tamás a név

visszatérés

2016.08.26. 12:43
tamás

hajhó! nem tűntem el teljesen, csak egy kis vakáción voltam, mert úgy éreztem, hogy  mélypontra kerültem, illetve még most sem vagyok igazán önmagam. írni meg szeretek, így hát evidens volt, hogy szavakra szeretném verni a gondolataimat, mert egy olyan szituációban vagyok, ami annyira irritál, hogy úgy érzem, még a lófaszt is ki tudnám írni magamból. ugyanakkor olyan érzéseket kelt bennem, mintha én lennék kuku. jó, tudom, hogy mindig egyszerűbb mások arcába nyomni a lekváros kenyeret, de szeretném leírni a dolgokat többféle szempontból, és akkor el lehet dönteni, hogy legfőképp kiben keresendő a hiba.

namármost, amikor valaki megkérdezi, hogy van-e barátom, akkor el kell gondolkoznom egy picit, hogy mit válaszolok. az igazság az, hogy két hónapja vagyunk együtt, de mostanában számtalanszor érzem azt, hogy egyáltalán nincs az egész kapcsolatnak egy olyan hangulata, mintha teljesen egyek lennénk. ráadásul én már a legelejétől folyton egyedül érzem magam, annak ellenére, hogy itt van ő nekem. amikor megismertem steliost, akkor saját akaratomból nem nyitottam meg az érzelmi csapomat, mert mindig az van, hogy nálam gyorsan kialakulnak az érzelmek, és olyankor könnyű kihasználni. természetesen akkor még minden teljesen jó volt, programokat szerveztünk, folyton együtt voltunk, de körülbelül három hete drasztikusan változni kezdtek a dolgok. az egész ott startolt, hogy én július 30-tól egészen augusztus 14-ig hazautaztam, hogy a családommal legyek, hisz február óta nem láttam őket, és a kilenc hónapos kis unokahúgomat is még csak egyszer láttam élőben. valljuk be, két hét azért két hét, főleg ha párkapcsolatban vagy. nem azt mondom, hogy ez egy hosszú idő, de azért éppen elég ahhoz, hogy valakit, aki nagyon fontos számodra, hiányolni kezdj. ráadásul egy párkapcsolatban rengeteg minden tud történni ennyi idő alatt, főleg ha még friss az egész. nálunk pont ez volt a helyzet, mert mióta hazautaztam, én konkrétan le voltam szarva. volt olyan nap is, amikor így egyik délután magasságában küldtem neki egy üzenetet, azt mondván, hogy ha én nem kereslek, akkor te sem. elmondtam neki, hogy attól, hogy távol vagyunk egymástól, az még nem jelenti azt, hogy nem kellene kíváncsinak lennünk egymásra, hanem pont ellenkezőleg. bocsánatot kért, amiért így viselkedett, így én is magam mögé tudtam.

vasárnap késő este érkeztem vissza londonba, így már képtelenség volt találkozni, mert mindkettőnknek reggel korán munka volt, ráadásul ő az egész hétvégét a barátaival töltötte valahol észak-angliában, így ő csak ilyen éjfél körül érkezett haza. megbeszéltük, hogy hétfő este viszont találkozunk. ez így is lett, már várt a pizzával meg a filmmel. jó volt egy nagy kimaradás után újból a karjaiba süppedni, és azt érezni, hogy nem vagyok egyedül. én valami okból kifolyólag csak akkor érzem azt, hogy van barátom, amikor vele vagyok fizikálisan. eddig nem bírtam felfogni, hogy miért, hisz ez még sosem történt meg velem, de szerintem már diagnosztizáltam a problémát, ami így az együttes viselkedése provokálta ki belőlem. mivel én szeretek egy kicsit előre tervezni,– és ezt ő is tudja, hisz úgy gondolom, hogy az a kölcsönös tisztelet jele, ha előre tudatod valakivel a szándékodat, és nem utolsó percben várod el a személytől, hogy a saját akaratod szerint cselekedjen,– úgy egyeztünk, hogy szerdán újból találkozni fogunk, és ott is alszom, mivel csütörtöktől vasárnapig jönnek valamilyen barátai ciprusról és egyikük nála fog aludni. nem is volt egy szavam sem, mert én a kis naív azt hittem, hogy annak ellenére, hogy velük szándékszik lenni legtöbbet,– ami teljesen rendben van –, próbál szakítani egy kis időt is rám, hiszen két hétig én is távol voltam. nem azt vártam el tőle, hogy csak kettesben legyünk, hanem, hogy hívjon meg legalább egy nap a barátaival és menjünk el közösen valahová. kedden kijelentette, hogy az egyik barátja már aznap este fog jönni, és ne haragudjak, de szerdán nem fogunk tudni találkozni. mondom neki, hogy de megígérted, hogy a szerda estét együtt töltjük és ha most nem is sikerül, legalább csináljunk valamit hárman. azt mondta, hogy ez nem lehetséges, mert a barátja nem tudja, hogy meleg. annak ellenére, hogy próbáltam megérteni az ő helyzetét is, kiborultam, mert én úgy vagyok vele, hogy ha valaki megígér valamit, azt igyekezzék is betartani. megint csak annyit tudott mondani, hogy sajnálom. én meg, hogy a sajnálom szótól még nem érzem jobban magamat, és csak szídni tudtam magamban azt a kurvát, hogy minek kellett korábban jönnie. na meg milyen igaz barát lehet az, aki nem tud egy ilyen fontos dolgot rólad?

