tamás a név
irományok

ó.ió.ció.áció.káció.akáció.vakáció!

2016.11.22. 23:00, tamás

végre újra írhatok! szó szerint most értem haza a reptérről és dőltem ki az ágyon. fáradt vagyok de szeretném megosztani a történéseket, mert már hiányzott a blog. nem vittem haza a lapítót, meg hogy őszinte legyek, nem is nagyon akartam gép előtt ülni egész nap. inkább a kutyámmal összebújva tévéztem és jókat ettem. amúgy azt hittem, hogy csak egy zökkenőmentes, otthonülős hét lesz az egész vakáció de végülis már megszokhattam volna, hogy nálam nagyon nincs ilyen, mert valami mindig történik akaratomon kívül is. az út jó volt, nem is annyira hosszas, mint szokott, mert majdnem végig olvastam és olyan vígan elvoltam vele, hogy egész gyorsan repült az idő. majd ha befejezem, elmesélem miről szól, de én katasztrófa vagyok a könyvekkel és kell egy pár hét mire kivégzem.

na szóval, bele is vágok a közepébe, mert azon kívül, hogy a családdal meg barátokkal voltam sokat, azért más is történt. nekem amúgy nem volt szándékomban talizni senkivel, mármint itt most pasira értem, de nem tudom hogy, egy srác lájkolta egyik képemet facen, majd üzenetet is írt, bár dunsztom sincs honnan tudta, hogy én most otthon vagyok, mert semmi utalás nem volt rá a profilomon, ráadásul nem is vagyunk barátok, így konkrétan azon kívül, hogy mindenki ismeri őt a városban, semmit nem tudok róla. kivéve talán azt, hogy az emberek azt hiszik, hogy heteroszexuális, pedig kurvára nem az. mondom, egye fene, mert én még sosem keveredtem össze magyar sráccal és ha már otthon ülök a seggemen, annyi erővel el is mehetnék vele egy sétára vagy valami. kíváncsi voltam milyen randizni otthon, mert ahogy elnéztem, nagyon ódivatú és ez nekem nagyon tetszik. itt londonban olyan más, teljesen el van modernizálódva és sokszor lepkefing íze van az egésznek. végül péntek estét beszéltük meg annak ellenére, hogy mindkettőnknek volt programja és a saját barátainkkal voltunk elfoglalva. azt mondta, semmi gond, mert majd lekoptatja őket és akkor valahogy fogunk tudni találkozni. ha jól emlékszem, majdnem éjfél volt mire mindketten összeszedtük magunkat és ütköztünk. fura volt nekem nagyon, hogy egy városbéli hímmel vagyok, mert régen azért nem volt ennyire egyszerű otthon ismerkedni és faszom tudta, hogy ennyire sokan megjátsszák magukat. éreztem, hogy kell az alkohol, és szerencsémre egyből a pulthoz vezérelt engem és megkérdezte mit szeretnék inni. mondom, legyen whiskey-cola, mert azzal meg tudok csattanni rendesen, és nekem most pont ez kell. talán az első alkalommal nem lepett meg, hogy fizetett, de mikor már a negyedik körhöz is ragaszkodott, akkor kellemesen csalódtam, mert itt kezdett kibontakozni az, hogy mit is jelent otthon randizni. és nekem ez nagyon tetszett. nem azért, mert élősködő vagyok, de ha már valaki elhív találkozni, akkor nem kéne megosztani a számlát, hanem férfinek lenni és arra törekedni, hogy a másik különlegesnek érezze magát. valamiért nem lettem részeg a sok ital után, pedig londonban már tuti, hogy rúdtáncolnék meg ilyenek, de vele teljesen magamnál voltam. ami persze jó, mert tudtam, hogy nem fogok nála kikötni, mivel a szüleivel él és ugye senki nem tudja róla, hogy meleg. még barátnője is van! elég undorító szerintem, de ő tudja. az az érdekes, hogy a legelején még azt mondta, hogy biszexuális, de éjjel háromkor már sült meleg volt szerinte. kérdeztem, hogy nem szar így élni? azt kaptam válaszolul, hogy ő szeret álca alatt élni, mert izgalmasabb, de tervben van a kiköltözés londonba, mert jó lenne egy kis változás már az életében. engem az nagyon zavart, hogy minden tíz percben valami ismerőse leállította, mert nem tudtunk normálisan belemerülni semmibe, aztán kiböktem, hogy unom a sok tucc-tucc zenét meg a barátaidat is, és inkább menjünk sétálni. hazafelé indultunk, mert konkrétan egymás mellett élünk de valami nagyon eldugott helyen mentünk, mivel volt egy olyan érzésem, hogy nem fogunk csak úgy egymás mellett sétálni. nem is lett úgy, mivel láttam rajta, hogy bejövök neki és szeretne lépni. azt mondta, hogy olyan furcsa vagyok és nem találkozott még senki hasonlóval. mondom, mi van? szerinte nem adok ki semmi jelet, hogy bejövök-e neki és egyáltalán nem tud leolvasni. nagyon helyes, mert nincs is szándékomban. szeretek misztikus lenni és kicsit megkérdőjelezni a férfiakat, mert könnyelműséggel hosszú távon nem érek lófaszt sem. ráadásul bóknak veszem akárhányszor valaki azt mondja, fura vagyok. az volt a lényeg, hogy szeretett volna smárolni de nem vágta, hogy én mit akarok. most miért fontos ez? csak csináld a dolgodat és légy férfi. mondom, hogy mire vársz, dőlj akkor. nem is hezitált sokat, gyorsan magához húzott és lesmárolt. bevallottam, hogy még nem csókolóztam magyarral és olyan fura volt az egész, mintha a szüzességemet veszítettem volna el újra, akármennyire nevetségesen is hangzik. végülis nem volt rossz, de mikor öl-ölben ültünk a padon, akkor azt is bevallottam, hogy nem értem mit keresek itt, mert nekem egyáltalán nem jönnek be a szőkék. de akkor miért vagyok ott? a kérdés jogos volt tőle, de csak annyit válaszoltam, hogy most leszarom és jól esik itt lenni. neki sem volt túl közömbös a helyzet, mert végig elvolt velem és mondta mennyire jó az illatom, és selymes a bőröm meg ilyen hülyeségek. nem hitte volna, hogy így fog végződni az éjszaka. dehogyisnem! szerintem elég nyílvánvaló, hogy általában hasonló a forgatókönyv ha két ember bejön egymásnak és isznak egy kicsit. már az autóját is el akarta hozni a parkba, mert fáztunk meg gondolom a huncut gondolatai is furdalták a bordáit. ejsze jobb lesz, ha nem! mindketten tudjuk mi lenne a vége és nekem most ez nem hiányzik az életemből. most dugták ki az életet belőlem, nem kell egy férfi sem. megnyugtattam, hogy talán másnap este felvehet autóval ha újból találkozunk.

