tamás a név
irományok

az élet egy színdarab

2017.05.25. 20:00, tamás

tegnap elfelejtettem megemlíteni, hogy nicholas küldött egy üzenetet miután megtudta, hogy munkát váltottam. nagyon jól esett, viszont olyankor mindig felborulok legbelül, mert még két év után sem tudom kezelni amit iránta érzek. egy furcsa kérdéssel indította a beszélgetést, amit én úgy értelmeztem, hogy egyáltalán nincs lenyűgözve a váltásommal. tudtam, hogy nem rajong a márkáért, de nem gondoltam volna, hogy ezért be is fog szólni nekem. visszaválaszoltam, hogy nem mindenkinek kell tetszedjen, mert mások vagyunk. erre azt kérdi, hogy miről beszélek? büszke rám és örül, hogy sikerült megvalósítanom az egyik álmomat. ez olyan jól esett, mert ő is tudta annak idején, hogy mennyire szeretnék bekerülni ide egy nap. ráadásul egy szívet is küldött, ami csak azt igazolja, hogy még mindig kedvesen gondol vissza rám. nem értem, miért kell mindig a lehető legrosszabbra gondolnom. kérdezősködtem, hogy milyen most az élete és tulajdonképpen semmi újat nem mondott, amit én eddig ne nyomoztam volna le a közösségi oldalakról, de játszodtam a hülyét, hogy nem tudok semmit. többek között azt is megemlítette, hogy londonba költözött hét hónappal ezelőtt, ami szintén nem ért meglepetésként. én viszont azon csodálkozom, hogy miért nem költözik ki los angelesbe vagy san franciscoba, hiszen imádja kaliforniát és azt az életstílust. a vízum miatt pedig nem kellene aggódnia, mert bármelyik cég biztosítana neki. kérdeztem tőle, hogy miért nem próbálja meg, de azt szűrtem le, hogy nem tetszik neki a mostani mentalitás ott, ezért inkább london marad. szerintem ez a város is ugyanolyan színes, mint ő, szóval itt sem fog hiányt szenvedni semmiben. megmosolyogta, mert tudta, hogy mennyire ismerem őt.

ma még annyi kedvem sem volt találkozni robbal, mint tegnap, szóval kitaláltam, hogy a lakótársam repül haza ma este, és kell beszélnünk néhány fontos dologról a költözés előtt. ez részben igaz is volt, csak az nem, hogy az egész este erről fog szólni. kicsit szarul érzem magam emiatt, mert egyrészt utálok lemondani utolsó percben dolgokat, másrészt pedig, nem szeretném megsérteni őt. lehetnék egyenes és megmondani neki, hogy nem szeretnék többet vele találkozni, de lehet, hogy túl gyáva vagyok. szeretném ha lenne annyi gerincem, viszont egyszerűen a személyiségemből adódóan nem vagyok képes ennyire nyersen megmondani neki. márcsak azért is untam találkozni vele, mert megint csak áthívott magához főzni meg lubickolni. a faszom ki van már ezzel, az utóbbi három randinkunk is ugyanezt csináltuk. inkább lenne kedvem elmenni soho-ba rúdtáncolni és leönteni egy üveg jacket. ennek ellenére jön nekem az ilyen kéréseivel, hogy főzzek neki valami magyar kaját. sokszor még magamra is alig tudok főzni, nemhogy másra. nem vagyok túl béna, de szerintem nem sokan szeretnék a főztömet. a másik meg, hogy általában a legtöbb magyar kaja húsos, így ötletem sem volt, hogy mit tudnék csinálni. valószínüleg a kedvtelenségem sem vitt sokkal előrébb, mert ha valami görög isten hívott volna át főzni magához, biztos kiötöltem volna egy jó magyaros vacsit. ami nem megy, azt nincs miért eröltetni.