mondanom sem kell, hogy én ezalatt a pár nap alatt konkrétan egy nem létező személy voltam, mert annyira el volt foglalva a barátaival, hogy rám két percet is alig tudott szánni, hogy megkérdezze, hogy vagy te hülye. péntek este viszont megkérdezte, hogy mit csinálok és hirtelen felcsillant a szemem, mert azt gondoltam, hogy meginvitál engem is valahová. mondta, hogy mennek bulizni épp és reméli, minden okés velem. annyit válaszoltam, hogy én is szeretnék menni. az ő részéről válasz azért nem jött, csak reggeli ötkor, és az is annyiból állt, hogy aludj jól. mondom, mi van? teljesen figyelmen kívül hagyja az üzenetemet és azt hiszi, hogy egy jó éjt üzenettel el tudja intézni az egész problémát. természetesen egész nap nem írtam neki, mert úgy voltam vele, hogy ha ő leszar engem, akkor én is azt fogom csinálni. csak késő este kérdezte meg, hogy minden okés-e. én akkor kinyitottam a számat, megmondtam, hogy kurvára nem okés semmi sem, és mindent elmondtam, ami a szívemet nyomta. az elején csak pillogtatni tudott, és annyit mondott, hogy nem tudta, ekkora problémát fogok csinálni abból, hogy most ő egy pár napig a barátaival lesz, mivel még sokszor tudunk találkozni miután elmennek. nem a jövöről van szó, hanem a jelenről. nálunk otthon a mi kultúránkban ilyen nincs, ez nem normális. más úgy csapná rád az ajtót egy ilyen manőver után, mint szél a budiajtóra. bevallotta, hogy számára a barátok fontosak és nem tudja, hogy képes-e a párkapcsolatra több figyelmet fordítani, mint rájuk. na meg azt is, hogy kamuzott a szexxel kapcsolatban. eddig az volt, hogy pár hónap túl korai ahhoz, hogy lefeküdjünk, és ha mindent megad nekem, akkor ott fogom hagyni. szerintem meg pont ellenkezőleg. azt kell tudni, hogy két hónap leforgása alatt még nem volt képes megbaszni, ami egy kicsit el is gondolkodtatott, mivel egy normális férfi már ennyi idő után mindkét térdén sírva könyörögne, hogy lefeküdj vele. eddig legalább olyan hímekkel volt dolgom, akik még ha nem is törődtek velem, de legalább akartak közösülni. de ez? ez sem nem törődik, és lefeküdni sem akar velem. csak annyit tett hozzá, hogy hétfőn szemtől szemben elmondja nekem. hát, a hétfő is eljött, de még akkor sem tudtam kihúzni belőle. annyira megharagudtam rá, hogy teljesen az ágy másik felébe húzódtam és nem szóltam hozzá semmit. azt mondta, hogy csak akkor árulja el, amikor készen áll, mert szerinte két hónap kevés idő arra, hogy ilyen dolgokat osszon meg velem; meg arra is, hogy közös barátaink legyenek. ???