annyira oda volt értem, hogy nem értettem miért nem keresett egész nap, aztán fogtam magam és megkérdeztem mit csinál este. megy pókerezni haverokkal de szól ha korábban végez, ámbár nem ígér semmit. jobb is, mert a faszom van tele már az ígérgetésekkel. inkább ne mondjon semmit ha nem tudja biztosra. na, de nem is találkoztunk, azt sem tudom mi van vele, mert annyiba maradt az egész. arra is gondoltam, hogy talán az volt a baj, hogy túl jó volt minden és nagyon találtunk, mert mondta, hogy vágyik egy párkapcsolatra és olyan, mintha mi már ezer éve ismernénk egymást. hát szerintem nem, de mindegy. úgysem vagyunk egy országban, szóval értelmetlen pofot adni a szarnak. majd ha esetleg kiköltözik ide, akkor lehetne kezdeni valamit. addig viszont még sok víz lefolyik a dunán és én is találkozhatok még emberekkel. nem mondtam, de megismertem még egy magyar srácot mielőtt hazementem volna és a héten azt hiszem újból találkozni fogunk. summa summárum, örülök, hogy hazamentem, mert nagyon feltöltődtem és boldoggá tett az otthonlét. kirándulgattunk, hóembert építettünk, halásztunk és jókat ettünk. a jelenben éltem és ettől volt jó az egész.

záróakkord

2016.11.14. 11:00, tamás

bocsánatot kérek előre, de azt hiszem, hogy most  még a szart is ki fogom írni magamból, annyi düh és mondanivaló van bennem. nagyon sok mindenen keresztül mentem az elmúlt pár hétben, viszont az elmúlt pár nap volt szerintem a legrosszabb. szakítottam steliosszal és szeretném leírni a miértjét.

észrevettem mennyire szerencsétlen vagyok új barátok szerzésében. el szeretnék menni valahová valakivel de egyszerűen nincs kit karon öltsek, mert senki sincs körülöttem. pénteken kedvem támadt táncizni meg inni és gondoltam stelios csatlakozna hozzám, ezért rögtön meg is kérdeztem, hogy mi a terve az estére. válaszul azt kaptam, hogy megy edzeni és csak este későn kerül haza, szóval ennyiből fog állni neki az egész pereputtya. mondom, jól van, ülj otthon akkor. kicsit olyan fura az egész, mert péntek este van és én azért mennék szórakozni vagy legalább vacsorázni a barátommal, de lehet csak én vagyok ennyire nagyravágyó. amúgy imádok egyedül csinálni dolgokat, sokkal jobban, mint valaki mással – kivéve ha van egy barátom, mert akkor azért szeretnék vele lenni. valahogy már nem bízok meg az emberekben és ez annyira rossz, mert képtelen vagyok új barátokra szert tenni. nem azzal van a baj, hogy nem vagyok képes fenttartani egy barátságot, mert otthon van a két legjobb barátom is, akikért bármit megtennék és ők is értem, hanem egyszerűen nem kapok senkit, akibe érdemes lenne időt meg energiát fektetni. nem szeretek nagyon emberek között lenni de azért néha én is vágyok bulizni meg lázadónak lenni. kirándulni például kifejezetten szeretek egyedül, bármilyen meglepően is hangzik. nekem nem jelentett ez sem problémát – például amikor elmentem két hétre thaiföldre teljesen egyedül –, mert hihetetlenül jól éreztem magam és egy teljesen új világ nyílt meg előttem. a szabadság, hogy azt csinálhatok, amit szeretnék és hogy nem kell beszélnem senkihez, az valami nagyon felemelő tud lenni. nem mondom, voltak olyan percek, amikor vágytam arra, hogy bárcsak ott lenne valaki mellettem, de úgy amblokk nagyon jól éreztem magam és szerintem majdnem teljesen biztos, hogy a jövő évi nyaralásokat is egyedül fogom véghez vinni, mert nem hinném, hogy szert tennék egy pasira addig.

