irományok

ahányszor becsukom a szememet, téged látlak

2017.08.15. 13:00, tamás

két visszatérő álmom volt múlt éjjel, és bár már hozzászoktam, hogy nagyon gyakran látom ezeket a képeket magam előtt, egyikük mindig szíven üt. az első az iskolával kapcsolatos volt, amiben az történt, hogy huszonkét éves koromban visszamentem amerikába, hogy befejezzem a tanulmányaimat – és egyrészt jó érzés volt visszamenni arra a helyre, de másrészt pedig egy elég nagy trauma is volt, mivel tényleg nem szerettem az iskola fogalmát. szerintem a tanárok meg az osztálytársak váltották ki ezt belőlem, mert nem az volt a probléma, hogy nem szerettem magamba szívni a tudást, hanem inkább az, hogy néha azt éreztem, egy állat vagyok a vadonban és minden nap a túlélésért harcolok. nálam mindig az volt, hogy lebasztak mindenért ha nem tudtam valamiben bizonyítani, legyen az egy felelés vagy egy dolgozat, és sosem segítettek fejlődni abban, ami jól ment és élveztem is csinálni. nem voltam bunkó és lúzer sem, mégis legbelül azt éreztem, hogy ki vagyok közösítve és egyáltalán nem vagyok oda való. a nyakamat tenném rá, hogy az amerikai rendszerrel sokkal többet elértem volna az életben, és talán nem is küzdenék ekkora nagy lelki problémákkal, mert ott nem azt tömték a fejedbe minden áldott nap, hogy fiam, utcaseprő lesz belőled ha így haladsz, hanem lelkesen és segítőkészen álltak melletted és mindig próbáltak buzdítani, hogy inkább szentelj több figyelmet a művészetre és kevesebbet a számtanra, mert neked az sokkal jobban megy és kellő erőfeszítéssel elérheted az álmaidat. a másik dolog amit nem értek, hogy miért baj az, ha valaki utcaseprő? valakinek azt is meg kell csinálni és szerintem a munka nem szégyen, akármennyire is sznobok vagyunk manapság. persze még akkor is kötelező volt az átmenő jegy minden más tantárgyból, de nekem ez a felfogás nagyon tetszett és egy percig sem volt bennem az az érzés, hogy életképtelen vagyok és jobb lenne ha fejbelőném magamat. visszagondolva azt kívánom, hogy bárcsak az összes évemet ott járhattam volna ki, mert még ha karrier szintem nem is lennék előrébb, legalább egy egészségesebb képet tudnék alkotni a világról, és az már megérte volna.

a másik álmomban természetesen maga a nagy nicholas jelent meg, mert hát ki más tudna. azt hiszem, hogy még mindig amerikában voltam akkor, mert sétálgattam az egyik utcában és rémlenek a tipikus kertvárosi házak – amiket mellesleg iszonyatosan hiányolok, mivel annyira közvetlenek voltak a kerítések nélkül, és legfőképp halloween-kor és karácsonykor tetszettek a legjobban, mert minden ki volt díszítve –, majd hirtelen a semmiből felbukkant és nagyon megörültünk egymásnak. egy szoros ölelés után egy arcrapuszit szerettem volna adni, viszont ő a számra adta. onnantól kezdve egy lavina indult el, és próbáltuk újra működőképessé tenni a működésképtelent. még a mai napig sokszor belegondolok, hogy milyen lenne ha most találkoznánk először, vagy ha csak egyszerűen megint megpróbálnánk egy üres vászonra újrafesteni az életünket, de sajnos ez a hajó már régen elúszott. felbukkant egy pasi az instagramján, akivel kirándulgatott mostanában, és bár semmilyen intim dolgot nem csinálnak a képeken, mérget vennék rá, hogy ő az új barátja. márcsak azért is gondolom ezt, mert teljesen az ő típusa és biztosan nem csak egy haverja, mert akkor ismerném őt. szerintem kaphatna egy sokkal jobbat is maga mellé, mert bár nem mondom, hogy ronda, de nem is az adonisz. azt mondják, hogy az az igaz szerelem, amikor azt kívánod, hogy a másik boldog legyen, még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy valaki mással kell látnod. hát, én azt kell mondjam, hogy inkább szomorúsággal tölt el ez, és bár önzőség ezt mondani, én valahogy úgy vagyok, hogy ha nem lehet az enyém, akkor másé sem. ez gondolatban tök fasza és működik is, de a valóságban tudom, hogy kivitelezhetetlen és tovább kell lépni, mert az emberek jönnek-mennek, és csak így tanulhatunk.

