tamás a név
irományok

október 15.

2017.10.15. 18:00, tamás

tá-dá! új ruhába öltözött a tamás a név. nagyon szerettem az előzőt, viszont szeretek újítani és más oldalamat is megmutatni, ezért a sok régi filmes kép után most egy modernebb téma fog uralkodni. amúgy ha valaki tudja, hogy miként tüntethetném el a fejléc alatti nagyon vékony szürke csíkot, ami jelenleg fehér a feltöltött háttérkép-fájl miatt, az kérem írja meg a tamasanev@icloud.com email címre, mert megőrjít, hogy az a vonal vastagabb, mint a többi, és gagyi vagyok ezekkel a kódokkal. úgy amblokk nincs sok kommentárom a külsővel kapcsolatban, vagyis talán csak annyi, hogy rögtön térdre rogynék, ha a fejlécen látható hím rámparancsolna.

lassan kezdek ráunni a sok próbálgatásra, főleg az utolsó felvonás után, ami a héten történt. namármost, úgymond volt szerencsém találkozni egy arab pasival, akivel minden vagányul ment egészen addig, amíg élőben összefutottunk. valószínüleg említettem már valahol, hogy valami nagyon vonz engem a közel-keleti kultúrában, mert az ottani emberek nagyon különlegesek és egy teljesen más energiát érzek, amikor a szemükbe nézek. különösképpen a férfiak különbek, mert rendelkeznek egyfajta hatalommal, amit nagyon nehéz megmagyarázni. lehet, hogy az tetszik bennük a leginkább, hogy uralkodó típusúak és minden az ő akaratuk szerint kell történjen, ami bár napról napra ellentmondásosabb a számomra, de még mindig nagyon beindít. ha összehasonlítom magam a három évvel ezelőtti énemhez, akkor teljesen kicserélődtem, hiszen akkor nem volt véleményem semmiről, és mindig azt csináltam, amit a másik fél akart. nem azt mondom, hogy manapság teljes mértékben kiállok magamért, ámbár ha valami nem tetszik, azt erősen jelzem. ebben az esetben erre nem nagyon volt lehetőségem, mert egy roppant érzékeny téma volt a háttérben, amit nem lehet csak úgy odahányni valakinek az arcába. amikor először rápillantottam a messziről, akkor teljesen rendben volt minden, és tényleg azt gondoltam, hogy elég jóképű, bár már akkor megfigyeltem, hogy van egy hajszálnyi különbség a képek és a valóság között. köszöntünk, megöleltük egymást, és amikor rendesen elkezdett beszélgetni, akkor minden megváltozott. az első dolog, hogy közelről egy teljesen más személy fogadott, mint a képeken, a másik pedig, hogy borzasztóak voltak a fogai. komolyan mondom, hogy megijedtem és azzal egyidőben meg is undorodtam. tény és való, hogy nekem sincsenek túl szépnek mondható fogaim, mert nem teljesen egyenesek és nem is hófehérek, de baszki, én legalább karban tartom őket és egy rossz sincs. ő viszont úgy nézett ki, mintha nem lenne tisztában a fogorvos fogalmával, ami egy hatalmas ütésként ért. számomra nagyon fontos a higénia és a kellemes megjelenés, ami nem annyit takar, hogy hiper-szuper márkás ruhákban kell megjelenni, de legyen ízléses az összkép, és tiszta is. nem ő az egyetlen, aki ezzel küszködik. miért olyan nagy kérés ez 2017-ben?