egyúttal megkérdeztem, hogy szerinte mi van most kettőnk között, mert nekem dunsztom sincs és személy szerint nem érzem azt, hogy jelenleg együtt lennénk. kiderült, hogy ő sem gondolja így és egyben arra is fény derült, hogy ő egy relaxáltabb kapcsolatot szeretne. mondom, mi van? én nem szeretnék semmilyen relaxáltabb idiótaságot. vagy együtt vagyok valakivel, vagy nem – nálam nincs átmeneti helyzet, mert undorodom a nyílt kapcsolatoktól meg a hasonló abnormális dolgoktól, amik számomra sosem nyertek értelmet. mondtam neki, hogy én kapcsolatot szerettem volna az első perctől, nem barátságot, nem nyílt kapcsolatot, hanem egy normális, ódivatú kapcsolatot. az elején annyira más volt, mert tervezett és teljesen úgy gondolkodott, mint én, de tulajdonképpen egyik napról a másikra változott meg és ment el egy nagyon furcsa irányba, ami még a mai napig sem tisztázódott le bennem. bevallotta, hogy komplexusai vannak és nagy harcot vív magával, mivel nem tudja, hogy mit szeretne az élettől. azért kicsit elgondolkodtatott ez, mert ő egy 28 éves fiatalember, egy nagyon jó mérnöki szakmában a kezében, és kicsit szomorúnak találom, hogy ennyire el van veszve érzelmileg a nagyvilágban. egyáltalán nem az van, hogy nem néz ki jól, tehát nem értem miért küzködik ilyensmivel – főleg, hogy tudja azt, hogy nekem úgy tetszik, ahogy van és semmit sem változtatnék meg rajta. végülis arra szeretnék kitérni, hogy nekem vagy kapcsolat kell vagy semmi. képtelen vagyok visszamenni egy baráti szintre, mert hogy lehet valakire barátként nézni, aki egykoron sokkal többet jelentett neked? a barátodat nem szeretnéd csak úgy megcsókolni vagy megfogni a kezét. fáj, de be kellett látni, hogy nem vagyunk egymásnak valók és sokszor megkérdőjeleztem magamat, mert az előző kapcsolatomban is az volt,  hogy a végén nagyon megbántam a szakítást. nem tudom, melyik szarabb: elengedni valakit, aki fontos a számodra vagy együtt maradni vele annak ellenére, hogy folyton megbánt és egyedül érzed magad mellette. végülis kimondtam, hogy maradjon ennyibe, mert ő sugallta, hogy képtelen megváltozni és fél elmondani néhány barátjának, hogy meleg, mivel a hír visszakerülhet a szüleihez is. mondjuk én megértem, mert ez tényleg kibaszott szar helyzet de ha csak ennyi lenne a probléma, akkor azt mondanám, hogy okés, dolgozzunk rajta és kitalálunk valamit. sajnos még ott van az is, hogy az 5 hónap alatt képtelen volt lefeküdni velem és még a mai napig azt mondja, hogy nem áll készen. ez számomra már kicsit túl sok, mert én úgy vagyok vele, hogyha valakihez vonzódsz, akkor biztosan akarsz dugni vele. a másik, hogy nincs jogában elvárni tőlem, hogy apácaként éljek míg ő felkészíti magát, mert ember vagyok és vannak szükségleteim.