eric meg bekaphatja. már lassan teljesen letudtam róla, mert bár fáj ezt írni, ráuntam. nem a személyiségére, se nem a kinézetére, hanem erre a se veled, se nélküled akármire, ami kettőnk között folyik. régebb bármiről el tudtunk beszélgetni még hajnal kettőkor is, és manapság meg az van, hogy beszélünk, de csak a semmit osztjuk. az a legvicesebb, hogy elvárja tőlem, hogy ne randizgassak másokkal, mert az neki szarul esik és nem is igazságos. nekem is pont olyan szarul esik, vagy még szarabbul, hogy látom nicholast egy másik fiúval, de nem fogok ráparancsolni, hogy vessen véget ennek, mert már semmi nincs köztünk, pont ahogy eric és köztem sincs semmi. inkább csak megszokásból vagyunk még itt egymásnak és nem azért, mert lenne egy közös jövőnk – legalábbis én ezt gondolom. régebben nem bírtam felfogni, ám lassan már megértem, hogy miért mondják rá az emberek, hogy önző. tényleg hatalmas szíve van és nagyon ritkán találkozik az ember egy ilyen csodával, de amikor kapcsolatra kerül a sor, akkor leginkább csak magára gondol. ha szex van az étlapon, akkor neki csak az számít, hogy valaki kielégítse őt, s azzal mehet is lefeküdni, vagy ha netalántán találkozásra kerülne a sor, csak egy olyan időpont jöhet szóba, ami neki jó, és soha nem képes szó szerint időt szakítani valakire. még két év után sem jutott el az agyáig az az információ, hogy nekem a hétvége sokszor nem hétvége, hiszen dolgoznom kell. az igaz, hogy az összes estém szabad, de elég ritkán van az, hogy szombat és vasárnap is csak az enyém legyen. ericet hétköznap képtelenség kimozdítani a bunkerjéből, mert arra hivatkozik, hogy csak délután fél öttől, este kilencig elérhető. szerintem teljesen jogos ha ilyenkor felháborodok, hiszen én minden áldott nap fél hétkor végzem és másnap reggel ugyanekkor kuvikkolok. akármennyire is szar vagyok matekból, annyit azért ki bírok számolni, hogy nekem naponta két órával kevesebb szabadidőm van, mint neki, és mégsem panaszkodom. azt is hozzátenném, hogy reggelente ő egy órával később ébred fel, mint én, tehát elvileg én egy órával korábban le kellene feküdnöm. az ilyen megjegyzései miatt megy fel a pumpám, mert az az idióta férfi agya nem tud szimpatizálni.

közben meg újból több időt kezdtem el magamra és külsőmre fordítani. sokszor van, hogy elhanyagolom magam, és tényleg semmi sem érdekel, mert elegem van mindenből is mindenkiből, de pont ennyiszer érzem ennek az ellentétét. jelenleg nem vagyok annyira elégedetlen, mint régen, ha a tükörbe nézek, ámbár lenne egy dolog, amin szeretnék és tudnék is változtatni. nem mondom, hogy ez a 2017-es év kitűzött célja lesz, de mindenképp meg szeretném valósítani az elkövetkezendő mondjuk két-három évben ha továbbra is megmarad a lelkesedésem. régebben is írtam arról, hogy zavarnak a fogaim és mosolyogni sem szeretek emiatt, de mostanában megint kezdett zavarni. jó állapotban van az összes, mert vigyázom rájuk és tényleg gyakran elmegyek megnézetni őket, mert szeretem ha rendben vannak, viszont nem tetszik a formájuk és az sem ahogyan állnak – ráadásul kilóméterekre vannak a fehér színtől. persze, egy fogszabályzó ki tudná egyenesíteni őket és fehéríteni is lehet, de akkor sem lennék birtokában egy tökéletes mosolynak. pont ezért olvasgatok már hónapok óta a különböző beavatkozásokról, és már régebben letettem a porcelán héjakról célszerűtlenségük miatt, így maradtak a koronák. tudom, elég őrültség az ép fogakkal ezt csinálni, de ha a sztárok többsége is ezt csinálja, akkor én miért ne csinálhatnám? nem az a célom, hogy egy természetesen fehér és többnyire egyenletes fogaim legyenek, mert akkor a könnyebb utat választanám, hanem az, hogy vakítóan fehérnek és tökéletesnek mutassanak. ezzel csak az a baj, hogy elég sok időbe telne megcsinálni, és annyi biztos, hogy otthon szeretném mindezt véghez vinni. az már csak hab a tortán, hogy egy vagyonba kerül, de szerintem megéri ha az eredmény jó és önfeledten mosolyoghatok.