őszintén elmondtam, hogy megértem mekkora teher lehet neki, hogy nem tudják a barátai, hogy meleg és megértem teljesen mértékben emiatt, csak az fáj, hogy ő képtelen megérteni miért érzek így. annyit tett hozzá, hogy nem ez a helyzet, csak egyszerűen még nem szeretné elmondani nekik, mert még mindig próbálja megtalálni magát. egy olyat is kibökött, hogy ha nem tetszik, elmehetek. majdnem fogtam magam és kimentem. csak egyetlen dolog fékezett le, és az az, hogy az előző kapcsolatomban is megbántam volt, hogy leléceltem. nem szeretnék újból egyedül lenni és nagyon unok új emberekkel ismerkedni. visszatérve a szex témára, csak annyit tudtam meg, hogy nem én vagyok a probléma forrása. ilyenkor az ember azért elgondolkodik rendesen, hisz annyiféle forgatókönyv létezhet. lehet, hogy még mindig szűz huszonnyolc évesen, de lehet, hogy csak nővel feküdt le idáig. mi van ha egy gyerekkori szexuális traumát cipel magával? de talán az is meglehet, hogy valamiféle nemi betegségben szenved és ezért érzi azt, hogy még nem képes erről beszélni, mert fél, hogy otthagyom. most emiatt eszembe jutott, hogy erre meg is van a lehetőség, mert egyszer kutattam a dolgai között,– amiért meg is lehet kövezni,– de találtam ilyen extra vastag és biztonságos kotont az éjjeli szekrényében. felvetődött bennem  a kérdés, hogy ki a fasz szeretne olyansmivel szexelni, mert konkrétan nem érzel semmit vele. mindezek után érzelmileg visszamentem arra a szintre, amit akkor éreztem mikor megismertem: tehát szinte semmit – aminek örülök, mert különben a padlón lennék. eldöntöttem, hogy most én is játszani fogok vele és merni fogok nemet mondani, mert eddig mindent megkapott tőlem és eszem ágában sem volt átbaszni.

hogyan éljük meg a sikert manapság?

2016.07.09. 12:00
tamás

az embereknek van egy olyan berögződésük, hogy sikeresnek lenni egyenlő azzal, hogy a fél világ a lábaink előtt hever. úgy gondolom, hogy inkább csak a média próbálja elhitetni velünk, hogy a sikeres ember az, aki üzletember, közszereplő, vagy éppen egy híresség, holott ezt teljesen másképp is megélhetjük – egy sokkal hétköznapibb módon. vissza kell néznünk néha egy kicsit, és összegezni, hogy mit értünk el eddig, ahhoz, hogy előrébb tudjunk haladni, hisz gyakran nem elég csak előre nézni. jó, most képbe jön, hogy mennyire fontos a jelenben élni, és ezzel teljesen egyet is értek, mert szerintem ez a legkönyebb – ha talán nem az egyetlen – út a boldogsághoz, de ahhoz, hogy emberileg fejlődni tudjunk, ahhoz egy tudatosabb elhatározás is szükséges. ha valaki azt mondja neked, büszke vagyok rád, akkor már egy sikeres ember vagy. ezzel együtt meg ne féljünk jót mondani másoknak, ne mindig csak mi várjuk el, hisz ez csak azt sugallja rólunk, hogy egy bizonyos szinten elfogadtuk önmagunkat.

szerintem egyfajta örök elégedetlenség szükséges a sikerhez, mert az egy hajtóerő. az önbizalomhiány nem túl szerencsés. ugyanakkor a kitartás és az egészséges megszállottság is létfontosságú, mert legyünk őszinték, nem sok olyan ember van, aki este elment lefeküdni és reggel úgy kelt föl, hogy teljesen megváltozott az élete. különbség van a vágy és az akarat között. vágyni arra, hogy egy sikeres ember légy, teljesen más dolog, mint akarni egy sikeres ember lenni és szerintem itt rontja el a legtöbb ember. azonban vágyni és akarni önmagukban nem elég. a vágy az egy beteljesítésre váró dolog, míg az akarat egy lételem annak elérésében. az akarathoz viszont a vágyra is szükség van. na, ezt jól megasszontam. tulajdonképpen ez egy „catch 22”, ahogy az angol mondaná, hiszen egyik sem működik a másik nélkül.

