tamás a név
irományok

tamás mexikóban – negyedik fejezet

2017.03.19. 00:00, tamás

ma sikeresen túléltem a dzsungel-túrát, ami életre szóló élményekkel gazdagított és ugyanakkor betekintést adott a maják életébe.

reggel hatkor keltem, mivel azelőtti este hívtak telefonon, hogy 7:20-kor legyek a hotel előtt készen, mert jönnek felvenni és jöhet az expedíció. megmondom őszintén, kicsit féltem, mert bár tudtam, hogy nagyjából mi vár rám, de úgy legbelül még nem álltam teljesen készen. mondjuk az ilyensmivel én úgy vagyok, hogy most vagy soha, mert nem tudok ennél jobban felkészülni rá lelkileg. a másik meg, hogy elvették a telefonunkat, mert ezek a maja emberek abból élnek, hogy túrákat szerveznek és fotókat készítenek, így nyílván a képeket meg lehetett venni a végén. annyira nem bántam, hiszen egy kívülálló mégiscsak jobb képet tud készíteni rólad és ők tudják, hogy melyek azok a helyek, ahol mutatós képeket lehet készíteni. én persze túl sokat nem vártam el, mert nehéz úgy jól kinézni, hogy közben arra koncentrálsz, hogy ne zuhanj bele egy 25 méteres mély szakadékba. végülis van néhány kép, ami tetszik, de a legtöbben vagy a halálfélelmem látszik, vagy csak simán idiótának nézek ki. mutatok egy videót, ami összegzi a főbb dolgokat:

engem most kirázott a hideg, ahogy végignéztem, mert átélhettem mindezt, és ez nagy boldogsággal tölt el. szóval, az egész ott kezdődött, hogy diego, a sofóröm, felvett a hotel előtt percre pontosan, majd egy óra autókázás és nyolc ember összegyűjtése után, megérkeztünk a maja dzsungelbe, ahol egy gyors ruhacsere után kezdetét vette az izgalom. én személy szerint kicsit összezavarodtam, mert nem tudtam, hogy most akkor hagyjam magamon a rövidujjút, vagy csak a fürdőnacimban legyek, mert a túra előtt megnéztem ezt a videót, és látni lehet, hogy egy-egy részen totál vizes leszel. diego azt mondta, hogy hagyjuk magunkon a felsőt, viszont legyen rajtunk a fürdőruha, mert nem lesz más alkalom átöltözni.

a legelső dolog, amit csináltunk, az volt, hogy bementünk egy vaksötét barlangba, ahol megvolt gyújtva egy csomó gyertya, majd körbeálltunk és a sámán az áldását adta ránk. ez számukra nagyon fontos és egyben egy hagyomány is, hiszen szerintük ha nem imádkoznak értünk, akkor bajunk eshet. nem tudom, hogy mit higyjek, de nagyon élveztem a ceremóniát és a füstöt is, szóval azt mondtam, hogyha meghalok, akkor legalább megcáfoltam a majákat. volt egy apa meg a lánya, akik azt mondták, hogy nem szeretnének részt venni az áldáson, mert kicsit félnek az ilyensmitől, így ők a barlang bejáratánál maradnak. ami ezután történt, az nagyon durva. ahogy megérkeztünk az első túlélőpróbához, a csajt, aki nem vett részt az áldáson, agyoncsípkedték a szúnyogok. a lába tiszta vörös volt, meg nem bírt leállni a vakarózással. az a vicc, hogy senki mást nem csíptek meg – sőt, még csak nem is láttunk szúnyogokat. most ez kicsit megkérdőjelezett a maják hatalmában, de az is lehet, hogy egy totál véletlen volt. lényegtelen, mert én ennél a pontnál lefostam a bokámat. felmentünk egy magas állványra és onnan kellett leereszkedni egy 25(!!) méteres mély cenote-ba. ezt magyarul is így hívják, és aki nem tudná, ez egy esővízzel telt szakadék, ami kristálytiszta. amikor azt mondom, hogy tiszta, akkor úgy értem, hogy egy 100 méter mély szakadéknak simán lelátsz az aljáig. na, és nekünk ebbe kellett leereszkedni kötéllel, ami egyrészt kurva rémisztő volt, másrészt meg elég megterhelő a hátnak. legalábbis nekem az volt, mert vízszintben kellett tartanod magad, és míg egyik kezeddel a fenti kötélen kapaszkodsz, addig a másikkal irányítod a kötelet, hogy valahogy leérkezz a mélybe. az elején mondták, hogy a víz csak olyan 20 fokos lesz, de nekem az adrenalin akkora löketet adott lefelé, hogy meg sem éreztem. az érdekesség az, hogy mielőtt bemennél a vízbe, le kell mosnod magadról a naptejet meg az egyéb kenceficéket, mert a majáknak nagyon fontos az, hogy tisztán tartsuk a vizet, mivel ők ebből isznak, főznek és mosnak is. elsőként az elátkozott csajszi ment, aki szó szerint reszketett, amikor meglátta, hogy milyen mélységbe kell letornászni magunkat. mondja, hogy ő bizony nem fog lemenni, mert mi van ha nem bírja el magát és hirtelen lezuhan a vízbe? jogos, de fent azért tartanak, szóval a legrosszabb forgatókönyv az lenne, hogy féluton csak simán megállsz és ott fogsz lógni, mint egy piñata, amíg le nem szednek onnan. valahogy sikerült mindnyájunknak lemenni és ami lent várt, az valami csodálatos volt. a víznek volt egy kékes árnyalata, ami meglepett, mivel sötét volt lent – és ugye a tenger kék, mert van sok fény, ami megtöri a vizet –, de kiderült, hogy a rengeteg ásvány miatt van ez. mint említettem, a maják ezt isszák, de gondosan megszűrik, mert a víz mindennapos fogyasztása hosszú távon vesekövet okozhat.