nincs gyógyír az emlékekre

2017.08.09. 14:00, tamás

darabokra törtem a szülinapomon.

nem is az lepett meg, hogy eric elfelejtette, mert amilyen szétszórt mostanában, semmivel nem tud lesokkolni. facebookról kivettem a születési dátumot, mert engem nem hatnak meg ha idegenek felköszöntenek, és tulajdonképpen kíváncsi is voltam, hogy a fontosabb emberek emlékeznek-e majd. én az összes lényeges dátumot a fejembe véstem, ami az én embereimet illeti, és tőlük is ezt várom el cserében. kora reggel andikával és ágival strandolni mentünk, mert egyrészt kibaszottul jó idő volt, és a londoni nyár miatt ki szerettem volna használni az otthoni napsütést, másrészt pedig minden percet ki kell használnunk amíg van lehetőségünk. pakolás közben eszembe jutott nicholas, ahogy az utóbbi két évben mindig felköszöntött. biztos vagyok benne, hogy már van barátja vagy barátnője, ezért nem nagyon vártam el tőle semmit, ráadásul ezzel az elvárásos mentalitással is már eleve baj van, hiszen nem tartozunk egymásnak semmivel. sajnos. az igazság az, hogy stelios már nem is jött a képbe, mivel vele január óta nem beszéltem és amiután megmondtam neki, hogy nem az a fajta ember vagyok párkapcsolat szintjén, akit ha az ajtón kidobnak, az ablakon mászik vissza – nem is keresett. tudom, hogy létezik olyan, hogy az emberek szétválnak, majd újból összejönnek, mert nem tudnak egymás nélkül élni vagy tudom is én milyen bajuk van, de én az ilyensmiben nem hiszek. szerintem ha valami egyszer nem működik, azt nincs mit erőltetni később sem, s ez ugye ellentmond az öregek bölcs szavaival, miszerint régen azért nem váltak el, mert – egy kicsit metaforikusan fogalmazva – ahelyett, hogy kidobták volna a törött tejes üveget, inkább megragasztották azt. én viszont úgy látom, hogy régen az emberek nem engedhették meg maguknak azt a luxust, hogy elváljanak és az egész falu róluk beszéljen, ezért találom értelmetlennek összehasonlítani a régi és az új élethelyzetet.

reggel tíz óra magasságában olyan érzés kapott el, mintha hirtelen megállt volna a föld és azzal együtt mindenki körülöttem, én meg egy fájó, de egyben melegséggel töltött háttérzenével néztem ki magamból. azt az érzést csak ennyire tudom körbeírni, merthogy annyira vegyes volt és annyira pofán csapott, hogy teljesen uralmatlanná vált minden. azért fájt, mert eszembe jutott az összes jó és feledhetetlen emlék, amiket együtt töltöttünk el a mi időnkben, és boldog, mivel még három év múltán sem felejtette el, hogy ezen a napon születtem. most meg itt van eric, akivel napi szinten beszélek, egy rakat mindent tud rólam, és a nap végén csak annyit tud mondani, hogy „aww, ma van?”. hozzáteszem, hogy ezt is csak azért tudta a képernyőmre baszni, mert feltöltöttem egy új profilképet azzal a megjegyzéssel, hogy 23. az esett a legjobban nicholas részéről, hogy nem csak egy sima üzenetet küldött, hanem egy hangüzenetet, ami méginkább megérintett és valahogy így hangzott (bárcsak le tudnám menteni, de túl tökéletlen vagyok ahhoz):