„reményből él a vágy, s meghal, ha nincs remény.”
– pierre corneille

próbálj találni valamit, amiben jobb vagy az átlagembernél. félreértés ne essék, nincs semmi gond az átlagossal, mert nem ez határozza meg a boldogságunkat, de egy nagy segítség lehet. számomra például az írás okoz örömet, és a kreatív dolgok. ezért is fontos nagyon, hogy először próbáld valamennyire megtalálni magadat, és legyenek céljaid, mert nélkülük értelmetlen reggel fölkelni. fontos, hogy bontsuk szakaszokra az utunkat. csináljunk kis horgonypontokat, mert minden alkalommal ha elérünk egyet, az motiválni tud bennünket, hogy ne adjuk fel. mennyire egyszerűbb csomópontról csomópontra haladni, mintsem csak a célt, a sikert látni magunk előtt. a siker mögött hosszú az út, és sok munka van. ahhoz, hogy elérjük, ki kell lépnünk a komfortzónánkból és cselekedni kell. az egyik kedvenem, mikor valaki azt mondja, hogy szeretne egy óriási házat medencével, merthogy ez olyan standard, de aztán azt is kiböki, hogy ez csak egy álom marad. persze, hogy igen ha nem hiszel magadban. a hit a siker egyik alapköve és először magadban kell hinned. másodszor meg teljesen mindegy, hogy miben hiszel, csak higgy. lehet az egy cserepes virág vagy akár a te istened is. ha jobban belegondolsz, a vallások is csak azért léteznek és működnek még a 21.-ik században, mert hit nélkül összeomlana a világ.

hogy sikeres embernek tartom-e magamat? kívülállóként határozottan igen a válaszom, az én szemszögemből viszont annyira nem, mert nagyon kritikus tudok lenni önmagammal szemben.  amit eddig elértem, az nagyszerű nekem, de ezzel még nem tudom beérni, mert az ember mindig többet akar. erről próbálom most kicsit megváltoztatni a nézeteimet, mert ez egy óriási akadály. valahogy világ életemben azt éreztem, hogy a médiában szeretnék elhelyezkedni, mert engem ez vonz, és aki ismer, az tudja, hogy mennyire megszállott vagyok ezzel kapcsolatban. pont azért, hogy elérjem a célomat, én is felállítottam magamnak egy úgynevezett „utam a sikerhez” tervet, amit csomópontokra bontottam, és ez a blog az első a sok közül. ha képes leszek valamiféle eredményt elérni vele, akkor úgy úrzem, hogy máris jó úton leszek egy magam által sikeresnek elkönyvelt élet felé.

hétvégi beszámoló

2016.07.05. 12:00
tamás

a hétvége teljes egészét az uramnál töltöttem, szóval erről szeretnék most egy kicsit szófosni, mert úgy úrzem, elég sok minden történt.

szal, az egész péntekkel kezdődött, mikor gyorsban hazajöttem munkából, gúnyát váltottam, mert legtöbbször elég gusztustalannak érzem magam ha ugyanabban a ruhában megyek ki később a házból, vettem egy rakat sushit, hogy legyen mit enni vacsira, majd rávonszoltam magamat a vonatra, és egy óra múlva már nála is voltam. egész este végig dédelgetett, filmet néztünk, szóval egy ilyen kis otthonülős péntek este volt, de nem gond, mert én nagyon szeretem az ilyeneket, meg amúgy is volt valami halvány tervünk a hétvége többi részére. végülis elég spontán volt az egész, de úgy volt jó, ahogy.

szombaton leginkább turistáskodtunk a központban meg waterloo környékén.  nagyon szeretem azt a helyet, mert olyan sok kedves emlék köt hozzá még a nicholas-os korszakomból. folyton ott találkoztunk, és ott kellett váltani vonatot is, amikor hozzá mentem hétvégenként guildford-ba. gyorsan változott végül a terv, mert stelios felhívta az egyik barátját, hogy nem-e lenne kedve a barátnőjével találkozni velünk és együtt eltölteni a napot. örültem nagyon ennek, mert úgy gondoltam, hogy ha már bemutat a közeli barátainak is, az csak jót jelenthet. mindenki görög volt rajtam kívül, szóval végig angolul kellett beszélni miattam, de hát mit csináljak. nagyon jó embernek tűnnek és élveztem, mert ilyen páros randi féleségnek tűnt az egész. ezt a képet egy parkban készítettem:

nem tudom, hogy sikerült, de taliztam douglas booth-al egy vendéglő előtt fagyizás közben. kicsit gáz volt a szituáció, mert valami barátokkal volt, szóval nem nagyon akartam képpel zaklatni. aztán késő délután niki és ivo hazamentek, mert pakolni kellett nekik másnapra. egy hétre görögországba mentek nyaralni, amiért egy kicsit fog is az irigység, mert már nagyon várom, hogy én is nyárivakációzzak egy csöppet. nem sokkal később mi is hazamentünk, mert már éhesek voltunk és hamar főztem vacsit. kicsit tartottam tőle, hogy fog-e ízleni neki, mert én úgy vagyok, hogy szerintem csak nekem jön be a főztöm, de végülis azt mondta, hogy nagyon finom lett. most nem tudom, hogy kamuzott vagy sem, de mindegy. jobb ha hozzászokik, mert mást nem kap helyette.

este gondoltunk egyet, és kimentük soho-ba egy bárba, aminek admiral duncan a neve. kezdetben utáltam ezt a bárt, mert valahogy nem kaptam a helyem, és szar volt végig a közérzetem, de rájöttem, hogy elég jó hely miután kicsit megnyílsz; drag show-k vannak folyton és a pia is olcsó londonhoz képest. én a szokásos whiskey-kólát kezdtem leönteni a torkomon és nyílt titok volt, hogy be szerettem volna rúgni egy picit, mert már régóta nem volt alkalmam szórakozni és élvezni magamat egy szórakozóhelyen. a másik meg, hogy szeretem ha egy férfi vigyáz rám, mikor én már nem tudok – az olyan szexy tud lenni. két percig hagyott egyedül engem míg hozott italt nekünk, de addig valami vézna pasi odajött hozzám beszélni. a szemem sarkából láttam, hogy észrevette és gyorsan futott is vissza hozzám. jó érzés volt látni, hogy féltékeny és próbál védeni engem. később mellém került valami hímringyó is, aki totál bevadult és kezdett nekem ott táncolni, majd lement a térdére és próbálta harapdálni a lábamat. mondom ez hülye baszki. stelios be is szólt neki, majd elnézést kért, mert nem tudta, hogy mi együtt vagyunk. nem tudom miért kaptam most ennyi figyelmet, mert általában a lófasz sem kíváncsi rám, amikor egyedül vagyok és ismerkedni szeretnék.

vasárnap a brick lane-i piacon kitöttünk ki, ahol még sosem voltam eddig. olyan jó régies hangulata van az egész helynek, hogy teljesen otthon éreztem magamat. tele van antik cikkekkel az összes bolt és ilyen nagymama illat fogad mindenütt. nem tudom miért, de engem teljesen megbabonáz az ilyen környezet, mert biztos vagyok benne, hogy előző életemben a '20-as években éltem, hetero voltam, egy hájas fasz, aki imádta a nőket meg az italt, és szex közben kapott szívrohamot. brutálisan hangzik, de én hiszek az ilyensmiben. beillesztek pár képet, mert talán azoknak most nagyobb erejük lesz:

stelios egy óriási kókusszal

ő ezt választotta

én meg beértem egy kis thai kajusszal

alapból nem ennék így az utcán, de van ennek a helynek egy hangulata, szóval végül rávettem magamat és nagyon élveztem

szerelembe estem ezzel a táskával, mert szeretem a rókákat, de végül nem vettem meg, mert tudom, hogy nem nagyon használnám. viszont ha meggondolom magam visszamegyek vagy megveszem a neten. nagyon aranyos volt a csajszi, nézzetek körül a weboldalán, szerintem sok szép dolog van: https://www.etsy.com/uk/shop/KatarzynaTypekART

gondoltam, hogy csinálnék egy instagram fiókot az oldalnak, ahol több képet megosztanék a mindennapokról, de általában elég lusta vagyok az ilyensmikkel. na, majd meglátjuk.

evolúció

2016.06.28. 12:00
tamás

hajhó! ezt az irományt azért hoztam, mert dave említette az előző bejegyzésem kommentjében, hogy nem-e lenne kedvem írni arról, miként is kezdtem új életet külföldön. ti kértek, én szolgálok.