azt hittem, ezután már bármi jöhet, de tévedtem, hisz még csak most jött a java. sosem próbáltam zipline-olni, mert nem volt lehetőségem, és hogy őszinte legyek, nem is tűnt túl félelmetesnek, de amikor ott vagy fönt a magasban és próbálnak kilökni, az számomra eléggé feszegette a határokat. hiába voltam rendesen bebiztosítva, a tudat, hogy csak egy kötél tart fent és azon kell átcsúszni a-ból b-be, az sokat nem segített, de valahogy sikerült bátorságot venni és a végén még élveztem is. ezenkívül még volt négy hasonló pálya, abból az egyik egy barlangba vezetett, és a vizen kellett landolni. közben meg diego jött a sztorikkal, hogy volt már olyan, hogy valaki eltörte a lábát vagy a bordáját, de pánikra semmi ok, hiszen senki sem halt még meg. kérdem, diego, muszáj ezeket a történeteket most megosztani velünk? komolyan mondom, ezek a mexikói emberek teljesen őrültek. a legjobb részt a legvégére hagyták, amikor is lehetőségünk volt a világ leghosszabb és legtisztább földalatti folyójában búvárkodni, ami 220,5 kilóméter hosszú, és a national geographic búvárjai ajánlják. ez akkora élmény volt, hogy hihetetlen. a víz hideg volt, mert konkrétan vaksötét volt és vízalatti elemlámpákkal tereltek minket. amikor megmondták, hogy milyen halak meg élőlények élnek odalent, és besorolták az angolnát is, én akkor teljesen bepánikoltam, mert ki nem állhatom őket, annyira gusztustalanok. én ki is jelentettem, hogy ha egy elúszik mellettem vagy nekem jön, lehet hívni a halottasházat, mert azt nem élem túl. volt egy-egy rész a barlangban, ahol klausztrofóbiás lettem, mert néhány helyen nem volt mennyezet, és át kellett úszni a víz alatt jó pár métert, hogy átjuss a másik oldalra. szeretek úszni meg minden, de ez nekem kicsit sok volt.

az ebédet az ott élő maja emberek készítették el nekünk, ami szerintem a legjobb ebéd volt, amit itt ettem. ötcsillagos szálloda ide vagy oda, a szeretettel készített kaja túlszárnyal mindent. az elején kicsit húztam az orromat, mert nem voltam biztos, hogy lesz-e valami vegetáriánus opció, de hatalmas meglepetésemre, a maják étrendje nagy része zöldségekből áll, és csak csirke volt hús téren, semmi más. minden hozzávalót a dzsungelben termelnek meg és számomra ez egy nagyon nagy élmény volt, hogy lehetőségem volt megkóstolni a hagyományos ételeket. a túra végén megmutatták a rólunk készített képeket és videókat, de én felkészítettem már előre magamat, hogy tuti bénán nézek ki mindegyiken. aztán végülis megvettem őket, mert volt néhány, ami nagyon tetszett és legalább megmaradnak emlékben. bár életem végéig a szívemben örzöm a látottakat, azért jó néha visszanézni a fotókat. diegónak igaza volt, amikor azt mondta, hogy szerinte az utazás a legjobb dolog, amire a pénzt költheted.

szó szerint most, hogy leültem írni ezt a bejegyzést, kopogtatnak az ajtómon, hogy itt van a szobaszerviz. gyorsan felkaptam magamra egy alsónacit, mert ebben a dögségben csak pucérkodom bent, és mondom, hogy én nem rendeltem semmit. amúgy sem szoktam sosem, mert szarul érzem magam, hogy mást csicskáztassak, amikor én magam is le tudok menni. mondja a fiatalember, hogy tudja, de ez egy ajándék és fogadjam el ezt az üveg pezsgőt meg a süteményeket. hát, ennek nagyon megörvendtem most, mert szerintem ez egy nagyon szép gesztus így az utolsó nap margójára. ki is nyitottam, és valószínüleg a bejegyzés végére már be is leszek csiccsentve egy kicsit, de nem számít. ma még egy meglepetés ért, mert charlie adott ajándékba egy üveg tequilát, ami annyira jól esett, hogy egyből megöleltem. hihetetlen, hogy két héttel ezelőtt még egy idegen volt, és mára már a barátomnak hívhatom. sosem találkoztam még egy ilyen közvetlen és szeretettel teli emberrel, aki tényleg önzetlenül tud adni. nagyon fog hiányozni, viszont sosem fogom elfelejteni. rajta kívül sikerült megismernem még carlos-t is, aki ugyancsak itt dolgozik, és ő is annyira jólelkű, hogy tiszta jó érzés vele eltársalogni az életről. kérdeztem tőle, hogy milyen az élet itt mexikóban és azt válaszolta, hogy elég nehéz, de ő szeret itt élni. az álma viszont az, hogy franciaországba költözzön, és tiszta szívemből remélem, hogy sikerül megvalósítania egy nap. elmesélte, hogy a fizetés itt elég szar, nagyon félre tenni sem tud, mert minden elmegy a lakásra és az élelemre, de még ahhoz képest ő jól áll anyagilag, mert például nagyon sok ember kartonházakban lakik. ilyenkor eszmél rá az ember, hogy mennyire szerencsés, hogy egy átlagos életet él. kicsit meg is sajnáltam, mert ilyenkor rosszul érzem magamat, hogy ő csak egy velem egykorú fiú, és mégis mennyi mindenből hiányt kell szenvednie.

pont az ilyen tapasztalatokért szeretek kirándulni, és főleg egyedül. hazudnék ha azt mondanám, hogy néha nem kívántam azt, hogy legyen egy társ mellettem, akivel este összebújhatnék vagy együtt nevethetnénk a tengerparton, de fiatal vagyok, és találok előbb vagy utóbb valakit, akivel majd átélhetem ezeket a dolgokat. most már nem is gondolkodnék kétszer azon, hogy menjek-e egyedül bulizni londonban vagy sem, mert itt minden este egyedül mentem a szórakozóhelyekre, és bár itt leginkább családok és párok nyaralnak, szerintem sikerült egy kicsit kimásznom a komfortzónámból.

biztos vagyok benne, hogy egy jobb emberként megyek haza, és sokkal többel, mint amivel megérkeztem.

tamás mexikóban – harmadik fejezet

2017.03.15. 01:00, tamás

na, most már kicsit megnyugodott a lelkem, mert volt folytatása a kalandomnak a portugál férfival.

ugye említettem, hogy végül este nem tudtunk találkozni, mert a barátja túl hamar visszatért a szobába, így kicsit fura lett volna ha hosszabb időre lelécel. azzal én is elmentem vacsorázni, majd valamikor éjjel lefeküdtem, és tulajdonképpen már egész belenyugodtam, hogy ez a hajó elúszott. nyílván nem akartam emiatt eret vágni vagy ilyensmi, viszont annyira jó pasi, hogy kár az ilyet kihagyni. a legtöbb hotelben dél körül van a kijelentkezés, ezért nagyon meglepődtem, amikor délután egy óra fele írt egy üzenetet, hogy mit csinálok. valószínüleg meghosszabbították a kijelentkezést, mert emlékszem, mondta, hogy kora este fognak átbandukolni cancúnba. rögtön felhúztam a szemöldökömet, és azzal válaszoltam vissza, hogy a parton heverészek. kiderült, ő is. felcsillant a szemem, de így sem láttam sok esélyt hancúrkodásra, mert éjjel-nappal ott van a barátjával és nem tűnhet el hosszabb időre. 