mivel hét ágra sütött a nap, elmentem sétálni notting hill-be. általában mindig benézek a holland park-ba ha arra megyek, viszont renoválás miatt be volt zárva. jól van, akkor nem fekszek ki napozni ma sem. hirtelen felindulásból találkoztam egy sráccal, de ilyen fos első randin – ha ezt lehet annak nevezni – rég nem voltam. nagyon jól nézett ki meg minden, de a személyisége, az valami katasztrófa volt. én nem szeretem senkire se azt mondani, hogy rossz ember, de ő az. most miért kell kibeszélni a másikat azért, mert nem tetszik neki, hogy hogyan jár, vagy éppen hogyan tartja a telefonját? könyörgöm, az ilyen emberektől agyfaszt kapok. nagyon közel voltam ahhoz, hogy felálljak és otthagyjam, de nyílván az egyik gyengeségem az udvariasság. ha kicsit változtatna a hozzáállásán, egy tök jó ember lehetne belőle, mert amúgy kibaszottul jóképű. azt hiszem, pont ezért  nem célzom meg túl gyakran a szépfiú kategóriát, mert tudom, hogy általában beképzeltek. egy másik dolog, ami zavart, hogy amikor elbúcsúztunk egymástól, akkor magához húzott és mondta, hogy tudom-e mennyire édi vagyok és hogy ne féljek kimutatni, hogy én is vonzódom hozzá. mi van? inkább már nem is fűztem megjegyzést ehhez, mert már rég leesett, hogy belül kong a feje az ürességtől. szóval én csak néztem rá és ő megpuszilta az arcomat. jó, titokban élveztem ezt az erőszakos felét, mert külsőleg vonzódtam hozzá és jól esett, hogy egy ilyen jó pasi is hozzám, de a belsője nagyon taszító volt. az ilyen emberek jók egy éjszakára, aztán meg egyszerűen ki kell törölni a számukat, mert másra használhatatlanok. biztos vagyok benne, hogy fog még írni nekem, mert mondta, hogy szeretne dugni. abban is biztos vagyok, hogy én nem fogok válaszolni.

szerintem ha majd egy kicsit összekapom magamat a jövő hónapban, elkezdek kijárni bulizni. mondjuk már előre fosok, mert komolyan mondom, manapság nem lehet tudni, hogy a saját ágyában vagy egy hullaházban köt ki az ember. az is lehet, hogy kimegyek egy szombat este, és engem is felrobbantanak. akkor meg mi van? eddig is bennem volt ez, de ezentúl szerintem még inkább. majd ericet megkérem menjünk el valahová, vagy addig még szerezhetek más barátokat is. ráadásul néhány régi munkatárs is felajánlotta, hogy eljönne velem. most inkább azért vagyok egy kicsit kikészülve, mert én nagy ügyesen kivettem egy rakat szabadságot március óta, és nem számoltam azzal, hogy fel fogok mondani. ugye kivettem két hetet a mexikói útra, és még négy napot, hogy hazamenjek május elején. ennek körülbelül a felét állni fogja a cég, de a többit valószínüleg vissza kell fizetnem, mert nem szabadott volna ekkora mennyiséget előre kivennem. fasza, mert pont most kell a legjobban a pénz a költözésre, és emiatt ki fog esni több, mint egy heti fizetés, ami nekem nagy összeg és abból simán megvehettem volna az összes bútort meg ami még kell. nem tudom, hogy mennyit fognak levonni, de ma éjjel utalják át, és akkor meglátom. ami még vicces, hogy még egy hét ki fog esni, mert ebben a hónapban csak három hetet dolgoztam. louboutinnál is holnap lesz fizetés, de biztos vagyok benne, hogy ezt a hetet csak a jövő hónapban fogom megkapni. azért nincs gáz, fő a pozitív hozzáállás.

most megyek vacsit készíteni. spenótfőzeléket csinálok, tükörtojással. most viszont vettem tehéntejet, mert múltkor kókusztejjel készítettem, és eléggé gáz lett. a holnapi naptól egy kicsit tartok, mert már élesben fog menni a játék és még mindig nem vagyok teljes mértékben felkészülve rá – habár szerintem a gyakorlati része fog a legtöbbet tanítani, és csak az elején lesz rossz. nyílván van már dunsztom a legtöbb dologról, de próbálok arra gondolni, hogy pár hét múlva már sokkal nyugisabb lesz minden és szeretni fogom. július elején lesz a nyári christian louboutin parti, amire engem is meghívtak és már nagyon várom. állítólag kurva jók szoktak lenni és így legalább megismerek új arcokat is.