namármost, számomra az egész azzal kezdődött, hogy meg szerettem volna tanulni angolul. emellett még az ismeretlen is hívott, mert egy olyan ponton voltam az életemben, amikor nem tudtam eldönteni ki vagyok és merre tartok, valamint azt sem fogadtam el magamban, hogy nekem a hímek jönnek be. aztán meg fogtam magam, jelentkeztem a tanulmányi vízumra, feltettem magam a repülőre, és vissza sem néztem. tulajdonképpen dunsztom nem volt, hogy mi fog rám várni, mert akkor még nagyon fiatal voltam és a kalandvágyam teljesen elnyomta az összes kétséget bennem. mondjuk tudtam, hogy a családomra mindig számíthatok és bármikor hazamehetek, de óriási hajtóerő volt bennem, mert nagyon vágytam a lelki békére, így próbáltam végig erős maradni. azt kell tudni, hogy nekem annak idején közöm nem volt az angolhoz, és ahogy visszaemlékszem, minden második mondat ami kijött a számon az az volt, hogy elnézést de fingom nincs mit próbálsz mondani nekem. az első történelem óra például szörnyű volt – csak annyit értettem az egész óra alatt, hogy history és class. minden nap sírva aludtam el, és folyton azt mondogattam, hogy ez nekem nem megy és én nem vagyok ide való. aztán végülis rá egy pár hónapra elég ügyesen feltaláltam magam, rabszolgának sem tudtak már eladni, és úgy elég jól motyogtam a nyelvet is annak ellenére, hogy nem volt felirat a szájak alatt, amikor az emberek hozzám beszéltek. hihetetlen, hogy mekkora úr a kényszer.

elég sokat utaztam amerikában belül, és azt gondolom, hogy ez volt a legjobb tanárom az életben. kinyitotta a szememet, fölnevelt, erőssé tett, és nem utolsó sorban talán kissé még kíváncsibbá, mint ami voltam. meg persze a célomat is elértem, hiszen anyanyelvi szinten beszéltem már az angolt. ezt követően hazautaztam egy évre, majd lassan új utakra eveztem és ekkor jött az ötlet, hogy eljöjjek londonba. az igazság az, hogy nem nagyon kívánkoztam, mert rengeteg ismerősöm már eleve kint volt, tehát nem éreztem azt, hogy most valamit másképp csinálnék, mint mindenki más, de sajnos az amerikai vízumom lejárt. úgy jöttem ki, hogy nem volt se fedél a fejem felett, se munka, se kapcsolatok – konkrétan csak én, a két bőröndöm, és az álmaim. ugyanakkor annyira leszartam mindent, mert tudtam, hogy úgyis feltalálom magam. elsősorban azért költöztem ide, mert jobb emberré szerettem volna válni és jobban megismerni magamat. őszintén szólva a pénz nem volt akkora hajtóerő, mint a legtöbb ember szemében, mert számomra a boldogságom többet ér. meg aztán az élet nem arról szól, hogy megtaláljuk magunkat, hanem arról, hogy egy olyan emberré kovácsoljuk magunkat, amire régen felnéztünk, vagy csak simán büszkék lehetünk. a legnagyobb problémám az volt, hogy folyton csak arra koncentráltam, hogy másnak mije van és miért megy jobban sora. lassan viszont eljött az a pont, amikor azt kezdtem mondogatni, hogy ki a faszt érdekel? attól, hogy valakinek iphone-ja van, még nem azt jelenti, hogy jobb ember nálam, vagy éppen, hogy boldog. na, most a jelenlegi helyzetem pont alátámasztja ezt. munkámból adódóan gazdag és vip kliensekkel dolgozom napi szinten, és szomorú, de az elején teljesen elvakított az egész – csak azt volt képes befogadni a retinám, hogy mindenkinek jobb az élete, mint az enyém, merthogy az olyan jó, amikor meg tudsz engedni magadnak mindent, amire csak vágysz. igen, a pénz jó rabszolga, de közel sem minden. idővel kezdett kinyílni a szemem, és észrevettem, hogy ezek a gazdag kurvák a legnyomorultabb emberek az egész földön. lehet, hogy megvan minden anyagi dolog az életükben, de annyira kongnak belülről, hogy a halálos ágyuk mellett csak a chanel fülbevalójuk fog velük lenni. napi szinten hallom, ahogy arról panaszkodnak, hogy a férjük folyton dolgozik és hogy mennyire magányosak. ilyenkor már csak így konkrétan rollózik a szemem fel s alá. azt hiszik érdekel az életük, de annyira leszarom – engem csak az érdekel, hogy a lehető legtöbb pénzt tudjam lehúzni róluk. 