ő: akarsz valami őrült dolgot csinálni egy közeli budiban?

én: melyikben? van vagy ezer...

ő: a szobák felé van egy kék épület. most megyek pisilni.

én: hol??

a szokásos „el vagyok tájolódva” énem előtört, és nem tudtam merre van az, mert túlzás nélkül van legalább négy kijárat a partról, és én azt sem tudtam, hogy ő melyik részen van. úgy döntöttem, hogy azon megyek ki, amerre vannak az éttermek, és szerencsémre ő előttem termett pár méterre, de megállítani nem tudtam, mert ugye elfelejtettem a nevét bemutatkozáskor. nagyon gáz, tudom. fél percre rá valahogy én is beértem a bejárathoz, és amikor meglátott, egyből felizgult. kezdte letolni a fürdőnaciját, de én szerintem csak elsápadtam, mert bárki bármelyik percen bejöhetett volna. te normális vagy? azt mondja, hogy ő látja a fajansz visszatükröződésében ha valaki közelít. ha valaki elkap, én nem akarok beégni, és azzal megfogtam a kezét, majd berángattam az egyetlen fülkébe. így már sokkal nyugisabb volt, és legalább kezdtem élvezni a helyzetet is. amikor teljesen letolta a gatyáját, kicsit megijedtem, mert kurva nagy farka volt, és amikor azt mondom kurva nagy, akkor úgy is értem. ráadásul még nagyon vastag is, szóval hirtelen azt sem tudtam mit kezdjek vele. pár másodperc múlva azonban már elkezdtünk játszadozni, és végül csak annyi történt, hogy egymást leszoptuk. szexet nem akartam, mert nem volt akkor ott nálam koton, és szerintem ő sem amúgy. ez így pont elég volt, mert a veszélyérzet megteremtette a hangulatot rendesen. öt percig jól el is voltunk, majd bejött valaki és elkezdett hangosan harákolni meg nyuvadozni, szóval egy percre leálltunk, mert elég gusztustalan volt hallgatni. és bazdmeg, mivel csak egy fülke volt, és azt ugye mi elfoglaltuk, kezdett döngetni az ajtón, hogy van-e bent valaki. hirtelen az a forgatókönyv játszódott le a fejemben, hogy mi van ha addig fog várni ránk, amíg ki nem megyünk? két másodperc erejéig kussban voltunk, mert egyikőnk se szerette volna ha egyszerre mondjuk, hogy foglalt, szóval megböktem, hogy mondjon már valamit. hallottuk, hogy arrébb megy a személy, de még nem ment ki teljesen a helyiségből. suttogta a fülembe, hogy öltözzek fel. mi van? az oké, hogy te már elélveztél, de hol maradok én? tipikus önző fasz. persze makacsságból sem öltöztem fel, csak mondtam neki, hogy nyugodjon le, mert mindjárt kimegy és akkor folytathatjuk tovább. de neki mennie kell vissza a barátjához, mert már így is elég hosszú ideje eljött, és gyanús lesz neki. kicsit húztam a számat, mert nem esett jól, de ő már félúton kifele volt, szóval utánafuttam, és utoljára megcsókoltam, mert tudtam, hogy soha többet nem fogunk találkozni. azzal ő kiment, majd a kanyarban visszanézett rám és elmosolyogta magát. az volt az utolsó alkalom, hogy láttam őt, de szerintem pont jó befejezés volt. ez a nyílvános toalett akció nekem is teljesen új volt, ámbár legalább már elmondhatom, hogy ezt is csináltam. jó, bevallom, hogy elég undi ezt hallani egy kívülállónak, de a kényszer nagy úr. ha egy férfi kanos, onnantól nincs megállás. visszamentem én is a partra, viszont még mindig annyira bevoltam gerjedve, hogy nem bírtam veszteg maradni, így visszament ugyan abba a fülkébe, és kivertem. most mi mást csináljak? ezek után meg csak toltam lefele a tequilát és jól éreztem magamat.