nagyon fájt, de megköszöntem neki az együtt töltött időket és a jó emlékeket, hisz sosem fogom elfelejteni azokat. kurvára fog hiányozni nekem, és tudom, hogy egy ideig nehéz lesz, de átvészelem. sokkal erősebb vagyok, mint az előző kapcsolatomnál és ha összehasonlítom a két helyzetet, akkor az utóbbit sokkal jobban kezelem, mert tudom, hogy ez itt nem a vég, hanem csak egy korszak, ami most lezárult nekem. tudom, hogy az emberek jönnek-mennek és minden kapcsolatra úgy kell tekinteni, mint egy leckére az élettől. a tanultakat fölhasználhatjuk a következő kapcsolatban és egyúttal így leszünk jobb emberek is. a pár sor érzelgés után a végére csak annyit írtam, hogy: „goodbye”. az olyansmi érzés volt, mintha szíven szúrt volna valaki, mert annyira fura és rideg érzés, amikor elválsz valakitől – konkrétan, mintha meghalna a személy számodra. egyedül a sok öröm, amit egymásnak okoztatok, a rengeteg közös emlék, a kezdetleges szeret, ami később szerelemmé alakul át; csak ezek a dolgok élnek tovább mennünk. már annyi mindent előre terveztem én is, többek között a közelgő szülinapját, ami december 7-én lesz, majd a karácsonyt, annak ellenére, hogy nem tudtuk volna együtt tölteni. egy gucci parfümöt kapott volna a szülinapjára, majd karácsonyra egy gucci sálat, mert úgy gondoltam, hogy jó ötlet lenne végigvinni az ajándékozás témáját, hiszen a két ünnep annyira közel van egymáshoz. szeretek ajándékozni és ezek annyira jók lettek volna, mert annak ellenére, hogy tehetős, ő például sosem költene 65 ezret egy sálra. olyan szar, mert már magam előtt láttam a sexy szövetkabátjában, a sál nyaka köré tekerve, egy nagyon jó parfümmel beitatva a bőre... nem tudom, annyira át tudtam volna alakítani őt idővel és talán a sors pont ezért szólt közbe. lehet, hogy neki kellene magát megtalálnia először és ha eljön az a pont az életében, akkor magabiztosan tudna elkezdeni egy kapcsolatot. egy olyat, amiben nem játszani fog a másik fél érzelmeivel, hanem megadni azt, amire szüksége lesz. biztos vagyok benne, hogy az a személy nagyon szerencsés lesz, mivel stelios nagyon jó ember és nagylelkű is. most inkább azért érzem szarul magam, mert bennem van a félsz a megerőszakolós-sztori után is, és nagyon egyedül érzem magam. nem tudom miért kellett két ilyen óriási és fájdalmas dolognak megtörténnie ennyire közel egymáshoz, de biztos jó oka van. visszatérve az elváláshoz, ő képtelen volt elfogadni, hogy miért hagyom őt ott, és miért nem maradunk legalább barátok. miért dobnánk el, azt, amink van, amikor annyira jól érezzük magunkat egymással? tudom, hogy nálam a barátság nem működne és inkább megkímélem magam ettől. az ő részéről még nem zárta le, mert csak annyit tett hozzá a viszlátom után, hogy ne mondjak ilyet. szerintem még fog próbálkozni később de mondtam neki, hogy én nem az a fajta ember vagyok, aki egy csettintésre visszamegy valakihez. hiszek abban, hogy több esélyt kell adni az embereknek, de ha mindig eljátszodják azokat, akkor könyörtelen tudok lenni. ha egyszer kimondom, hogy ég veled, akkor úgy is gondolom.

most hihetetlenül jól jött az időzítés, mert ugye holnap repülök haza és végre valahára azokkal az emberekkel leszek körülvéve, akik szeretnek engem. remélem, hogy sikerül kiszellőztetni az agyamat és rájönni, hogy még biztos sok öröm vár rám a jövőben, de az ilyen problémák sajnos mindig az életünk szerves részei lesznek. talán az évek múlásával egyre könnyebb lesz feldolgozni a szakításokat meg a személyek elvesztését, de a szívünkben ugyanakkora lyukat hagy mindig. a különbség csak annyi, hogy több tapasztalat lesz a batyunkban és rájövünk, hogy ez az élet. elesünk, sírunk, fölkelünk, mosolygunk – és ez a ciklus ismétli önmagát, míg el nem patkolunk. szerintem csak ennyi az élet titka: menni kell tovább.

szemléletváltás

2016.11.10. 14:00, tamás

tegnap találkoztam másodjára steliosszal mióta hazajött japánból és mondtam neki, hogy kellene valamit csináljunk, ne csak folyton a szobában üljünk. azért ő közel sem annyira introvertált, mint én, de neki is sokszor vannak olyan momentumjai amikor egyedül szeretne lenni vagy csak velem egy légtérben. említettem neki délután, hogy jó lenne ha foglalna jegyet moziba, mert megjelent az „ouija: origin of evil” c. horrorfilm és szeretném megnézni – na, azért nem vagyok ennyire magamnak való, mert film téren teljesen egyek vagyunk, szóval tudtam, hogy ő is szeretné. a hideg ráz az olyan filmektől, amikben papok is vannak, szóval végig fostam össze magamat. aztán este nem mentem haza, mert már késő is volt, meg nem is akartam, így mentünk haza hozzá. ilyen éjjel egy óra lehetett mikor kicsit elszundítottam, de megébredtem mert valami idétlenséget álmodtam. stelios persze még totál ébren volt és nézett valami filmet. hirtelen azt sem tudtam hol vagyok és magyarul kezdtem el beszélni hozzá, ő meg csak nézett, hogy mi a fasz bajom van – de nem kell félni, gyorsan kapcsoltam. ő alapból sem alszik túl mélyen, de múlt éjszaka azt hittem leütöm ha nem nyugszik le, mert engem is folyton megébresztett a mocorgásával. amúgy nem lenne baj, de mi általában egész éjjel egymással összegubúzva alszunk, szal nem kell csodálkozni ha engem is befolyásol az alvásciklusa. igazából most azért ébredt meg több alkalommal is, mert kanos volt és én próbáltam szórakozni ott vele, de folyton aludtam bele. láttam, hogy képtelen volt lenyugodni, így hát felidegesedtem, fogtam magam, és könnyítettem rajta, mert fáradt voltam és akartam tovább húzni a lóbőrt. szerencsére gyorsan lenyugodott és ezután már nagyjából végigaludta az éjszakát.