szerintem az egyetlen legfontosabb dolog, ami segíthet átvészelni egy ilyen traumát, mint a külföldre költözés – merthogy ez konkrétan egy komoly lelki válság, aki pedig nem ezt mondja, az hazudik – az az, hogy mindig legyen egy célod magad előtt, mert anélkül halott ember vagy. amerikában engem az hajtott előre, hogy megtanulok angolul, és emiatt úgy eveztem, mintha az életem múlott volna rajta. londonban ez már egy kicsit másképp volt, inkább érzelmileg szerettem volna fejlődni és ami még számomra nagy boldogságot jelentett, az az volt, hogy végre képes voltam lekomolyodni párkapcsolat szinten, mert tudtam, hogy itt szeretnék lenni sokáig. érzelmileg azt hiszem itt nőttem fel. óriási evolúción mentem keresztül és sok mindent kipróbáltam, amiről azt gondoltam egyszer, hogy soha semmilyen körülmények között. egy kis szerény és szerencsétlen apostolból váltam át egy olyan emberré, aki lelkileg nagyon erős és képes megállni a saját két lábán. ugyanakkor számtalanszor kérdőjeleztem meg magam az évek során, és ezért volt jó tudni, miért csinálom mindezt. egy másik tanács, amit adni tudok, hogy próbálj meg kapcsolatokat kialakítani mihelyt megérkezel. azért hangsúlyozom ezt ki, mert ez nekem sosem ment. mindig gagyi voltam seggnyalásban, és most is azért van az, hogy egy kezemen meg tudom számolni az igaz barátaimat, mert nem vagyok képes fenttartani érdektelen barátságokat és kapcsolatokat. borzasztóan introvertált vagyok, tehát számomra a világ legjobb dolga az, ha egyedül lehetek otthon a szobámban és nem pofázik senki nekem. érdekes módon ha párkapcsolatban vagyok vagy talizgatok valakivel, akkor nem bánom ha együtt vagyunk. nincs is jobb annál, mint valakinek a karjaiban lenni és kényelmesen csöndben lenni. egy másik fontos dolog, hogy ha elhatároztad változtatni szeretnél az életeden, ne hallgass senkire, csak a szívedre. én sem lennék most itt ha anno édesanyámra hallgatok – ami persze nagyon fontos alapból, de ez csak természetes, hogy egy anya próbál megvédeni és nemet mondani a vágyaidra ha látja ugyan azt a butaságot követnéd el, mint ő egyszer. ő azt mondta amerika után, hogy fiam, menj ahova szeretnél, mert annak idején nekem megtiltották a szüleim, hogy a kedvesemmel kiszökjünk lengyelországba, és felfogadtam, hogy az én gyerekemnek majd megengedem, hogy azt csinálja, amit jónak lát. most viszont én sem lennék itt ha ez megtörtént volna, mert én egy másik apától vagyok, de ez megint arra kanyarodik vissza, hogy milyen döntéseket hozunk, vagy éppen hoznak számunkra az életben. szerintem végülis mindegy mit csinálsz, nincs jó vagy rossz döntés, csak másmilyen kimenetel.

ui.: köszönöm a sok szeretetet, amit tőletek kaptam eddig.

viszlát

2016.06.25. 12:00
tamás

kétségbeesés, szomorúság, félelem – ez jellemez most engem. legrosszabb rémálomban sem gondoltam volna, hogy a kiszavazásra kerül sor, mert minden ismerősöm arra voksolt, hogy maradjunk az eu-ban.