charlieval is szoktam találkozni, aminek örülök, mert nagyon barátságos és elég sok mindenben segített mióta itt vagyok. tanácsot is adott, valamint inspirált is, hogy felszabaduljak és élvezzem a fiatalságomat. említettem neki, hogy a portás srác, oscar, felvette a kapcsolatot velem, de ez kicsit fura volt nekem, mert azért ő mégiscsak egy alkalmazott, én meg egy vendég vagyok. ezek szerint mexikóban minden csúszik. kérdeztem charliet, hogy mit gondol erről, és azt mondta, hogy az igazság az, hogy oscar azt csinál, amit csak akar, mert menedzser, de ha például ő jönne fel a szobámba, akkor simán kirúgnák. ráadásul kicsit hezitáltam kiadni a szobaszámomat, mert neki mindenhová van bejárata, és mi van ha egyszer itt találom? ez persze a legrosszabb eset, és nekem is jogomban állna panaszt tenni, de inkább jobb ebbe nem belegondolni. én is mindig a legsötétebb dolgokra gondolok először, de mindegy. próbált buzdítani, hogy találkozzak vele, mert jóképű és én is fiatal vagyok, próbáljam meg élvezni kicsit az életet. jól van, ez a beszélgetés már úgyis este tíz után volt, én meg eléggé be voltam csípve, szóval nem kellett sok latolgatás. válaszoltam az üzenetére, és azt kaptam vissza válaszul, hogy egy óra múlva végez, akkor meg feljön hozzám és beköszön. már akartam visszaindulni a szobámba, viszont a pultos amigo addig erősködött, hogy még egy whiskey-colát le kellett öntenem a torkomon. mire visszaértem a szobámba, már nagyon szédültem, és az igazság az, hogy kanos is voltam, de büszke vagyok magamra, mert kikészítettem a kotont az éjjeli szekrényre, és nem hagytam lehetőséget arra, hogy megint hasonló helyzetbe találjam magam, mint régen. most már tényleg komolyabb és felelősségteljesebb vagyok védekezés téren, hiszen csak egyszer kell megjárni, és melegek közt amúgy is hatványozottabb a veszély. még így is agyfaszt kapok, amikor belegondolok, hogy ez sem véd ki teljesen minden betegségtől, és tulajdonképpen orális szex közben is kellene használni gumit, de az meg milyen? szerencsére sokat lehet játszani a fényekkel a szobámban, aminek örülök, mert én nem szeretek világosban huncutkodni. belőttem a tangófényt, elmentem tusolni és vártam oscart, mint a szentlelket. ahogy bejött az ajtón, egyből letepert, és ami tetszett benne, hogy kibaszott magas volt – vagy három fejjel magasabb nálam –, ápolt és jó illatú. bár lehet, hogy csak azért tűnt ennyire jónak, mert már be voltam rúgva. olyan sok minden nem történt, csak játszadoztunk kicsit, mert biztos vagyok benne, hogy látta rajtam, hogy más világon vagyok és nem akart semmi őrültséget csinálni.

hogy fokozzam ezt a témát, pár nappal ezelőtt megismerkedtem egy amerikai párral, akik egészen szombatig itt lesznek, és próbálnak győzködni, hogy csatlakozzak hozzájuk. szerintem elég durva, mert én nem bírnám megosztani a barátomat senkivel. ő az enyém, és kész, de ők tudják. a másik dolog, hogy nekem az idősebbik pasi jobban bejön és nem nagyon tudnám magamat elképzelni két férfival egyszerre. lehet, kicsit ódivatú vagyok. persze ezt is említettem charlienak, aki ugyancsak próbált rábeszélni erre, mert azt mondja, egyszer élek, és mindent ki kell próbálni. hülye ez a gyerek, nem értem miért hallgatok rá, de valamiért olyan érzésem van, mintha régebb óta ismerném, és megbízom benne. írtam nekik, hogy oké, talán átnézek hozzájuk valamikor. ma délelőtt kérdezték, hogy lenne-e kedvem találkozni, és mondtam nekik, hogy igen, viszont először kell ebédelnem, tusolnom, meg ilyensmi, mert jelenleg napozom a parton és katasztrófa vagyok. már félig elkészültem, így megkérdeztem, hogy jó lesz-e ha hamarosan indulok. nem jött semmilyen válasz. egy fél óra múlva küldtem egy kérdőjelt, hogy vegyék észre magukat, de akkor sem történt semmi. felment a pumpán, hiszen egy dolog jól érezni magunkat és kikapcsolódni, és egy teljesen másik dolog kihasználni valakit, majd parancsra kurvának lenni. tévedések között élnek, ha azt hiszik, hogy egy csettintésre kopogtatok az ajtójukon, mert annak ellenére, hogy vakáción vagyok és azért jöttem, hogy jól érezzem magamat, van bennem tartás. hat óra magasságában írtak, hogy bealudtak, én viszont nem válaszoltam semmit.

ádám is most vakációzgat. ő balira ment tíz napra és kicsit meglepett, amikor kezdte mesélni, hogy már megismerkedett egy sráccal és mennek este bulizni. okés, hogy csak randizgatunk és nincs köztünk semmi komoly, de én legalább nem kötöm az orrára, hogy miket csinálok itt. jó, attól még én sem vagyok egy jobb ember, mert mindketten ugyanazt csináljuk, viszont én nem érzek kéztetést arra, hogy elmeséljem azt, amit például itt leírok. a legfőbb ok az, hogy még nem tudom mi fog történni kettőnkkel a jövőben, és én egyáltalán nem szeretném, hogy belőlünk is egy olyan pár váljon, akik ha elmennek nyaralni, keresnek egy harmadik személyt, mert nem képesek egymást boldoggá tenni szexuálisan. inkább nem is ültetek ilyen gondolatszálakat az agyába, és kussban maradok.

azért nem gondoltam volna, hogy így fog alakulni a kirándulásom. most ezt nem feltétlenül egy negatívumként élem meg, de rengeteg mindent történt, és néha bűntudatom is van, amiért ennyit ribanckodom, azonban itt valóban mindenki ezt csinálja. mentségemre váljék, hogy férfiból vagyok, és nem tehetek róla, hogy ilyen igényeim vannak. azt azért elítélem, amiért a lányokat lebasszák ha hirtelen egyik pasiról a másikra száll, de senki nem mond semmit, ha egy pasi hasonlóképpen cselekszik, merthogy az milyen férfias és dicső dolog, ha a fél város a farkán táncolt. most mi a különbség?

tamás mexikóban – második fejezet

2017.03.11. 23:00, tamás

hola! ¿cómo estás? ez már a tudatalattimba vésödött.

hű, mióta nem írtam, történt egy s más. először is, az agyam rotyog, annyira meleg van. másrészt pedig, a hotel maga olyan, mint egy kastély, vagy nem tudom. akkora, hogy még ilyen mini buszmegállók is vannak, azaz ilyen „pickup” helyek, ahonnan autókkal elvisznek egyik helyről a másikra. én általában gyalogolok, mert szeretek sétálni, és egyébként meg nincs kedvem várogatni a megállókban, mert londonban eleget csinálom azt. amúgy beszúrok közben mindenféle képet a bejegyzés közé, mert készítettem párat. a vendéglők nagy része elég jó, bár mindig megnevettetnek, mert amikor a foglalást intéztem az érkezésem első napján, akkor kérdezték, hogy allergiás vagyok-e valamilyen ételre, és mondtam, hogy nem, viszont nem eszek húst. azóta pedig akárhányszor bemegyek valahová, akkor mindig megkérdik hogy mire is vagyok allergiás. egy idő után már meguntam mondani, hogy semmi baj nincs velem, csak halat meg tengeri herkentyűket eszem, szóval csak pillogtattam.