egy francia étterembe, az aubainbe vitt el, ami south kensingtonban található, és mindenki ódákat zeng róla, hogy mennyire jó. nem rossz, de szerintem nincs semmi különleges benne, szóval nem értem az emberek megszállottságát. maga a srác személyisége nekem nagyon tetszett, és teljesen egy az elképzelésünk a kapcsolatok működéséről is, azonban engem annyira megbotránkoztatott a fogai állapota, hogy végig azon járt az eszem, hogy én nem bírnám megcsókolni. meg lehet kövezni, de nekem ez a gyengeségem, és ez egy olyan dolog, amit nem lehet még finoman sem közölni a másik személlyel. ez még egy löketett adott, hogy a közeljövőben én is megcsináltassam a hollywoodi mosolyomat, mert annyira szép az, ha valakinek egészségesek a fogai, hiszen azzal az egész arc megváltozik. persze nem csak az az egy dolog volt, ami eltaszított tőle, hanem az is, hogy betegesen ragaszkodó. tudom, hogy ez az arab kultúra hozzávalója és én is szeretem egy bizonyos szintig, azonban ő már a durva kategóriába tartozik, amit mi, kelet-európaiak szerintem nem tudunk megérteni. gondoljunk csak bele, hogy azok a szegény arab nénik mennyire bezárkózodtan élnek, és tulajdonképpen csak a férjük akarata szerint élhetnek. most nekem is ez jött át, és bár csak pár napja ismerem, már most irányítani akart. ez alapból beindít és élvezem is, de csak ha egy egészséges szinten történik. ha így folytatódik, még a végén az én fejemet is egy leszopott szilvamagra kell bugyolálnom, vagy elad majd tíz tevéért. na, nem! egy másik dolog, ami nagyon zavart, hogy a pénzével próbált megvásárolni engem. folyton arról áradozott, hogy körbe szeretné utazni a világot velem, és hogy csomagoljak, mert november elején együtt megyünk spanyolországba a szülinapját ünnepelni. állj meg, vándor! nekem ez egy kicsit túl sok így egyszerre. először is, október végén én hazautazom, másodszor pedig nem is ismerlek. említettem neki, hogy február elején nyaralni megyek, és már egyből ragaszkodott ahhoz, hogy ketten menjünk, mert nem fogja megengedni, hogy egyedül járjam a világot. mi van? nálam itt már rég eldőlt, hogy nem lesz semmilyen jövője a kapcsolatunknak, de hagytam, hogy levegyen a lábamról, mert azt azért élveztem. márcsak azért sem cipelném magammal, mert ő azt mondta, hogy nem szereti a tengerpartos kirándulásokat, és ő inkább járkál egész nap a városban. hát, én ennek a totál ellentétje vagyok, és miatta nem fogok loholni. nekem a vízpart, a koktélok, a jó ételek a pihenés, nem a múzeumok meg a templomok látogatása. számára minden a költekezés körül forog, ami zavar, mert bár a pénz jó rabszolga, egyáltalán nem jelenti a mindenséget az életben. röhögtem magamban, mert ha csak ennyit tud ajánlani nekem, akkor nincs szükségem rá, mert én is ugyanúgy elutazok oda, ahova kívánkozom, mint ő. nyújtson szeretetet, amit nem mindenki tud, és akkor beszélgethetünk.

imádom az állatokat, ezért sem eszek húst, szóval amikor említette, hogy most akar venni egy krokodilbőrből készült kabátot, ami ráadásul 7 millió forint, én teljesen megundorodtam. ez az életstílus nem fog az enyémmel passzolni. számomra a bőrből készült cipők vagy kabátok még elmennek, mert tudom, hogy a húsért ölik meg az állatokat, de amikor élve megnyúznak egy farkast a szőrméért, vagy a krokodilt a bőréért, attól már egyenesen hányok. szerintem azt hitte, hogy ettől most hátast fogok dobni, mert királynőként élhetnék mellette, de nagyon nem így volt. én jelenlegy egy olyan életszakaszban vagyok, ahol elég kényelmesen vagyok, és nagyjából mindent megengedhetek magamnak, amit kívánok, szóval teszek magasról arra, hogy kinek mennyi pénz van a zsebében. próbálok mindig őszinte lenni, és megmondtam neki üzenetben az egyik beszélgetésünk alkalmával, hogy nem hinném, hogy ez fog működni, ami nagyon meglepte őt, de annyira gyerekesen reagálta le, hogy csak nevetni tudtam rajta. írtam egy kis paragrafust arról, hogy miért vagyok ezen a véleményen, és ő csak annyit írt rá, hogy „ok”, és azzal letiltott. lehettem volna geci, és megmondom neki, hogy először a fogorvoshoz mennék, és azután vennék magamnak egy krokodilbőrből készült kabátot, de nem, bazdmeg, mert túl kedves vagyok. egyesek nem engedhetik meg maguknak, hogy betömjék a lyugas fogukat, ez meg itt herdálja a pénzt baromságokra. na, pont ez a különbség köztünk: van egy értékrendszer, ami teljesen különböző mindkettőnknél. hosszú távon meg amúgy is szarul érezném magam, ha mindig mindent ő fizetne, mert én is dolgozom, és kényelmetlen lenne. anno nicholas is mindig ragaszkodott, de akkor én nem tudtam volna megengedni magamnak mindent, amit együtt csináltunk, és ő tudta ezt. akkor nem volt más választásom, mint elfogadni a kedvességét.