mostanság relaxáltabban fogom fel a kettőnk közötti kapcsolatot: ha nem ír, hát nem ír. minek stresszeljem magam? rájöttem, egyrészt igaza van, mert ez nem azt jelenti, hogy nem gondol rám, ő csak egyszerűen egy tipikus férfi, aki nem számol be a nap minden egyes percéről, és őt így kell elfogadni. eddig nehezemre esett, mert én más beállítottságú vagyok, de rájöttem, hogy nem várhatom el mindenkitől, hogy úgy viselkedjen, ahogyan azt én szeretném. a gesztusain úgyis látom, hogy mit érez – és végülis rájöttem, hogy hamar megunom ha egy férfi kiszámítható és mindent megad nekem, hisz annak mi értelme van? kell egy kis izgalom, mert anélkül az élet nem élet. kellenek a veszekedések, a csalódások, az emberek kiszámíthatalanságai, mert azokból tanulunk és csak így tudunk jobb emberekké válni idővel. ő mindig hallgat rám ha valamit mondok és látom az igyekezetét nagyon sok téren. olvastam egy olyan pszichológiai irományt, miszerint ha valaki nagyon kedvel téged, akkor utánozni fog bizonyos dolgokban, mert szeretne impozálni a számunkra, hogy mi is hasonlóképpen favorizáljuk őt. megfigyeltem, nála rengeteg ilyen van. például csak azért vette meg ő is az iphone plus verziót, mert nekem is az van, és csak azért kezdett el arckrémeket meg maszkokat használni, mert én mutattam meg neki, hogy mennyi különbséget tesz ha egy picit odafigyelsz magadra és a kinézetedre. tegnap például mozi előtt észrevettem, hogy a nyaka alatt kicsit szerencsétlenül borotválkozott meg és mondtam, hogy meg kéne igazítsa majd. ma reggel a vonaton szemben ült velem és rögtön észrevettem, hogy megcsinálta, pedig nem is gondoltam túl komolyan vagy valami. na, ez a másik dolog! mindenre emlékszik, amit mondok és ezt nagyon szeretem benne, mert agyfaszt kapok amikor milliószor kell elismételnem magam, csakhogy valakinek eljusson az agyáig, hogy mit akarok. ha visszanézek, annyi mindenben változtatott az életén mióta megismert. úgy gondolom, hogy egy lépést hátra kell tennem és kicsit átfogóbban körbenézni, hogy mi is történik kettőnk között. ő teljesen más és ezzel egyidőben másként is fejezi ki a gondolatait és érzelmeit. kicsit meg kellene tanulnom jobban elfogadni őt, mert megváltoztatni úgysem fogom tudni és nem is lenne fair. végülis azért tartottam ki eddig mellette, mert a sok balfaszsága mellett tetszett a személyisége, és ha megváltoztatnám, akkor már nem ő lenne. amúgy még mindig nem mondtam meg neki, hogy jövő héten repülök haza, szóval lehet kicsit le fog baszni, hogy mit gondolok magamról, de mindent neki sem kell tudnia első kézből. mostantól én is úgy fogom őt kezelni, ahogyan ő kezel engem.

eric is folyton írogat. ma azt a szöveget kezdte el nyomni nekem, hogy mennyire nem akar egyedül lenni de hát én most mit mondjak erre? múltkor említettem neki a történteket a megerőszakolásról és le volt döbbenve. mondom ja, elég vad, de ami megtörtént, az megtörtént – mentálisan szerintem már feldolgoztam magamban, de a fizikális következményeket illetően sajnos még mindig nem tudom, hogy mire számítsak –, éppen ezért is van most több imára szükségem, mint amerika.

tudom, hogy szereti amikor sütök-főzök, és csak simán háziasszonykodom itthon, ezért elküldtem neki egy képet a reggelimről:

szerintem tökéletes napindító kaja, mert tele van energiával, ráadásul jól is néz ki. mostanában elhanyagoltam a reggelit, mert semmi kedvem legyömöszölni valami unalmasnak tűnő kaját a torkomon kora reggel. egész véletlenül találtam rá erre a receptre és nagyon megtetszett, mivel szó szerint tíz perc alatt el van készülve. összetörsz pépesre egy banánt, felversz két tojást hozzá és egy kis vajon megsütöd. ezt követően leöntöd a kedvenc joghurtoddal és tehetsz rá apró gyümölcsöket is ha szeretnéd kicsit feltúrbózni az egészet. tulajdonképpen ennyi az egész és kurvára finom.

végre sikerült beszereznem egy kézipoggyászt is, így már lassacskán készen is állok az útra. nem akartam túl sok pénzt költeni rá (olyan 35,000 ft. volt ha jól emlékszem), mert amint említettem korábban, én nagyjából mindig feladott poggyásszal utazok, de ha már megvan ez is, próbálom többet használni majd a jövőben. nekem eléggé tetszik, mert egyszerű és látszik, hogy nem valami nyomorék kínai termék. azt még nem döntöttem el, hogy a vállszíjat rajta hagyom-e, de majd elválik hogy kényelmesebb. mondjuk semmi kedvem 10 kg-t magammal vonszolni, szóval bármelyik módon szar lesz. készítettem egy képet, hogy megmutassam nektek is:

nem vagy hozzám való, de mégis akarlak

2016.11.07. 12:00, tamás

hú, ez a hét sem volt vérszegény eseményekből. szó szerint nem volt egy órám leülni és írni két sort, mert vagy dolgoztam, vagy randin voltam, tehát erről szeretnék most kicsit szófosni.