néha kiszoktam menni a partra, amikor már sötét van és csak a holdfény meg a csillagok világítanak. senki nincs ott olyankor, amit nem értek, mert ha nekem adódna egy lehetőségem, vagy éppen a barátommal lennék, én tuti ott dugnék ezerrel és nem a szobámban, mert szerintem olyan romantikus. itt inkább mindenki elvan magával a medence körül vagy a szobájában, de ők tudják. így legalább több nyugalom jut nekem, amit imádok. volt egy pont, amikor haldokoltam a nevetéstől, ugyanis bement a vízbe egy 150 kilós nyanya, viszont elég nagyok voltak a hullámok és folyton nyomták a víz alá szegénykémet, de annyira kövér volt, hogy nem tudott felállni, így elkezdett sikítozni. na, azért nem volt annyira tragikus, mert közben ő is röhögött a tehetetlenségén. aztán valahogy tíz perc szenvedés után partra vetődött. akkor úgy nézett ki, mint egy döglött bálna, és csak egy darabig ott feküdt a part szélén a fáradtságtól. kellenek az ilyen pillanatok is, mert máskülönben elég nehézkes lenne saját magammal karöltve nevetgélni.

pont miután panaszkodtam, hogy nincs senkim, egy kicsit beindult az élet. van egy ilyen kis bódé-szerűség a parton, ahonnan a törölközőket lehet kérni, hogy azt használjuk a parton, és ne a szép fehéreket a hotelből. namármost, amikor tegnap délután visszavittem a kölcsönzött törölközőmet, egy addig számomra ismeretlen pasi volt ott, aki már úgy első pillantástól szimpatikusnak tűnt. kérdem tőle, hogy visszakaphatnám-e a kártyámat, mert megyek vissza a szobámba. nagyon vérszegényen annyit motyogott angolul, hogy nem érti mit akarok mondani, és ismételjem meg. jól van bazdmeg, miért raknak ide olyan embereket, akik nem beszélik a nyelvet, amikor a turisták nagy része amerikai? valahogy szavakra bontottam neki a mondandómat, bár nem hinném, hogy nagy tudomány kellene ahhoz, hogy rájöjjön mit akarok. aztán meg elkezd nevetni, és mondja, hogy csak viccelt velem. beszél angolul, de most elég humoros kedvében volt. egyet néztem, és azon gondolkodtam, hogy most hogyan reagáljak erre, szóval odabasztam egy kényszermosolyt. ezután már csak jöttek a kérdésbombák, hogy mi a nevem, honnét jöttem, miért vagyok egyedül? az ő neve charlie és csak két héttel ezelőtt kezdett el itt dolgozni. nem beszélhettünk többet tíz percnél, de már mondta, hogy van egy biciklije itt és azzal elvisz a szobámig, hogy ne kelljen gyalogolnom. kicsit hezitáltam, majd belementem. ideadta a kalapját, és rámparancsolt, hogy tegyem fel, mert nagyon tűz a nap és ne kapjak fejfájást. nem, mintha egész nap nem sütötte volna, de befogtam a számat, feltettem, és felpattantam a bicikli csomagtartójára. kicsit szarul jött ki, mert nem tudtam egyensúlyozni anélkül, hogy ne kapaszkodtam volna meg a derekába, de gondoltam, hogy valószínüleg úgyis bejöttem neki ha már a biciklijén vagyok, szóval pár másodperc után már nagyjából feloldódtam. azt mondta, hogy megtanít spanyolul ameddig itt vagyok, amit kétlek, mert a nyelvérzékem az angolon kívül szinte nulla, szóval feladta a leckét magának rendesen. említettem, hogy ismerek valakit mexikóból, de ő monterrey-ben nőtt fel, nem itt. elnevette magát, és csak annyit tett hozzá, hogy azok az emberek magasak, fehérek, őrültek, és egész nap isznak. volt szerencsém megtapasztalni. kicsit megmosolyogtam, mert eric totál ilyen. mondjuk így első benyomásról charlie is elég eszeveszettnek tűnt, mert azért otthon téged nem furikáztatnak idegenek haza biciklin. aztán lassan elköszöntünk, és mondta, ha van kedvem este menjek el a színházba, mert lesz valami show, amiben ő is szerepel, és ott talizunk majd. azzal le is lépett. jól van. kicsit úgy éreztem magam, mint a filmekben, mikor a pasi felhívja a csajt és megkérdi tőle, hogy lenne-e kedve péntek este elmenni vacsizni vele. persze beleegyezik, és minden további egyeztetés nélkül leteszik a telefont. helyszín? időpont? mi? merre? hogy? mondjuk egyrészt élveztem, mert ilyen még nem történt velem és kicsit olyan ódivatúnak éreztem az egészet, mert se számcsere, se semmi nem történt. csak szó szerint annyi, hogy este találkozunk.

egy japán étteremben vacsiztam, ami szuper volt. előtted készítik meg az ételt, ami nagyon vagány hangulatot teremt. a kaja is jó volt, de én gyorsan szedtem a sátorfámat miután lenyeltem az utolsó falatot, mert már tíz óra volt, és gondoltam, hogy biztos nem fog semmi műsor kezdődni ezután, tehát már tuti elkezdődött. nem lepődtem meg, amikor odaértem, hiszen rengetegen voltak és már javában ment az éneklés. tíz percig csak álldogáltam a színház szélében és figyelőztem, hátha meglátom valahol charlie-t, de semmi nyoma nem volt. mondtam magamban, jól felültetett ez a fasz. aztán láttam, hogy kanyarodik ki a bár mögül, és egy ilyen kalóz jelmez volt rajta, mert az volt az est témája, majd odajött hozzám és megölelt. mi van? kicsit olyan fura volt ez így egyszerre, de nem tagadom, jól esett. rohan, mert hamarosan ő is a színpadon lesz, és mint kiderült, táncolni fog. hát, az igazság az, hogy végig őt néztem, és nem tudtam levenni a szememet róla. jól nyomta a táncot, és látszódott benne nagyon a latin vérvonal, mert a csípője mozgott rendesen. egyáltalán nem az én típusom, mert szőke és csupasz is, de valami akkor nagyon megfogott benne. a végén lejött és kérdezte mit csináltam az este és hogy milyen volt a vacsora. sokáig nem tudtunk beszélni, mert ment vissza dolgozni, szóval én lassan visszakullogtam a szobámba. a mai nap folyamán sehol sem láttam, de valószínüleg szabadnapos volt, mert tegnap egész nap nyomta.