én már este úgy raktam el magamat, hogy pirkadatkor mikor megébredek, jó hír fog fogadni. az igazság az, hogy nagyon nem így történt a forgatókönyv, mert arra ébredtem föl, hogy éjjel 3-kor valaki hív telefonon. mondom, mi a fasz baszki; ránézek a képernyőre és eric az. okés, hogy nála hong kong-ban reggel 10 van és vidáman lógatja a tökét, de én itt próbálok egy kis pihentető alvást magamnak tudni, mert amúgy az azelőtti nap szintén kész katasztrófa volt. röviden annyi, hogy a lakbért emelni szeretnék, így a lakótársam azt mondta, hogy ez neki nem fog tovább menni, és lépni kéne máshová. ez eddig rendben van, néztünk is lakást, de hihetetlenül gagyi volt. olcsónak olcsó volt, de hogy én inkább leszek hajléktalan, mintsem ott éljek, az is hótzihe. a végén valahogy sikerült meggyőznöm, hogy maradjunk itt, mert már mi összeszoktunk és nem szeretnék idegenekkel élni. summa summárum, eric csak annyit mondott, hogy ki fogunk lépni az eu-ból. azt kell tudni, hogy az eredményhirdetés reggel 6-ra volt ígérve, szóval ne pofázzon nekem senki azelőtt. kivétel eric, mert ő tőzsdékkel dolgozik, tehát előre látja, hogy mi fog történni. amikor megmondta, én azt hittem, hogy lefordulok az ágyból. hirtelen arra gondoltam, hogy mégis mi lesz ha hazaküldenek vagy én nem is tudom mire lehet számítani ilyen helyzetben. megnyugtatott, hogy erre nem kerül sor, amit később a polgármester is megerősített, mert nyílvánvalóan nagyon fontosak vagyunk london szemében. dolgozunk, adót fizetünk, segítjük a várost előrébb jutni – ha ez nem elég, akkor hálátlan suttyó az egész. végülis azt mondta eric, ha netán erre kerülne a sor, akkor megházasodnánk, de nem fogja hagyni, hogy hazaküldjenek. a legnagyobb vicc, hogy stelios is ugyan ezt mondta nekem a reggel, szóval egyrészt jól éreztem magam emiatt, másrészt meg sajnálat is volt bennem. most hiába, hogy eric azt mondta, ő akkor sem ad fel engem, ha ezzel a faszfejjel randizom, de én nem tudom elképzelni vele az életem. nagyon jó ember de képtelen kordában tartani az életét és ez számomra nem vonzó. nekem olyan férfi kell, aki el tudja magát látni, átlátja a helyzeteket és képes kezdeményezni;– ezzel szemben stelios teljes mértékben ilyen. igaz, hogy őt csak két hete ismerem, de már felajánlotta, hogy mehetek hozzá lakni ha nem sikerül lakást találnom. ez nagyon jól esett, mert nekem még soha senki nem ajánlott fel ilyesmit ilyen kevés idő után. és végülis nem maga az ajánlat, ami igazán megragadott engem, hanem a belém öntött bizalma. nagyon szeretnék folyton vele lenni, de kell egy kis teret adni egymásnak, mert különben hosszú távon ki tudja mi történne. egyébként már elhatározta, hogy december környékén így is, úgy is összeköltöznénk ha minden jól alakul. na, nekem pont ilyen emberre van szükségem.

próbálom pozitívan nézni a dolgokat, de annyira lehangoló, amikor a sok irigy otthoni családtag, még nem is ismerős vagy barát, kárörvendően olyan üzenetet ír, hogy „üdv itthon!”. Mi van, bazdmeg? tudom, hogy jobban megy sorom itt, de könyörgöm! én már ezelőtt is megmondtam, hogy az emberek az irigységen táplálkoznak, ámbár, el kell hogy keserítsem a kárörvendőket, mert én ugyan innen nem teszem ki a bokámat. keményen megdolgoztam, hogy itt legyek és nem fogom ezt ilyen könnyen feladni. most próbálok picit változtatni az életstílusomon is, és átgondolni miként látom a világot, mert arra jöttem rá, hogy tényleg nem lehet tudni mit hoz a holnap, s nem szeretnék arra rádöbenni egy nap, hogy nem éltem igazán. most ez lehet, hogy kissé negatívan hangzik, de akár már holnap elüthet egy busz vagy lelőhetnek egy szórakozóhelyen. ha ez megtörténne, én komolyan szemberöhögném magamat kívülről, mert sokszor annyira apácaként élek.

elég volt ebből a szarságból, cselekedni fogok.

Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 

tamasanev@icloud.com