„uramatyám! egy éve már, hogy utoljára írtam itt neked. öö, ma van a szülinapod, igaz? most esett le, hogy huszonhármat töltöttél. tényleg? hihetetlen.”

igen. azért is hihetetlen, mert amikor megismerkedtünk, akkor ő volt ennyi idős és akkori fejjel teljesen más rálátásom volt a dolgokra, s mást is reméltem a jövőtől. azóta viszont tarkón vágott az élet, és bár karrier szinten kissé feltornáztam magamat, lelkileg még mindig egy híg mocsárban vagyok. sebaj, próbálok úgy gondolkodni, hogy az életem szerelme (most meglepődtem magamon amiért ezt írtam, viszont nekem legbelül mindig ő lesz a kezdet és a vég is) még mindig kedvesen gondol rám és ezt nagyon értékelem. váltottunk két szót és megkérdeztem, hogy hallott-e a briefs factory formációról, mert szeretnék elmenni az egyik előadásukra idén is. annak ellenére, hogy ez egy borzalmasan rossz ötlet volt, titkon abban reménykedtem, hogy sikerül majd elcsalnom őt is. annyit mondott rá, hogy nem nagyon ismeri őket, így nem tudja miről van szó. még jó, hogy nem kérdeztem meg, hogy eljönne-e velem, mert a földbe süllyedtem volna egy nemleges válasszal. valahogy már nem nagyon izgat az, ha valaki nemet mond nekem vagy egyszerűen nem akar magához közel tudni, de nicholastól ezt nem tudom elfogadni.

említettem volt, hogy újra kedvet kaptam ismerkedni, és ez alatt nem szexet értek, hanem randizgatást, egy új ember felfedezését. ami azt illeti, eléggé ki vagyok éhezve szex téren, így jó lenne könnyíteni magamon, bár még bírom és inkább keresnék egy dugópajtit, mintsem egy egyszeri, gyors kielégülést valaki ismeretlennel, ami belegondolva elég gusztustalannak is hangzik. minden esetre nem erőltetek semmit, hagyom hogy a dolgok egymás után történjenek, mert az elhatározás megvan és ha képes vagyok valakibe időt meg energiát fektetni, akkor annak elméletben meg kellene legyen a gyümölcse előbb vagy utóbb. ebből adódóan elkezdtem beszélgetni egy sráccal, és mint az később kiderült, ciprusi. hát, bazdmeg, ezt nem hiszem el. olyan vagyok, mint egy mágnes, ami bevonzza ezeket a hímeket. amikor szóba jött, hogy mindkét barátom onnan volt, akkor ő is dobott egy hátast, és egyben meg is szeppent, mert azt gondolta, hogy én ebből többet nem kérek és hagyom őt a francba. úgy néz ki, hogy sosem tanulok a multamból, mert még mindig beszélek vele és jó fejnek tűnik. habár nem hagyom, hogy ez megtévesszen engem, mivel az elején mindenki egy szentnek titulálja be magát és majd hónapokkal később hirtelen minden a nyakadba zúdul. ezért is szeretem nagyon az ismerkedést, mert akkor minden olyan tökéletesnek és meseszerűnek tűnik, hogy egy ideig elfelejted, hogy mennyire hálátlan tud lenni az élet. azzal még magamat is megleptem, hogy leálltam vele, mert csak egy évvel idősebb nálam és általában ez egy automatikus nem-nem. talán azért tetszik, mert ciprusi, van szakálla, jóképű, és még magas is, ami egy óriási bónusz, merthogy ők nem erről híresek. kezdeményeztem és fejajánlottam, hogy hajlandó vagyok találkozni vele ha ő is akar, csak kisült hogy a héten eléggé elfoglalt és jövő hét jobb lenne. hmm, most vagy az van, hogy tényleg igazat mondott, vagy az, hogy nem akar találkozni velem. az utóbbit nem bánom, viszont ha kamuzik, azt nagyon nem szeretem. a másik dolog, hogy ha nem tud egy órát szakítani most rám, akkor mi lenne később? belátom, hogy még nem vagyok fontos neki, de azért az udvarlás elején elméletben még a csillagokat is le kellene hoznod a másiknak, szóval ezt egy kicsit nem értem. ettől függetlenül még nyitva tartom a lehetőségek ajtaját és továbbra is nézelődöm, mert valamilyen furcsa okból kifolyólag, most elég nagy a választék. lehet, jót tett ez a huszonhárom és az új képek.