ma reggel nagyon szarul keltem fel, mert steliosszal álmodtam. kicsit össze-vissza álom volt, mert egyik pillanatban londonban voltam, a másikban pedig itt a tengerparton, és éppen biciklizett mikor meglátott (a biciklis rész tuti charlie miatt jelent meg), majd leállt és megkérdezte, hogy mi történt velem mióta szakítottunk és hogy vagyok. nem sokra rá a karjaiban voltam és egy szobában találtam magunkat, ahol kicsit játszadoztunk. csak arra emlékszem, hogy mindenféle kérdések nélkül teljesen egymásra hangolódtunk és újra együtt voltunk. emiatt ma egész nap ő járt az eszemben, és tényleg elgondolkodtatott, hogy vajon mit csinálhat most, és milyen a lelki világa. ilyenkor arra gondolok, hogy bárcsak tudnék legalább annyit, hogy jól van, vagy még lélegzik, vagy bármi, de képtelen vagyok barát lenni vele. én úgy vagyok vele, hogy vagy kapcsolatban vagyunk egy normális párként, vagy inkább hagyjuk egymást élni, és nem találkozunk többé. a középút számomra nagyon megterhelő lelkileg, mert képtelen vagyok valakire barátként tekinteni, ha egyszer már elkezdtem szeretni. és a tény, hogy nincs többé csókolózás, vagy odabújás, csak beszélgetések, közös programok, az számomra nem nyújt lelki békét. aztán egy kicsit jobb lett a kedvem, mert délelőtt rámírt egy kurva szexy pasi, aki éppen a parton volt, és mint kiderült, pont az a személy, akit tegnap bámultam és azon gondolkodtam, hogy vajon meleg-e vagy sem. hát, nagyon az. volt mellette egy másik tag is, aki szintén kibaszottul jól nézett ki, tökéletes test (amit ugyan nagyra értékelek amikor kalandvágyó vagyok, de én szeretem azt is, ha valakin van egy kis hús), pár tetoválás, magas, sötét haj és bőr. én akkor nem tudtam, hogy van valami köztük, mert annyira távol voltak egymástól, és nem is beszéltek órákon keresztül. később vettem észre, hogy az egyikük odament a másikhoz, és akkor leesett, hogy tuti melegek. ma említette a pasi, akivel találkoztam, hogy most barátok, de régebben kapcsolatban voltak. amúgy olyan égés volt találkozni, mert egyrészt nehéz megkapni a másikat százezer napágy között, másrészt meg kész katasztrófa volt a fejem. azt sem tudtam, hova vagy merre állítsam a nagy lombomat, mert ugye ilyenkor nem teszek hajlakkot vagy ilyensmit a hajamra. basszék, amit lát, azt kap alapon elindultam megkeresni.

végülis tőlem egy olyan húsz méterre lehetett, és gyorsan meg is találtam, mivel küldött egy képet a fürdőnadrágjáról. kicsit idétlenül éreztem magam, mert normálisan ha először találkozom valakivel, akkor megölelem vagy valamit azért csinálok, de azért az egy kicsit fura lett volna a tengerparton emberek előtt. szerintem még így is elég nyílvánvaló volt a körülöttünk lévőknek, hogy először találkozunk, mert bemutatkoztunk egymásnak. mondjuk én annyira koncentráltam, hogy bemutassam magam, hogy el is felejtettem a nevét. a többi információra viszont tisztán emlékszem. például arra, hogy portugáliából jött és ami még akkor nekem új volt, hogy a pasi, akivel tegnap láttam együtt, az valójában az exe. persze nem mondtam meg neki, hogy láttam őket tegnap, mert az elég kémkedősen jött volna át, így csak játszodtam a hülyét. a barátja lelécelt valahová, így elmentünk mi ketten ebédelni. az igazság az, hogy nem is nagyon szeretett volna bemutatni neki, mert bevallotta, hogy még szereti őt, annak ellenére, hogy őt nem szereti viszont. elég szar helyzet, mert ugye nálam is aktuális volt ez pár alkalommal. nála viszont annyival volt másabb, hogy fél évig gyógyszereken élt, mert nem bírt aludni éjszaka. mondom, talán én is kellene gyógyszerezzem magamat, mert nevetséges, ami bennem játszódik le. említettem neki nicholast, hogy két év után is még szeretem, és megértette, mert ő is hasonló cipőben jár. kérdeztem, hogy akar-e még ezek után barátot és egyértelműen igennel válaszolt, mert szerinte ő egy normális és értelmes pasi, és tudja, hogy van valahol egy hasonló ember, akivel működni fog minden. sok szerencsét, mondom, de manapság általában csak akkor lesz sikerélményed az életben, ha egy fasz vagy. különben mindenki csak kihasznál, agyoncsal, vagy otthagy. végig olyan történeteket mesélt, hogy én csak pillogtatni tudtam. igaz, nem nagyon lepett meg semmi sem, mert tudtam, hogy ez történik a világban. pár óra múlva elköszöntünk egymástól, mert a barátja jött vissza, és ugye nem nagyon szerette volna ha kitudódik ez, szóval tiszteletben tartottam. minden jót kívántam, és azzal mentem vissza napozni. amúgy ma picit megégett a kézfejem, és fáj is, de túlélem, mert ez ezzel jár. akármennyire is kenem magamat, a nap túl erős. visszajöttem a szobámba, elkezdtem írni ezt a bejegyzést, és küldött egy üzenetet, hogy mit csinálok. semmi különöst, pihenek az árnyékban. ő is. erre fel küld egy képet a lábáról. aha, szóval erre megy ki a játék. visszaküldtem egyet én is, de az én képemen az alsónacim is látszódott. eléggé begerjedt, mert egy félpucér kép szúrta ki a szememet. kérdi, hogy nem kellene segítség letolni a gatyámat? á, de én csak egy kis szűz fiúcska vagyok... akarom mondani, dehogynem. melyik szoba? 5487. ekkora már majdnem lefostam a bokámat, és reszkettem össze-vissza. szerintem túl jó pasi hozzám képest. gyorsan felvettem valamit magamra és vártam őt, mint a szentlelket. persze, a barátja túl korán ment vissza, így nem tudott már átjönni. hát, szerintem ez az utóbbi hetek egyik legnagyobb csalódása. ennyi volt. holnap utaznak cancún-ba, szóval nem lesz több lehetőség találkozni. én azért valamilyen szinten hiszek abban, hogy okkal történnek a dolgok, és most is ezzel próbálom etetni magamat.