ma délután elmentem moziba megnézni a the ritual c. filmet, mert kedvem volt egy kicsit kimozdulni. olyan kellemes nap volt, ami valószínüleg a hurrikánnak köszönhető, ami anglia felé vette az irányt. mondták, hogy sokkal melegebb lesz az átlagosnál, aminek én itt örülök londonban, de az ország déli részén tuti nem fognak, mert iszonyú vihar jön. készítettem egy képet hazafelé jövet, amit nicholas is lájkolt, és ez jól esik. sokszor annyira hiányzik. még mindig az éjjeli szekrényemen van az aláírt képeslap, amit három évvel ezelőtt nekem adott, aminek hálás vagyok, mert legalább van valami kézzel fogható nyoma is a mi időnknek. még a régi vonatjegyeket is megtartottam, amikor hétvégente leutaztam guildfordba hozzá. persze már nem gondolok rá annyira gyakran, mint régen, de nekem még mindig ő az életem szerelme, és nem tudom, hogy ki lesz képes ezt felülmúlni.

október 8.

2017.10.08. 23:00, tamás

nahát. annyi zagyvaság történt, hogy azt sem tudom, hol kezdjem. kész katasztrófa volt a második randim mr. kolumbiával, mert még jobban megbizonyosodtam arról, hogy meg van futva az agya és teljesen kuku. késő délután ugye elküldte a pontos címet, hogy hová menjek majd este, és addig nem is volt semmi probléma, mert készülődtem és itthon elvoltam, mint a befőtt. aztán eljött az este is, majd ahogy sétáltam hozzá, rájöttem, hogy már voltam azon a környéken, mert a nyár elején ott is nézegettünk lakásokat, de végülis nem jött be, mert a temető közvetlen mellettük volt és engem személy szerint nagyon zavart, mert nem szeretnék siratókat hallgatni délutánonként. mindegy, nem fogok nyafogni, mert valószínüleg a lakása jó lesz – vagy legalábbis én, a kis naív, ezt gondoltam. a különleges térkép-olvasó készségemmel nagy nehezen megtaláltam a pontos koordinátákat, majd hívtam telefonon, hogy legyen szíves lejönni értem, mert konkrétan a hattyúk halálát élem ebben a hidegben. nagyon segítőkész volt, majd annyit mondott, hogy menjek fel az ötödik emeletre, mert ott lakik. már itt elküldtem melegebb éghajlatokra, de a java csak ezután jött: szó szerint be kellett lopóznom, mert a lakótársai otthon voltak és nem mondta, de ebből következtettem, hogy teljesen diszkrét. nem zavar, hogy nem tudják róla, hogy meleg, csak akkor ne hívjon át magához, mert nem vagyok én se kém, sem egy panamai menekült, hogy mások előtt bujdossak. belopózás után jött egy újabb meglepetés, mivel a szobája az valami hihetetlenül gáz volt, és egy cipősdobozhoz hasonlított leginkább. ugyancsak nem zavar az, ha valaki nem tudja megengedni magának, hogy egy pavilonban éljen, de azt viszont igen, hogy tiszta és rendezett legyen, akármilyen kicsi is. amikor először kikerültem londonba, én is egy egérlyukban éltem vagy másfél évet, mert akkor csak az volt és azt kellett szeretni. nála az a baj, hogy minden szanaszét volt és idegesített, mert kényelmetlenül éreztem magam. jó, tudom, hogy férfi és a legtöbben ilyenek, viszont ha valakit áthívsz magadhoz, akkor azért veszed a fáradtságot és kicsit összeszeded a dolgaidat. vagy lehet csak nekem vannak ilyen lehetetlen elképzeléseim. persze a beígért filmnézés is elmaradt, így egyből csak engem akart. mondtam is, hogy lassítson le, mert nekem ez túl sok most egyszerre. egy idő után annyira furán kezdett viselkedni, hogy picit megrémültem, szóval inkább azt csináltam, amit akart, mert gondoltam, hogy a végén még eladja a vesémet a feketepiacon. nem tudni mi játszódik le az emberek fejében, és ebben a városban rengeteg az idióta, nem normális ember, szóval óvatosabbnak kellene lennem. de persze ilyen téren sosem tanulok, úgyhogy mondhatok magamnak bármit is.