betartottam a szavam, és ma reggel úszni mentem. az este beszélgettem a lakótársammal és mondta, hogy jót tenne neki is, és mi lenne ha csatlakozna hozzám? mondom, esküdj meg! tiszta fasza, mert legalább nem kellett egyedül feltérképezni ezt a monstrum komplexumot és annak ellenére, hogy szeretem egyedül végezni a dolgaimat, így legalább nem unatkoztam. úgy terveztem, hogy hatkor indulnánk, ami ha tőlem telt volna, össze is jött volna, csak kellett rá várnom egy bónusz fél órát, mert nem bírt felkelni. kibaszott hideg van itt, úgyhogy feldobtam magamra egy kabátot, az esernyőt a kezembe nyomtam, és csapattuk le az utcán az uszoda felé. nem tudom, mi a fasz van, de ilyen augusztust a pályafutásom alatt még nem éltem. végül valahogy odataláltunk és váltottunk egy-egy napi jegyet. bár igaz, hogy két sáv után már a tüdőmet köptem ki, azért élveztem és nagyon érzem az egész testemben, ami természetesen egy jó jel, hiszen mindent megmozgatott. ezzel biztosan növelhetném az állóképességemet, tehát jó lenne kitartónak lenni és rendszeresen arra venni az irányt. egy dolog zavart, és az az úszószemüveg volt. fél óra után éreztem, hogy nagyon szívja a szemeimet, szóval mondom marcsának, hogy amilyen kényes bőröm van, tuti be vagyok lilulva eddig. levettem és a tekintete mindent elárult. úgy néztem ki, mintha két szilvát kaptam volna, és nem nagyon értem, hogy miért kell néha ilyen élhetetlennek lennem. bepánikoltam, mert túlzások nélkül úgy festettem, mintha egy boxmeccsből tértem volna haza. szerencsémre pár óra múlva már eléggé lecsillapodott, és mostanra már csak halványan látszódik. az biztos, hogy többet nem fogom használni, és inkább hagyom, hogy a klór kirágja a szemgolyómat. ma mindketten szabadok vagyunk, így beterveztünk egy kis vásárlást és mozizást is.

hétfőn rámentem az omorovicza weboldalára, és kicsit elkényeztettem magam, mert azt hiszem, hogy a márka rabszolgája lettem. egyre jobban és jobban szeretem az arcmaszkot, amiről korábban is írtam itt, mivel a bőröm nagyon hálás a használata után. számomra a bőr nagyon fontos, és az arcápolás egyben egy hobbi is, mert élvezek új és hatásos termékeket kipróbálni. tetszik, hogy van egy hűségprogramjuk, ami annyit takar, hogy pengőket kapsz minden vásárlás után – pontosabban minden tíz font után kapok egy pengőt, ami szerintem egész jó, mert minden pengő egy font megtakarítást jelent. utánanéztem, és magyarországon minden 3.000 forint után jár egy pengő. még alig vásároltam, és lassan már bezsákmányolhatok valamit, anélkül, hogy kinyitnám a pénztárcámat. ez mondjuk veszélyes is, mivel arra ösztönöz, hogy minél többet vásárolj, szóval okosak a marketingesek. remélem, nem olvas senki az omoroviczától, de bevallom, hogy csintalankodtam egy picit, mert rájöttem, hogy jobb külön rendelést leadni minden termékre, ugyanis minden egyes rendeléssel három kis termékminta jár, amit te választhatsz ki. a munkahelyemre hozattam ki, mert nem gondoltam, hogy ilyen gyorsan meg fog érkezni, és mivel átvételkor alá kell írni, ezért nem kockáztattam meg, merthogy gyakran sehol senki itthon, és nincs kedvem szaladgálni a postára a csomagom után. épp most jött az értesítés, hogy megérkezett, és amit viccesnek találtam, hogy pont francesco vette át, aki annyira szexuális, hogy térdre tudnék rogyni előtte, ha arra utasítana.