szó szerint látom, hogy néhányatok szemei így már konkrétan fel s alá járkálnak amikor azt írom, hogy megint megismerkedtem valakivel, de annyira kell nekem most egy támasz, hogy nem bírok veszteg maradni. egyrészt, mivel még mindig ki vagyok készülve a történtektől és szó szerint a mai napig rémálmaim vannak, hogy valaki megerőszakol és elkapok valami betegséget. rettegek, hogy rámragasztott valamit wederson de próbálom nyugtatgatni magamat amennyire csak tudom, és bízok abban, hogy tisztán kerülök ki ebből. tulajdonképpen egy leckének is nézhetem, mert az életem egy korai szakaszában történt meg ez velem, így a jövőben sokkal elővigyázatosabb leszek. a szomorú igazság viszont az, hogy ezzel egyidőben az emberekbe vetett hitem meg bizalmam újra egy mellékútra barangolt le, így már most észrevettem azt, hogy sokkal nehezebben bízok meg az idegenekben. nagyon félek és szeretnék már most november végén elmenni és tesztelni, mert ha van valamim, akkor elvileg már egy hónap után ki kell mutatnia azt, viszont három hónap után lehet majdnem teljes határozottsággal kijelenteni, hogy valaki tiszta.

namármost, azt tudni kell rólam, hogy nem szeretem a brit pasikat, mert nagyon fura természetűek és azt gondolom, hogy a kettőnk közötti kulturális különbség hatalmas – na, nem mintha egy ciprusi meg magyar között nem lenne elég, de valahogyan a brit-magyar kombináció nem tűnik működőképesnek a tapasztalataim szerint. ennek ellenére azt mondtam, hogy megpróbálom újra, mert nem szeretném vakon mindenkire ugyanazt a taknyos zsebkendőt ráhúzni, így fogtam magam és találkoztam egy stephen nevű férfiúval. amúgy jól telt az egész és hála a pipéknek ugyanúgy nézett ki, mint a képeken – ami valljuk be, nem mindig jellemző a netes párkeresésnél –, viszont nem mondanám azt, hogy kémiai láncreakció indult el bennem. jólelkű meg ahogyan beszélt szerintem sok mindent meg tudna adni, amit én elvárnék egy férfitől, de valamiért nem tudtam ott lenni vele a jelenben. azt hiszem, nem adtam elegendő időt arra, hogy meggyógyítsam magamat mielőtt újra beférkőzhetne valaki a szívembe. hogy tetőzzük az eseményeket, stelios a randi kellős közepén küldött egy üzenet közel egy hetes kihagyás után. akkor úgy hirtelen minden megrezzent bennem és azt kívántam bárcsak ő ülne most előttem, mert sokkal szabadabbnak érezném magam, mert már azért elég jól ismerjük egymást és önmagam lehetek. na, nem mintha nem lennék az egy első randin, de úgy érzem, hogy ilyenkor mindig csak a legjobb felünket próbáljuk asztalra teríteni. természetesen nem válaszoltam semmit, mert azt gondolom, hogy illetlenség a telefonon ülni ilyenkor, a másik dolog meg, hogy nem tudtam miként kezeljem a helyzetet. szívem szerint azt írtam volna, hogy rohanok át hozzád, de nem lett volna túl okos lépés, mert az igazság az, hogy volt egy pici alkohol bennem és ilyenkor mindenkiben csak a jót látom. végülis éjjel egy óra magasságában, úton hazafelé, úgy döntöttem, hogy válaszolok valamit még ha meg is bánom azt másnap, mert már nem bírtam magammal. elég leszaromul dobálóztam a szavakkal és persze nem mondtam meg, hogy randiről jövök, csak hogy kimentem egy kicsit szórakozni és most megyek haza. annyit kaptam vissza válaszul, hogy reméli, jól éreztem magamat. nagyon megsajnáltam pedig nem is volt okom rá, szóval inkább elköszöntem és mentem aludni. később még azzal basztatott, hogy mennyire hiányzom neki és ha nem is tudunk együtt lenni kapcsolatban, legalább legyünk barátok. mondom neki, hogy én nem barátságot akartam te dilló, hanem többet. a másik meg, hogy a faszomba tudj hirtelen egy baráti szintre átugrani amikor ilyeneket érzünk egymás iránt? nem kell nagy lángésznek lenni ahhoz, hogy valaki rájöjjön, ez nem fog működni. szerinte ha képes lennék várni rá, akkor idővel meg tudna adni mindent, de jelenleg meg kell találnia magát. most hülyéskedsz? teljesen olyan érzésem volt, mintha ericet hallanám. az idióta elvárta volna tőlem, hogy konkrétan júniustól jövő év februárjáig várjak rá míg ő üzleti úton lesz hong-kongban. normális ez? nem is voltunk együtt szóval nem tudom mit gondolhatott magában, mert én biztos nem fogok apácaként élni ennyi ideig. stelios erre még rá is tett egy lapáttal, mert ő nem is kötött időhöz semmit, csak hogy tartsak ki mellette míg készen áll. nem kell nekem senki, bazdmeg. mindenki csak a fejfájást hozza rám. leélem inkább egyedül az életem.