tamás mexikóban – első fejezet

2017.03.08. 01:00, tamás

még most is elég szürreális, de itt vagyok, megérkeztem.

ez a második utazásom, amire egyedül vállalkoztam (kivéve a cserediákságom az usa-ban), és most már azért jóval relaxáltabb voltam, mint amikor thaiföldre készültem. a reptéren sem nagyon izgultam, és nem keringetett a fosás sem, azért, hogy most hogy a picsában kerülök ki onnan vagy ilyensmi. kivéve talán, amikor vártam a csomagomra, hiszen az égnek sem akart jönni, és már be voltam pánikolva. azért más egy távoli, idegen reptéren boldogulni, mert nekem legalábbis elég nagy gyomorideget okoz. londonban már nem pánikolok, mivel ott legalább megértenek, de itt? a kutya fasza sem beszélt angolul a vámnál, amin meglepődtem picit.

már reggel hétkor a parton kuvikkoltam, és sikerült elkapnom a napfelkeltét

egy meleg pasi ült mellettem (amúgy ki nem az londonban?), aki mellesleg elég szexuális volt. mackónadrágban voltam, és hát abban ugye lehet villantani rendesen, s neki folyton ott volt a szeme. nem beszéltünk sokat, mert én nem vagyok az a nagy kezdeményezős típus, meg ezek szerint ő sem. folyamatosan csak mosolygott, de azzal én mit kezdjek? mindegy, úgy sem kerültünk egy hotelbe, szóval tárgytalan. maga az út nem volt a legjobb, mert vagy valami dráma volt az emberekkel, vagy éppen a kajával volt probléma. volt egy pasi, akit totál véletlenül a légiutas kisasszony leöntött valamivel, az meg annyira felháborodott, hogy teljes erejéből káromkodni kezdett és már annyira bedurvult, hogy majdnem megütötte szegény nőt. mondjuk ő sem nagyon hagyta magát, mert megmondta, hogy nyílván nem akarattal történt, és nem érdemli meg, hogy így beszéljen vele. a végén már mindenki kérlelte a pasit, hogy fejezze be, mert csak magát járatja le ezzel, és csak a mások kedvét bassza el. a másik dolog, hogy reggelinél amire hozzánk értek, nem jutott már szenya nekünk. őszintén? a kisasszony kérdezés nélkül odabaszott két kolbászt meg egy kis krumplipürét, de mondom neki, hogy ne haragudjon meg, én már jegyfoglaláskor vegetáriánus menüt kértem. ja, oké. itt van akkor.

olyan jó volt először megpillantani az azúrkék tengert az égből. le lehet látni az aljáig, annyira tiszta. nagyon durva. ráadásul amikor legelőször kiérsz a reptérről, és beszívod azt a jó sós, meleg, párás, egzotikus levegőt – arra nincsenek szavak. ilyenkor megéri élni. landolás után addig nem szabadott kinyitni az ajtót, ameddig nem sprézik be rovarírtóval a teljes gépet, mivel ez a mexikói állam kérése, és ezzel szeretnék távoltartani az idegen rovarokat. a sprék teljesen automatikusan lövelték ki a vegyszert, és úgy mentek végig a légiutas-kísérők, mintha valami terminátor filmben lettünk volna. vicces volt, kicsit olyan érzésem támadt, mintha valami betegek lennénk és elkaranténoznának bennünket. volt még egy kis bökkenő a reptérről kimenet, mivel rájöttem, hogy nem töltöttem ki végig a bevándorlási űrlapot. jó, hogy volt nálam írószer, így a sorban gyorsan kitöltöttem. ezenfelül a helyzet még szerencsétlenebbé nőtte ki magát, mert amint megpróbáltam átmenni a vámon, kiderült, hogy nem volt meg valami papírom, és bazdmeg, egy szót nem beszélt angolul a férfi, aki velem foglalkozott. nekem ott spanyolul elkezdett hadobálni, ami talán még nem is lenne akkora baj egy másik környezetben, mintpéldául a tengerparti bárban vagy valami, de itt beszartam kicsit, mert nem tudtam, hogy mi kell, hogy tovább engedjenek. aztán valami nyomtatványt mutogatott, és mondtam, hogy én nem kaptam semmi ilyensmit a repülőn. kínok kínján valahova arébb tessékelt, ahol láttam valami lapokat, majd egyet kitöltöttem én is. hát most mit csináljak egyebet? végül visszakullogtam a sorba, és kérdi, hogy van-e cigi nálam. nincs. akkor nyomjam meg a piros gombot. mi van? valami vetélkedő ez, vagy mi? de azért megnyomtam, majd mehettem is tovább. hála a pipéknek!

itt mindenki olyan kis cuki és gömbölyű. eric jut mindig eszembe, mert ő sem a legsoványabb, ami persze nem zavar engem. kedvesek az emberek, mondjuk nagyon nincs más választásuk, ha továbbra is a turizmusból szeretnének megélni. azt viszont észrevettem, hogy például thaiföldön sokkal szívből jövőbb a szeretet, mint itt. ott még a legszegényebb ember is mosolyogva köszön rád, ami tényleg elgondolkodtató. viszont nincs panaszom, mindenki segítőkész. az időjárás kicsit borús volt az érkezésem napján, de nem bántam, mert már úgy is kezdett sötétedni, ráadásul a naplemente még így is vagány volt a szobámból nézve:

maga az üdülőhely kibaszott nagy, és folyton eltévedek, amikor próbálok eljutni egy étterembe, ahová korábban látatlanban foglaltam. nem titok, hogy gáz vagyok a tájékozódásban, és úgy néz ki, hogy ez sosem fog nyugton hagyni engem. de nincs gáz, feltalálom valahogy magamat. ma volt az első napom, amit teljes egészében élvezni tudtam itt, és a napozáson kívül egész nap tömtem a hasamat, és már délelőtt be voltam csípve a koktéloktól. mondtam a bárosnak, hogy talán le kéne lassítani, de elfutott a füle mellett ez a mondat és csak annyit tett hozzá, hogy ne izguljak, vakáción vagyok. és igaza van. aztán még egyet lenyomtam. sok a választék a kaja szempontjából is, hiszen van egy rakat étterem meg büfé, szóval éhes biztosan nem maradok. eddig legfőképp halféléket ettem, mert itt frissen fogják ki, és annyira más az ízük, így próbálom élvezni ameddig lehet.