olyan erős mondatokkal kezdett dobálózni, hogy hozzám akar jönni férjül meg ilyen baromságok. ezek hallatán aztán már tényleg kitágultak a pupilláim, mert milyen normális ember mondana ilyet egy második randin? ráadásul tovább ismételgette az eddigi hallottakat, hogy nem szeretné, ha másokkal is találkoznék, mert a pasim akar lenni. itt már fejben eldöntöttem, hogy többet nem fog látni engem, de azért maradtam, mert fizikailag még mindig nagy volt a vonzalom. miért van az, hogy a jóképű pasik mind üresek vagy idióták? legtöbbször pontosan ezért célzom meg az átlagos kinézetűeket, de azok legtöbbször unalmasak, szóval nem értem, hogy melyik a helyes út. nyílván nem fogok egy adoniszt találni magamnak, mert nem vagyok annyira jóképű, de nagyon le sem szeretném engedni a mércét, mert nem szeretem, ha a párok között túl nagy a szintkülönbség. ez pedig nagyon gyakran előfordul, és sokszor van olyan, hogy a férfi kurva jól néz ki, én meg azon gondolkodom, hogy mit lát abban a csajban. summa summárum,  valahogy megtörtént a szex is. a valahogy nagyon talál ide, mert teljesen ki volt fingva munka után, és ha a férfiak fáradtak, akkor teljesen használhatatlanok. múltkor pofázott, hogy mennyire gáz volt a magyar srác az ágyban, de az igazság az, hogy szerintem ő kurva unalmas volt, szóval nem azzal a szegény teremtéssel volt a probléma. annak legalább örültem, hogy nem kellett könyörögni a biztonságos szexért. viszonylag korán begubóztunk az ágyba, mert nekem másnap munka volt, tehát reggel fél hét fele már kuvikkolnom kellett. nem szeretek más házából rögtön munkába menni, mert nyugodtan el kell készülnöm, így még haza is kellett mennem. az éjszakáról csak annyit, hogy össz-vissz ha fél órát aludtam, már az is túlzás. olyan nagy boldogság volt reggel visszaérkezni a lakásomba, hogy azt nehéz körbeírni. nem mondom, hogy ezentúl óvatosabb leszek, mert az ilyen dolgokba nem mindig lehet belelátni, viszont annyi biztos, hogy teljesen épnek kell tűnjön valaki ahhoz, hogy felmenjek hozzá.