23

2017.08.04. 00:00, tamás

1994. augusztus 4.

a nyár a szerelemnek lett kitalálva

2017.08.02. 17:00, tamás

tulajdonképpen minden visszazökken a régi kerékvágásba amikor hazajövök, ami nálam annyit takar, hogy a közeli családommal vagyok, a kutyámmal alszom, és jókat eszem. az már eléggé unalmas kezd lenni, mert amint átlépem a küszöböt és a telefonom rákapcsolódik az internetre, minden „kíváncsi” nős férfi küld egy üzenetet valamelyik alkalmazáson, hogy mikor tudnánk találkozni. az ilyenen már csak röhögök, mert itt mindenki azt gondolja, hogy rá vagyok kényszerülve, hogy valaki megdugjon. hát, nagyon nem. a másik dolog, hogy rengetegen önteltek, és ha nem írok vissza pár percen belül, akkor kezdenek mocskoskodni, hogy én mit képzelek magamról, amiért vissza merem utasítani őket. megjegyzem, hogy kibaszott ronda a nagy részük és a hideg futkos a hátamon ha belegondolok, hogy valamit csinálnom kellene velük. én azt is megértem, hogy nem túl bőséges a felhozatal, de nagyon gusztustalan, ami itt történik, és szerintem jobb is, hogy a semmit sem sejtő feleségek inkább nyugodtan várják őket haza meleg étellel az asztalon.

érthetetlen okok miatt, itthon majdnem mindenki kapcsolatban van, és ez csak természetes, hogy néha én is megkívánom tőlük ha például strandolni megyek vagy sétálok a városban. londonban ez egy kicsit nehezebb és valószínüleg ezért is van sokkal több egyedülálló, mint itt. ericnek kitálaltam a véleményemet miután mondta, hogy hasonlóak vagyunk, mivel szerintem lassacskán megfordulnak a szerepek és egyre inkább másként látjuk a világot. nem tudom miért, de mostanában teljesen döntésképtelen és eltűnt az a matador belőle, aki két évvel ezelőtt levett a lábamról. valahogy komolyabb is lett, ami szerintem hong-kongnak tudható be, és annak, hogy egy évvel idősebb is lett, viszont ez nem elég ok arra, hogy 180 fokban megforduljon az élete (bagoly mondja verébnek, mert én is megváltoztam, de mivel ő nagyon stabil volt, ezért furcsállom). szerintem ennél sokkal komolyabb érv áll a háttérben, amire még ő sem jött rá vagy csak egyszerűen elhallgatja előlem. sosem kérdeztem tőle, hogy minek tudhathó be a meghízása, mert egyrészt nem nagyon érdekelt, és nekem így is tetszik, és a másik, hogy nem éreztem még sosem annyira közel őt hozzám, hogy egy ilyen indiszkrét kérdést feltegyek neki. múlt héten viszont kicsúszott a számból, ami annak köszönhető, hogy én is tökösebb lettem és valószínüleg annak is, hogy kezdjük lebontani a személyes határainkat egymás előtt. sosem találkoztam egy ennyire komplex személyiséggel, akinek ennyi idő kellett, hogy egy ilyen szintre jussunk. kivéve talán a szex-témát, ami mindig egy hatalmas probléma volt a kapcsolataimban, de azért inkább a kultúrát hibáztatom, és nem kifejezetten nicholast vagy stelioszt.