szombat este találkoztam másodjára stephennel de elmondani nem tudom mennyire taccson voltam érzelmileg. amikor azt mondom. végig, akkor tényleg nem túlzok, de végig stelioson járt az eszem, hogy mennyire hiányzik és azt kívántam bárcsak vele lehetnék. akkor úgy éreztem, hogy nekem senki más nem kell, pedig tudom, hogy nem hozzám való. ez a baj velem: mindig az kell, ami nem lehet az enyém. arra a következtetésre jutottam, hogy nem fogom erőszakolni az érzelmeimet tovább és több, mint bizonyos, hogy nem fogok harmadik randira menni vele, mert tudom, hogy nem fog működni és csak egymást kínoznánk ezzel. gyorsan fogtam magam és azt mondtam elég volt, megmondom steliosnak, hogy hiányzik és szedje össze magát, mert ez így nem fog menni tovább. persze nem voltam ennyire közvetlen vele, mert a végén még megszokja, hogy mindig úgy lesz, ahogy szeretné. végülis a szomorú igazság az, hogy mindig az van, de lényegtelen. kijelentettem, hogy szóba állok veled ha küldesz száz rózsát hozzám. mondjuk nem tudom miért, mert akkora suttyó, hogy tudtam nem fog. de azért még lehetek egy elveszett romantikus író lélekben, nem? szerette volna ha a héten találkozunk és én rábólintottam de konkrét időpontot nem javasoltam, mert még nem voltam biztos benne, hogy jó ötlet újra találkozni vele. én, a hülye, tegnap felkerestem, hogy mit fog csinálni az este, mert szeretném látni. kiderült, hogy dolgoznia kell otthonról késő délután, mert valami szerver karbantartás lesz amerikában vagy mi a faszom és szükségük van egy mérnökre. próbálok elérhetetlen lenni és mégis ő tűnik annak a végén. gáz vagyok. aztán írt később, hogy már végzett és ha gondolom átmehetnék hozzá. persze felcsillant a szemem de nem hagytam magam kirúgni a hámból és csak simán leokéztam. mondta, hogy ne egyek, mert vadászik valami kaját és majd együtt eszünk. áh, ezt szeretem én benne! pikk-pakk intézkedik, mint egy igazi férfi. végül jól belaktunk és annyira csodálatos érzés volt újra ott lenni vele a sok szarság után, amin keresztül mentem az elmúlt három hétben, hogy azt elmondani nem tudom. valahogy szerencsésnek éreztem magam, pedig nem is volt okom rá. teljesen otthon éreztem magamat a karjaiban miután már én csendesen elkönyveltem magamban, hogy soha többet nem fogok ott lenni. ő az egyetlen személy, aki iránt ezt érzem az első szerelmem óta, szóval csak kell jelentsen valamit. azt azért hozzátenném, hogy nem vagyok még szerelmes belé de könnyen az lehetnék ha mentálisan felszabadítanám magamat és megnyitnám az érzelmi csapomat. egy csomót nevettünk, mert hozott egy rakat arcmaszkot koreából, és egész este azzal baszakodtunk. ő valami mitesszer-eltávolító maszkot kért, hogy pakoljak rá, én meg a csiganyálkával szemeztem, mert sok jót hallottam róla, de még nem volt lehetőségem kipróbálni. hát, akkora szerencse végülis nem ért, mert allergiás voltam rá és az egész pofám lángokban állt. kezdtem perelni steliosszal, hogy te is a legolcsóbb szart veszed meg mindig de mondjuk ha a nyálkára vagyok allergiás, akkor már mindegy is.

reggel indulás előtt kérdezte, hogy vajon mindent visz-e magával és nem-e felejtett el valamit de eszembe jutott, hogy nem rendelt ebédet magának. kicsit meg is mosolyogta, mert tudta, hogy már kezdem kiismerni őt és szerintem tetszett is neki, hogy úgymond kezdem „kiegészíteni” őt. a vonaton meg próbált tudakolózni, hogy mikor leszek még szabad a héten, szóval gondolom szeretne hamarosan újból találkozni. mondjuk, ha szeretne, ha nem, kelleni fog neki ha megint együtt akar lenni velem. azt még nem tudja, hogy repülök haza jövő héten, de nem is baj, hiszen ő is húz el a picsába megint és ráadásul pont akkor, amikor én. ha jól tudom görögországba megy egy pár napra. na, de most repesztek takarítani meg főznöm is kell valamit később. ja, és még mindig nem vettem meg a táskát, szóval remélem arra is sor kerül a mai nap folyamán.