egy másik csalódás a cara delevingne könyvbemutatón ért. délután fél egy fele értem oda, így a negyedik voltam a sorban, szóval egész örültem. nem tudtam, hogy mire számítsak a rajongókat illetően, mert például egy lana del rey koncentre már kora éjjel ki kell menni, ha az elsők között szeretnél lenni. itt szerencsére nem volt ennyire rossz a helyzet, de három óra környékén már több százan voltunk, tehát átlagban négy órával a kezdés előtt jelent meg a legtöbb ember. volt egy idétlen és idegesítő csaj, aki nagyon felbaszta a pumpámat. nem tudom miért, de az összes rajongó olyan elesettnek tűnt, szóval az elején én vettem kézbe az irányítást és tessékeltem mindenkit a megfelelő helyre, mert amíg nem volt kialakulva egy normális sor, addig mindenki csak odaállt, ahová éppen jól esett neki. udvariasan köszöntem ennek a ribancnak, és mondtam neki, hogy ne haragudjon, de ha az eseményre várakozik, akkor a másik felől kell várakoznia, különben baszhatja, mert mi nem fogjuk beengedni. bámult rám, mint borjú az új kapura, hogy én mit képzelek, amiért hozzászóltam. hát, bazdmeg, pont azért szóltam, mert mindenki más a sorban be volt szarva és nézett rám, hogy mondjak valamit neki, mert nem csak engem idegesített, hogy a sor elején próbált maradni. annyit válaszolt, hogy köszöni, de észrevette, hogy merre van a sor. nagyon helyes, akkor ennyi erővel mehetsz is a sor végére, ahová tartozol. illedelmes vagyok, bár ha valaki kihúzza a gyufát, azzal könyörtelen vagyok. azt hiszem, hogy ilyenkor jön elő igazán a férfi belőlem. volt a hátam mögött két csaj, akik bevettek vagy négy személyt, amire a ribanc nagyon húzta a szemöldökét és nézett rám, hogy nekik miért nem szólok, hogy menjenek a sor végére. annyit mondtam neki, hogy szívem, engem nem izgat, hogy ki van a hátam mögött, mert én előttük bemegyek. ki voltak dülledve a szemei, annyira dühös volt, de aztán beletörődött a sorsába. bevallom, hogy nem igazságos bevenni barátokat a sorba ha ők jóval később érkeznek, de azért kell korán kimenni, hogy ne szopd be. nem volt borzasztó hideg, de annyira azért igen, hogy folyamatosan vacogjak, tehát nem volt a legkellemesebb élmény hosszú órákat ácsorogni. másfél órával a kezdés előtt a drága menedzsment azzal az örömhírrel fogadott minket, hogy cara lemondta az estét, mert beteg. nem számítottam rá, de nem is voltam sokkban, mert nem vagyok a megszállotja, de azért érdekelt volna a beszélgetés. azt gondolom, hogy pánikrohamot kaphatott, és nem betegség áll a háttérben. sokszor említette, hogy a depresszió egy nagyon meghatározó dolog volt az életében, ezért gondolom, hogy talán pánikrohamot kaphatott, mert tulajdonképpen ez az első ilyen könyvbemutató, amit cara teremtett meg. ha nagyon beteg lett volna, akkor szerintem már a reggel lemondta volna. a sorban előttem volt két szuper-rajongó, akik spanyolországból repültek ide csak ezért, és az egyikük egyből elsírta magát. nagyon sokan ugyan ebben a helyzetben voltak, mert rengetegen érkeztek más országokból. állítólag egy pár héten belül bepótolják, bár azt nem hinném, hogy a külföldiek újból eljönnének. az aláírt könyveket legalább megkaptuk, tehát lassan elkezdhetem olvasni. most egyelőre még a gyarmati fanni naplójába fullasztom magam, de majd erre is sort kerítek. olyan gyorsan telnek a napok, hogy sokszor azt érzem, semmire nincs időm. ezt a bejegyzést is már két nappal ezelőtt meg szerettem volna írni, de nem jött össze.

sokáig nem szomorkodtam emiatt, mert valahogy olyan jól alakult az este, hogy a végén még örültem is, hogy lemorzsolódott ez a program. a „nővérem”, vagyis a régi munkatársam, aki nagyon közel áll hozzám, felhívott és elmentünk egy kicsit vásárolni, majd beszélgetni. bemutatott egy új helyet – daylesford a neve és marylebone-ban található –, ami szerintem az egyik kedvencem lesz idővel, mert minden organikus és a kávézónak is nagyon jó a hangulata. kávézónak hívom, de tulajdonképpen egy étterem és bolt is egyben, szóval tök fasza. az előző bejegyzésben lévő képet ott készítettem és már alig várom, hogy visszamenjek egy ebédre. ilyenkor mindent kibeszélünk, és természetesen kérdezte, hogy mi újság van a fiúkkal. nem sok, vagyis van, de szerencsétlen vagyok velük. csak kacagta, mert mindig ez van. elmeséltem a kolumbiai sztorimat, és még egy másikat is, ami utána történt nem sokkal. találkoztam egy amcsi fiúval, amit két hét beszélgetés előzött meg, de ezt félretéve egyáltalán nem volt betervezve az esti lógás. eléggé zavar, hogy nem épp londonban él, de gyakran jön és vonattal csak fél óra, ami végülis nem annyira vészes. anno nicholashoz is ingáztam, ő pedig egy kicsit még ennél is messzebb lakott. tisztára úgy is viselkedik, mint egy heteró pasi, tehát meg kellett kérdeznem, hogy biztos a fiúk jönnek-e be neki, mert nagyon nem az a hullámhossz jön át. azt sem tudtam eldönteni, hogy bejövök-e neki, mert képtelen voltam leolvasni. végülis kiderült, hogy igen, nagyon is, mert azóta még sokat beszélgettünk, ráadásul még egyszer szóba hoztam a meleg témát. azt mondta, hogy csak másfél évvel ezelőtt kezdett el férfiakkal is találkozni, és addig kizárólag csajokkal volt. nem lepődtem meg, mert nagyon sokszor ez forgatókönyv. például nicholas és stelios is pont ebben a cipőben voltak. szerintem biztosan fogunk még találkozni, csak azt nem tudom, hogy mennyire éljem bele magamat, hiszen a beszélgetések alapján nem nagyon biztos, hogy az országban fog maradni. nekem pedig most éppenséggel stabilitás kell az életembe.

