az eddig legforgalmasabb nap: 2017.05.29.
az eddig legforgalmasabb nap látogatottsága: 891

Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 

tamasanev@icloud.com