meglepődtem, amikor hezitálás nélkül bevallotta, hogy a depresszió a bűnbak. azt eddig is tudtam, hogy egyáltalán nem eszik sokat és nem is szereti szenvedélyesen az ételt, ám ezen meglepődtem, mert ezelőtt mindig boldognak tűnt, és csak mostanában kezdett panaszkodni, hogy nem kapja a helyét. azt mondta, hogy amikor beleesett ebbe a gödörbe, nem kezdett el többet enni, és bár nem vagyok orvos, szerintem hormonális oka lehet a meghízásának. emlékszem, hogy meg is lepődtem picit, amikor először találkoztunk élőben, mert az akkori alkata nem nagyon tükrözte a tinderes profilját, de akkor nagyjából le is szartam, mert tetszett a személyisége és én egyáltalán nem bánom ha valaki husis, mert akkor legalább biztonságban érzem magam mellette. végülis arra szeretnék kilyukadni, hogy bár lehetséges, hogy érzelmileg egyre közelebb és közelebb kerülünk egymáshoz, még mindig nem érzem azt, hogy egy jó párt alkotnánk, mert mindig valamiért le kell basszam a fejét. bennem is van milliónyi hiba, de szerintem én nem vagyok túl komplikált ilyen téren, és semmi lehetetlent nem várok el a barátomtól. sőt, szerintem sokkal kevesebbet, mintpéldául stelios idejében, mert akkor még elég puhány voltam és görcsösen rá voltam utalva egy férfira. ennek a korszaknak vége, hiszen most egy független ember vagyok, akinek éppen a hormonok rugdalják az oldalát, mert nyár van.

hétfőn elmentünk a barátnőimmel a mezőre és lőttünk néhány fotót. egyiktől se vetettem hátast, de andika azt mondta, hogy ezt tartsam meg, mert neki tetszik.

most ennyi lenne. tudom, nem írtam sokat, de valahogy az agyam is vakációzik, és nem bírok hosszú ideig koncentrálni. ráadásul sok minden érlelődik bennem, amiről még nem tudok szót ejteni, mert nem állok készen. egyedül annyi biztos, hogy újra úszni szeretnék, és ha visszamegyek londonba, szeretném rávenni magamat, mert sokszor az életkedvem is elmegy ha ránézek a karjaimra. egy-egy helyen ahol izomnak kellene lennie, csak lötyög a bőr, ami egyáltalán nem vonzó, szóval muszáj lesz lépnem, mert nem tart örökké a fiatalságom.

levi's® zsákmány

2017.07.27. 23:00, tamás

nem hittem volna, de végül tényleg elmentem gatyát vásárolni, mert már elegem volt, hogy a régieket mindig csak övvel tudtam felvenni, szóval azok mennek is egyenesen a kukába. esetleg eladományozom valakinek, akinek szüksége van rá, mert akkor még jobban is érezném magam. végül vettem még két fehér rövid ujjút, mert említettem, hogy egy stílusváltáson megyek keresztül és egyelőre azt vettem a fejembe, hogy egy nagyon letisztult, james dean-fajta kinézet felé fogok hajlani, mivel talán ebben érzem magam a legmagabiztosabbnak, és a másik dolog, hogy az a korszak közel is áll hozzám. mondjuk ezelőtt sem voltam az a személyiség, aki szeretett sok színt viselni, vagy mindenféle oktondi mintával ellátott darabokat magára dobni, ezért egyáltalán nem esik nehezemre valami egyszerűt viselni. akartam venni egy gucci övet, de eric pont tegnap vette meg azt, amit én is kinéztem már magamnak, és örültem, hogy még nem vettem meg, mert a logó hatalmas és konkrétan egy gengszternek néztem ki miután felpróbáltam. ericnek jól áll, mert ő jóval nagyobb darab, mint én, szóval nem vesztődik el mögötte. mondjuk nem értem, hogy minek vett megint egyet, mert van neki már vagy négy-öt gucci öve, és értelmetlennek látom.

szürke farmernadrág / 29.000 ft.

 

már nagyon régóta szerettem volna egy szürke nadrágot, mert kb. mindennel megy és egy csomó cipőmmel is talál. szerencsémre nem túl feszes, és épp elég hely marad ahhoz, hogy kényelmesen érezzem magam és ne nézzek ki egy törökbúzának sem.

fehér rövid ujjú (két darab) / 11.000 ft.

elég nehéz jó minőségű, egyszerű fehér rövid ujjú pólót találni, ami nincs beborítva kolosszális, idióta márkajelzésekkel. szerencsére, ennek csak a bal ujján van egy kis levi's® logó, amit egyáltalán nem bánok, mert talán még kicsit fel is dobja ezt az egyszerű pólót, és a másik dolog, hogy nagyon visszafogott. jónak tűnik a pamut, szóval reménykedem, hogy tartani is fog. mondjuk az igazság az, hogy ennyi pénzért még az életemet is egy darabban kellene tartania.

Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 

tamasanev@icloud.com