annyian kezdték el hirdetni a gportál halálhírét, hogy már lassan én is elkezdtem cselekedni tiszta pánikból – bár ha történik is valami, remélem nem fog bejelentés nélkül. ha mégis, akkor az alábbi címen fogok elérhető lenni: https://tamasanev.tumblr.com/

október 6.

2017.10.06. 23:00, tamás

pénztárca, christian louboutin
tobacco vanille parfüm, tom ford

– daylesford kávézó, marylebone, london –

dedikált cara delevingne mirror mirror könyv

– union chapel, islington, london –

október 3.

2017.10.03. 14:00, tamás

miután kibasztam ericet facebookról, nem sokra rá kétségbeesett, és négy különböző ismeretlen számról kezdett el hívogatni, amikre én természetesen nem reagáltam. két nap folyamatos próbálkozás után véletlenszerűen kiválasztottam az egyik számot, majd annyit írtam neki, hogy értelmetlen a semmit nyúzni és hagyjon békén, mert kezdem megunni a zaklatását. ha igazán, tiszta szívből szeretne bocsánatot kérni, akkor már rég küldött volna egy csokor virágot, de ő mindig is csak a szavaival és az üres ígéreteivel tudott feszíteni. az meg már csak bónusz, hogy a végtelenségig sajnáltatja magát, amiért a barátai is sorra elhullanak. nem mondom, hogy nem érzek sajnálatot iránta, mert szerintem még mindig vészesen kerülgeti a depresszió, viszont unom azt, hogy folyton veszekszünk és nem jutunk közös nevezőre. az elején olyan jó volt minden, mert egy olyan életszakaszban volt, ahol ki volt békülve magával és boldog volt, amiért ennyi mindent elért az életben, de az utóbbi másfél év szörnyű volt, mivel mindig csak panaszkodott. szerinte októbertől minden meg fog változni, hiszen felbérelt egy ügyvédet és végre sikerült kirakni az exét a lakásból. örülök ennek, de attól még a személyisége nem fog más irányt venni. annyit kaptam vissza reakcióként, hogy önző vagyok. rendben van, tiszteletben tartom a véleményét, de azután a kisujjamat sem mozdítottam. azóta sem beszélünk és jobb ez így.