minden vég egy új kezdet

2017.05.24. 22:00, tamás

na, szóval, meséltem, hogy tetszik ez a srác és néhányan elkezdtek nyomozni utána – kideríteni a nevét, meg azt is, hogy egyáltalán meleg-e vagy sem. az a lényeg, hogy sokkal többre nem jutottunk, sőt, még a dennis (vagy denis, faszom tudja) név sem teljesen biztos, mert van még egy hasonló kinézetű fiatalember, és egyikőjük neve nicholas. namármost, denis olasz, és nicholas egyértelműen görög. nekem ha választani kéne és első benyomás alapján ítélkezni, én azt mondanám, hogy inkább az utóbbinak néz ki, mert sok vonása nagyon hasonló stelioszhoz. végülis mindegy, mert már nem dolgozom ott és a legtöbb ember véleménye alapján heteró volt, szóval sok mindent nem tudnék kezdeni vele. az utolsó napom eléggé érzelgős volt, és nem erre számítottam, mivel a két kedvenc emberemtől már a hétvége előtt elbúcsúztam. ráadásul úgy voltam vele, hogy simán fog menni, mert a többi munkatárssal nem alakítottam ki személyesebb kapcsolatot. akkor törött el a mécses, amikor ajándékokkal leptek meg, és bíztattak, hogy ne aggódjak, mert minden rendben lesz. próbáltam elhitetni magammal, hogy ez csak a javamra lesz, és büszke vagyok magamra, hogy mertem lépni és kibújni a komfortzónámból.

hétfőn reggel, amikor fölkeltem, nem nagyon volt gyomoridegem, így szerencsére nyugisan el tudtam készülni, viszont amire el kellett hagyni a házat, kitört belőlem a pánik, hogy mi van akkor, ha egyáltalán nem fog tetszeni vagy durván beégek mindenki előtt már az első napon. ilyenkor minden szarság átsíklik az agyamon, tehát elég nehéz arra gondolnom, hogy zökkenőmentesen fog menni a nap. tíz órára kellett bemennem és szerintem tizenöt perccel hamarabb érkeztem, ami pont jó időzítés volt. az elején persze mindenkinek bemutatkoztam, de körülbelül egy nevet sem jegyeztem meg, mert eléggé izgultam és olyankor örülök, ha ki tudom mondani a sajátomat is. mindenki nagyon kedvesnek tűnt, kivéve talán egy litván nőt, aki nem volt annyira szimpi, mert túl dominánsnak meg beképzeltnek jött le. ahogy váltottam vele egy-két szót, egy kicsit talán jobban megkedveltem, de szerintem nem lesz sok közös bennünk, és azt sem hinném, hogy ő lesz az új legjobb barátnőm. na mindegy, ebbe beletörődtem, mert tökéletesség úgysem létezik, és bárhová megyünk, mindig lesz valaki, aki távol áll tőlünk. nem akarok semmi rosszat mondani róla, mivel három nap nyílván nem elég arra, hogy kiismerjem, de én tényleg nagyon próbálom megkedvelni őt, mert vele kell dolgoznom, és fontos, hogy legalább a munkahelyen egyezni tudjunk.

minden nap 9:20-kor kezdek, ami azt jelenti, hogy egy órával azelőtt el kell indulnom otthonról, hogy tíz perccel hamarabb megérkezzek és kicsit rendbe szedjem magamat, valamint a sportcipőmet is át kell cserélnem. szerencsés vagyok, mert már az első napon kaptam egy louboutin cipőt, amit én válaszhattam és három hónap múlva, a próbaidő lejártával, megtarthatom magamnak. ezt követően ugyancsak három havonta választhatok új cipőket, de ezúttal nem muszáj egy klasszikus stílust választani, hanem jöhetnek polgárpukkasztó kreálmányok is. én most ezt választottam és azt kell hogy mondjam, annak ellenére, hogy ez a legegyszerűbb stílus a márkán belül, nekem nagyon tetszik:

az évet két résztre osztják, és állítanak egy limitet, amit levásárolhatsz. ez minden évben körülbelül 1.600.000 ft. namármost, attól függően, hogy milyen stílust választasz, a megszabott összegből ki lehet hozni három vagy négy cipőt is félévente, ami azt jelenti, hogy minden évben legalább hat ingyen cipőt kapsz. szerintem nem rossz. emellett még nyári és téli árleszállítás is lesz az ottdolgozóknak, amivel nagyon olcsón hozzá lehet jutni cipőkhoz, amik alapból amúgy méregdrágák lennének. szerintem így elég rövid időn belül egy masszív kollekciót fel tudok építeni magamnak, és majd azon kell gondolkodnom, hogy hová fogom elrakni a sok cipőt, mert már így is van egy csomó és lassan nincs helyem. szerintem az új lakásba beszerzek majd valami óriási cipőtárolót, mert szükségem lesz rá.