csak úgy létezni

2016.11.01. 22:00, tamás

bedurrant a torkom, baszki. szerintem amiatt, hogy vártam erre az idióta wedersonra összekucorodva a padon a hidegben – ráadásul mindenki rotyog és nyuvadozik mellettem a buszon. a vasárnapot teljesen magamra szántam és gondoltam fogom magam, aztán megyek egyet vándorolni. nem is mondtam, de két hét múlva repülök haza egy hétre, szóval legalább egy kicsit a családommal meg a kutyámmal lehetek. csak úgy hirtelenjében döntöttem el, hogy megyek, mert volt vagy három nap szabadságom megmaradva és a hétvégével együtt pont kijön egy teljes hét, így örülök ennek most nagyon. azon gondolkodtam, hogy értelmetlen lesz egy utánfutót magammal nyaggatni ennyi időre, tehát csak egy kis kézipoggyásszal futok neki annak az egy hétnek. mondanom nem kell, hogy nincs egy szerencsétlen kis táskám sem, mert eddig még sosem mentem haza, illetve kirándulni sem, ilyen kis malacfarok időre, így valahogy találnom kellene egy normálisat. elmentem oxford street-re nézelődni, és láttam egy elég vageszt a john lewis-ban, de még van időm nézelődni, így ha nem kapok jobbat, lesasolom majd ezt.

közben barangoltam én máshol is, mert fel kellett vennem a gatyámat a tisztítóból, mivel vasárnapra volt kiírva és gondoltam egyúttal letudom azt is. elsétáltam egy napszemüveges butik mellett, aztán fogtam magam és bementem, mert rólam azt kell tudni, hogy nem vagyok nagy rajongó, mivel mindig azt gondolom, hogy egyik sem áll túl jól rajtam – azonban még egy nyaralást nem bírok ki egy pár nélkül, mert a retinám konkrétan kisül a trópusokon. gyorsban végigpászkáztam a polcokat és láttam egy kurva jó tom ford aviator-t. alapjáraton valami kerekded-szerű párt képzeltem el magamon, de ez nagyon megtetszett és szerintem meglepem magam karácsonyra vele, ha már más nem fog. ezt követően bementem a selfridges-be is, mert onnan kellett felvegyem a gatyámat és egy picit ott is körbenéztem. ugyancsak meglátogattam a napszemüvegeket és ott is felpróbáltam azt a párt, amit kinéztem korábban. kicsit figyeltem, hogy az eladó csávó fura volt, mert nagyon bámult, majd oda is jött miután felraktam a szemüveget és azt mondja nekem, hogy úgy nézek ki, mint egy celeb: laza mackónadrág, chanel cipő, low key álca, áruljam már el, hogy ki vagyok. én meg csak felvihogtam hangosan, és mondtam neki, hogy sajnos csak egy földönfutó senki vagyok. ezután már az a kérdés jött, hogy van-e barátnőm. mondom magamban, úristen, miért velem történik ez meg? rávágtam, hogy nincs. akkor barátod? az sincs. azért megkérdezhetem, hogy meleg vagy-e? annyit válaszoltam erre, hogy manapság ki nem az? könyörgöm, 2016-ot írunk, ma már mindenkiben van egy kis hajlam, még ha tagadja is. summa summárum, arra tért ki az egész, hogy meg szeretne hívni egy italra valamikor. ilyenkor akármennyire is szeretnék nemet mondani, képtelen vagyok, így azt mondtam okés, de semmi komoly szándékkal mennék csak. persze minden porcikám gyűlölt ott engem akkor, hogy miért vagyok ekkora idióta, de végülis sikerült csodával határos módon úgy lelépnem, hogy nem adtam se telószámot, se semmit. hála a pipéknek! alapjáraton nem bánom ha valakiben van mersz és elhív valahová, viszont ha nem tartom vonzónak a személyt, akkor a pofám ég és nagyon kényelmetlenül érzem magam.

azt hittem stelios vasárnap érkezik vissza londonba de mikor csekkoltam fészen, akkor még azt írta ki, hogy japánban van. dunsztom nem volt mikor jön vissza, viszont hétfőn láttam, hogy itthon van, ámbár a legnagyobb meglepetésemre nem írt több üzenetet. gondoltam, ha meglátja a fogkefémet a budiban, akkor legalább eszébe jutok és fog lépni – mondjuk tuti, hogy eszébe jutottam, csak úgy letoltam szombaton, hogy szó szerint kijelentettem, ha nem képes változtatni a dolgokon, akkor hagyjon békén, mert vártam eleget már rá és nem vagyok így boldog; de hogy maradjak vele, mert később változni fog minden ha így teszek. mondom, nekem nincs időm ilyensmire – küldj száz rózsát a házamhoz és akkor beszélhetünk. nem értem az ilyen mit gondolhat magában, de komolyan. nem azzal van a probléma, hogy kell várni rá, mert tényleg megpróbáltam, és azt gondolom, hogy öt hónap elég idő ahhoz, hogy el tudd dönteni mennyire komolyan gondolja a másik a létezésedet. ő konkrétan semmibe vesz, amikor a barátaival van, merthogy ő férfi és képtelen egyszerre több dologra figyelni, de baszki, ilyen nincs egy párkapcsolatban. az én világomban olyan sem létezik, hogy nélkülem menj nyaralni, kivéve ha hazautazol a családodhoz – ennek ellenére neki ez teljesen normális. én nem szeretnék egy idétlen toldalék lenni valaki számára. kicsit viszont sajnálom, mert így sosem fog senkit találni magának. nem mintha én jobb helyzetben lennék, mert kurvára nincs senkim, de legalább van halvány lilám hogyan kéne egy normáis kapcsolatnak működnie.

 

tamasanev@icloud.com

www.tamasanev.tumblr.com