a hadjáratom még mindig nem állt le, és gőzerővel azon vagyok, hogy valaki normálisat találjak magamnak. most már az ismerkedős alkalmazásokon is kiírom, hogy csak kapcsolat érdekel, szóval tartogassák a meztelen képeiket egy másik személynek. legalábbis ez az elképzelésem. így jött a történetbe egy kolumbiai hím, gustavo, akivel tegnapelőtt már találkoztam is, mert nagyon kényelmes, hogy egy környéken lakunk. meg lehet kövezni, de a nevét ki nem állhatom, mert egy öreg hájpacnit sugall, szóval nagyon gyorsan ki kell találnom valami alternatívát. szegénykém nem tehet róla és persze nem is utaltam rá, de nem fogja túl gyakran hallani ezt a verziót tőlem. aznap kész katasztrófa voltam, így nem lepődtem meg azon, hogy lekéstem a megbeszélt időpontot. már a reggelem is szarul indult, mert egy kerek órával hamarabb elindultam a munkába, azt gondolván, hogy stresszmentesen beérek, de még így is elkéstem az idióta vonatok miatt. néha annyira kiszámíthatatlanok, hogy lassan nem tudom, mikor induljak el, mert vagy nagyon korán megérkezem, vagy elkésem. mr. kolumbia perce pontos volt, de végülis nem volt bűntudatom, hogy egy kicsit több időt kellett várnia rám. az nagyon tetszett benne, hogy totál azt az érzést keltette bennem, hogy egy heteró férfi, mert szó szerint semmi olyan gesztusa vagy szava nem volt, ami az ellenkezőjére utalt volna. beszélgettünk a mozibérletről, mert kisült, hogy mindkettőnknek cineworld unlimited kártyánk van és említettem, hogy bankkártyát cseréltem nemrégiben, de egyszerűen képtelen vagyok a mozi oldalán beállítani az új adataimat, és félek, hogy meg fogják szüntetni a fiókomat. halkan odaszúrt, hogy ne aggódjak, mert ők közvetlenül a bankfiókomból merítik ki a pénzt, így nincs okom aggodalomra. kicsit beégtem, de annyit jegyzett meg, hogy pontosan ezért kell nekem egy igazi férfi. ez elgondolkodtatott, mert az elején azt hittem, hogy lenéz, amiért nem vagyok egy alfahím, de aztán rájöttem, hogy neki pont ez tetszik bennem és ezzel szeret imponálni. valószínüleg azt akarja, hogy miss kolumbia legyek neki, vagy faszom tudja. be kell vallanom, hogy sikeresen megy ez neki, mert én pontosan erre vágyom, és jólesik tudni, hogy ő is.

megjegyzés: épp tegnap beszéltünk egy jót franciscoval, a heteró barátommal, hogy miért zavar engem az, ha ő férfinek hív. azért, mert 23 évesen még nem érzem azt, hogy az lennék, legfeljebb csak fiú, de még azt is sokszor nehezen mondom ki. persze nőnek vagy lánynak sem vallom magam, azt félretéve, hogy belsőleg sokban hasonlítok a lány barátnőimhez. fura erről beszélni, mert most tényleg össze vagyok zavarodva és eddig mindig határozott voltam ezzel a témával kapcsolatban. nem tudom, akkor földönkívüli vagyok. néha amúgy sem értem, hogy miért kell felcímkézni mindent és konkrétan tudni, hogy ki mi?! az vagyok, aki, és kész.

abban azért nem vagyok biztos, hogy halálkomolyan veszi a kapcsolat-témát, mivel folyton utalásokat tett arra, hogy milyen édi vagyok, meg sokszor megérintett. egy pohár bor után sétálni mentünk, ahol hezitálás nélkül szenvedélyesen megcsókolt, meg hirtelen minden kezelhetetlenné vált. volt egy beszólása, hogy azt szeretné, csak az övé legyek. sőt, később még egy olyan szavakkal is dobálózott, hogy exkluzív és ribanc: tehát hogy az ő exkluzív ribanca legyek. mondom neki, te guszti, normális vagy? de hogy ő csak boldoggá szeretne tenni, és azt akarja, hogy ne találkozzak más emberekkel. ha kapcsolatban vagyok valakivel, akkor nem is gondolkodnék azon, hogy félrelépjek, de amíg nem tudunk bizonyítani egymásnak és nem jelentjük ki, hogy monogámia van, addig nekem nem szabhat meg semmit. nála az a probléma – vagyis annyira nem, mert ez beindít –, hogy nagyon szeret kontrollálni, és az ilyen dolgokban azt kell csinálni, amit ő akar. ezzel egyrészt egyetértek, másrészt meg nem. egyelőre talán igen, mert még új.