pasi téren még nem történt semmi említésre méltó, azonkívül, hogy beleszerettem a mexikói portásba. annyira egzotikus, és jóképű, hogy teljesen beindultam tőle. azóta sem láttam őt többet, szóval lehet, hogy a hotel másik részén is dolgozik, hiszen óriási komplexum. vagy éppen szabad volt ma, faszom tudja. természetesen online is körülnéztem, hogy lássam a felhozatalt, de mind ilyen spanyol, szőrtelen kisfiúk írnak, akikkel nem tudok mit kezdeni. nem tudom hol vannak a házas férfiak, meg a barátnőkkel üdülő pasik, de nem nagyon látni őket az alkalmazásokon. egy nagy csomag durexet azért elhoztam, de nem tudom, hogy mekkora hasznát fogom venni. állítólag a hétvégén teltház lesz, mert akkor utaznak le az amerikaiak a tavaszi szünetre. na, most hirtelen ennyi jutott eszembe. próbáltam beszúrni pár képet a kedvenceim közül, ami bár nem túl sok, de hamarosan valószínüleg többet is megosztok majd. most zúzok vacsizni, mert bár még van egy háromnegyed órám a foglalásig, még el kell készülnöm és sikeresen meg is kell találni az éttermet.

mit ettem ma?

2017.03.04. 23:00, tamás

mielőtt belevágnék a bejegyzésbe, megjegyezném, hogy sikerült megnéznem a „mindenki” c. filmet, és hát nem hiába lett egy oscar-díjas alkotás, mert számomra csodálatos, hogy egy ennyire rövid filmbe mekkora üzenetet tudtak belepréselni. a képvilág is kicsit azt az érzést hozta vissza, amikor kiskoromban nyári matinét néztem a tévében és sorra játszották a régi magyar filmeket. a vége pedig teljesen hidegrázós volt a számomra, ami nem túl gyakran fordul elő. már alig várom, hogy újra megnézhessem!

az elmúlt hónapokban – durván egy évben – elég nagy jelentőséget fordítottam az étkezésemre, és próbálok egyre egészségesebben táplálkozni. namármost, nem vagyok szakértő, de azt azért nagyjából tudom, hogy mi jó a szervezetnek, és mi nem. emlékszem, amikor először kijöttem londonba, körülbelül minden este pizzát ettem, meg abszolút nem néztem, hogy mit nyomok le a torkomon. amikor elkezdtem egy kicsit idősebb emberekkel randizni, akkor nagyon meglepődtem, hogy a legtöbbjük mennyire egészségesen táplálkozik, és tulajdonképpen nekem ez volt a legnagyobb inspiráció. tudom, hogy huszonkét évesen még nyugodtan lehet enni mindent, viszont én a megelőzés híve vagyok. éppen ezért vigyázok a bőrömre is, mert szerintem sokkal egyszerűbb lesz a későbbiekben. sajnos genetikailag nem lettem megáldva a legkáprázatosabb arcbőrrel, így csak kemény munkával tudom azt elérni, hogy amikor reggel fölkelek, akkor jó szívvel nézzek a tükörbe. amióta odafigyelek arra, hogy mit eszem, megfigyeltem, hogy sokkal jobban érzem magamat, és ez természetesen az arcbőrömön is meglátszódott, hiszen sokkal tisztább lett, és élettel teli. nem voltam sosem az a fajta ember, akinek tele volt az arca pattanással, inkább csak unalmas és matt volt az egész fejem, ami bár sokaknak a cél, de én szeretem ha a bőröm ragyog. jó, ez persze nem csak az étkezésnek köszönhető, mert jó termékeket is használok, viszont ez is nagyban közrejátszik. valamikor réges régen beszéltem a la mer krémről, és azóta a kedvencemmé nőtte ki magát.

reggeli:

mostanában zabkását eszem reggelire, ami az egyik legjobb választás, hiszen tele van proteinnel, így teltségérzetet ad több órán keresztül. legtöbben talán vízzel vagy tehéntejjel készítik el, én viszont szeretek luxba menni, és kókusztejet használni, ami még egy további löketet ad neki. általában csak banánnal meg fahéjjal eszem, de most volt itthon málna, így azt is szórtam rá. régebb képtelen voltam megenni cukor nélkül, de most már szerencsére kinőttem ezt, és nem adok hozzá semmilyen édesítőszert, mert a gyümölcsöktől nekem pont jó lesz. főleg, ha nagyon érett banánt használok.

ebéd:

rizstészta szójaszósszal, grillezett garnélarákkal, tintahallal, valamint spárgával. szeretem, mert nem nehéz étel, ámbár minden jóság benne van, így gyakran eszem ilyensmit ebédre, vagy akár vacsorára is. néha salátát, vagy valamiféle tonhalas ételt is eszem. egyik nagy kedvencem például a majonézes-tonhalas-uborkás bagett. ezután gyakran valami édeset kívánok, de most kihagytam. általában cseresznyés pitét, csokkis muffint, vagy fahéjas tekercset eszem desszertnek.

vacsora:

gyakran esem abba a hibába, hogy a vacsora sikerül a nap legnagyobb fogásának, ami nyílván elég gáz, így próbálok kisebb, de tartalmas ételeket készíteni. ilyen például ez a krémsajtos-avokádós-fokhagymás krém, itthon sült kis bagettekkel, szilva paradicsommal, valamint paprikával. estére gyakran eszem fokhagymás ételeket, mert egyrészt imádom őket, másrészt pedig nem kell azon aggódnom, hogy rossz lesz a lehelletem.

Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 

tamasanev@icloud.com