ma este átsétálok hozzá filmet nézni és kicsit beszélgetni, ami szerintem intenzívebben fog végződni ennél, mert erős a kémia kettőnk között. tegnap este azért még várta a megerősítést tőlem, hogy megyek-e vagy sem, de végül megkapta amire vágyott. kicsit fura egy teremtmény, mert úgy viselkedik, mintha már az ő birtokában lennék, és olyanokat ír nekem, hogy szeretne szerelmeskedni velem. hát, én a legjobb szándékkal is csak dugásnak tudnám elkönyvelni ha betörténik ez, mert a testi vonzalmon kívül még egyelőre nulla érzelem van. kicsit utánaolvastam, hogy milyenek a kolumbiai srácok egy kapcsolatban, és felnevettem, mert tisztára őt láttam a leírásban. az a lényeg, hogy mindent beígérnek az elején és azt akarják elhitetni veled, hogy te vagy az egyetlen fontos dolog az életükben, de az igazság az, hogy képtelenek egy emberrel maradni. erre bizonyítékom is van, mert amikor arra kért, hogy ne találkozzak másokkal, akkor én visszapofáztam neki, hogy valószínüleg nem én vagyok az egyedüli személy az életében, szóval nyugodjon le egy kicsit. azt kaptam vissza válaszul, hogy miért fontos ez, ha most boldogok vagyunk? na, és akkor itt kongott a harang, hogy ideje gőzerővel a földön maradni és nem elhinni mindent. nem bánom, mert nem lehet tudni mi lesz a vége, és jobb elvárások nélkül belevágni. csak abban bizakodom, hogy nem próbál meg koton nélkül akcióba lépni, mert akkor nagyon kiakadok. viszek magammal, mert nem bízok semmit a véletlenre, így nem lesz mentsége. nem is értem, hogy miért kell majdnem minden férfinak könyörögni emiatt, hiszen az egészségünkről van szó, és nem éri meg megnyomorítani az egész életünket fél óra élvezetért. majd elválik, de annyi biztos, hogy nem fogom hagyni magam. ma szabad vagyok, szóval egy kis karbantartást végeztem magamon, és tulajdonképpen csak pihenek és várom az estét. 8:40-re hívott át magához, de olyan fura időpont ez, hogy én biztos nem fogok perce pontosan érkezni, így olyan 9 körül várhat. estig dolgozik, így még egyelőre nem beszéltünk ma semmit, és tegnap is csak késő este váltottunk két szót, ami egy kissé zavar, ámbár nem tulajdonítok túl nagy jelentőséget neki, mert tudom, hogy nem halálkomoly a kapcsolatunk. legfeljebb lesz egy dugópajtim és kész. mondjuk annyira ezt még nem kiabálnám el, hiszen bevallotta, hogy volt már alkalma egy magyar sráccal randizni és szerinte fura volt a mentalitása, mert vagy normális kapcsolatot szeretett volna, vagy abszolút semmit, ráadásul az ágyban is unalmas volt. én inkább nem mondtam erre semmit, mert általában én is pontosan így vagyok, és ezért is lett vége a volt kapcsolataimnak. mármint a legelső pont miatt, mert a második eléggé relatív. most inkább próbálok jobban a jelenben élni és élvezni minden napot, mert szerintem ez kell legyen a boldogság.

tegnap ebédszüneten találkoztam joeval, a chanel fiúval. nem nagyon beszéltünk a randink óta, tehát ez sem volt betervezve, csak véletlenül futottunk össze az utcán. lassan mindig elmondom, hogy mennyire kicsi ez a london. kérdeztem hogy van, bár nem nézett ki túl jól és pont úton volt a gyógyszertár felé, mert fájt a hasa. jó volt látni, megöleltük és  megpusziltuk egymást.

pénteken megyek egy előadásra, amit cara delevingne fog tartani az új könyvével kapcsolatban. vagyis szerintem inkább a depresszióról fog beszélni meg arról, hogy ő lelkileg miként élte meg a modellkedést. kíváncsi vagyok, majd beszámolok róla.

szeptember 28.

2017.09.28. 19:00, tamás

mellény, turkálóból 10 évvel ezelőtt
rövidujjú kasmír, ines de la fressange
nadrág, brunello cucinelli
cipő, brunello cucinelli

belgravia, london

Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 

tamasanev@icloud.com

www.tamasanev.tumblr.com