egyelőre minden napom tréningekkel van tele, mert rengeteg mindent kell tudni ahhoz, hogy sikeresen meg tudd állni a helyedet. nem bánom, mert sok tudást magamba szívtam már, de annyira fáradt vagyok esténként, hogy amint vízszintbe rakom magamat, rögtön álomba tudnék szenderülni. pont ezért nem tudom még kijelenteni azt, hogy szeretek-e itt lenni, vagy sem. péntektől már nagyjából élesben fogom nyomni és akkor valószínüleg már egy átfogóbb véleményt tudok alkotni, de tulajdonképpen csak egyszer vagy kétszer éreztem eddig azt, hogy én nem vagyok ide való és soha nem fogom megszokni. a régebbi munkahelyemen ugyanez az érzés volt, de az hetekig tartott, és a végén mégis megszoktam és nagyon megszerettem. itt valahogy már egyből otthonosabban érzem magamat és szerintem sokkal hamarabb is meg fogom szokni. lehet azért, mert már tapasztaltabb vagyok és szeretem is a louboutint. minél több információt szívok magamba, annál inkább jobban értékelem az erőfeszítést meg az időt, amit a cipőkbe fektetetnek elkészítésük során. az például elég durva, hogy négy-öt napba telik amíg elkészül egy egyszerű cipő és a stílustól függően minimum tíz, és legfeljebb húsz ember kezén keresztül megy, amíg el nem hagyja a gyárat. ez azért van, mert nem tíz perc alatt gyártják le egy futószalagon kínában, mint a legtöbb cipőt, hanem itt minden kézzel készül.

rengeteg mindent tanultam már a különféle bőrökről is, kivételesen az egzotikus bőrökről, hiszen eddig nem nagyon foglalkoztam velük. én valahogy úgy vagyok, hogy imádom az aligátorbőrből készült cipőket, de amikor megtudtam, hogy nem is egy, hanem két állat szükséges egyetlen cipőhöz, kicsit felfordult a gyomrom. ennek az az oka, hogy csak a hasi részen meg a nyak tájékon lévő bőrt használják fel a puhaságuk miatt. a háti rész például teljesen használhatatlan ilyen szempontból. hasonló a helyzet a vízisíklókkal, pitonokkal meg a gyíkokkal is. utóbbihoz például két állat nem is elég, mert sokkal kisebbek. az ilyen darabok másfél millió forint körül mozognak, tehát nyílván a legtöbb ember nem fog hozzájutni. kicsit megosztott véleménnyel vagyok, merthogy nagyon tetszenek, de egyben sajnálom is őket, mert tényleg csak erre a célra tenyésztik ki őket. még nem döntöttem el, hogy beadom-e a derekamat vagy sem, viszont semmiképpen sem szeretném túlzásba vinni, így legfeljebb csak egyet vagy kettőt vennék magamnak. 

eric elvileg ezen a hétvégén fog érkezni, bár még nem mondta meg, hogy pontosan mikor. nem várom el, hogy rögtön találkozzunk, de azt viszont igen, hogy az első pár napban szakítson időt rám is. ha most sem lesz képes koherens lenni és energiát fektetni belém, akkor inkább megmondom neki, hogy hagyjon békémet. közben egy hét kihagyás után robbal is találkozni fogok holnap, bár az őszintén megvallva, sok kedvem nincsen. kedvelem meg minden, de ha belegondolok, hogy mennyire rajong értem és mennyire közel engedte már magát hozzám, egy kicsit elmegy a kedvem. pont fordítva kellene legyen, de valahogy engem az indít be ha meg kell dolgoznom valakiért és nem az van, hogy minden tálcára van terítve. szerintem ezért tartottam ki eric mellett is, hiszen sosem volt az, hogy mindent megkaptam tőle. pont ezért szerettem vele lenni, mert bármit is csinálhattunk, az izgalmas volt. egy percig nem unatkoztam vele, mert sosem tudtam, hogy mit fogunk csinálni vagy milyen őrült ötlete támad. azt gondolom, hogy sok mindenben fog különbözni a régi énéhez képest, mert aki volt már hasonló helyzetben, az tudja, hogy külföld gyökeresen megváltoztatja az embert, de remélem, hogy onnan tudjuk folytatni, ahol abbamaradt.

barangolás egy szürreális világban

2017.05.18. 15:00, tamás

érzelmileg még mindig a semleges kategóriában úszom, mivel nem tudom mit szeretnék. tegnapelőtt rob újból áthívott magához, hogy megnézzünk egy filmet és ússzunk egyet. mindkettő jól telt, bár nem éreztem most sem túl nagy szikrát kettőnk között, és szerintem nekem maga az élmény sokkal nagyobb izgalmat okozott, mint a tény, hogy vele vagyok. valahogy úgy vagyok vele, hogy amiatt kellene a számnak a fülemig érnie, hogy vele tölthetek el időt, nem? mindegy. a medence gyöngyörű volt és nagyon érdekesen volt megoldva, hiszen a nagy része fedett volt, de volt egy keskeny sáv, ahol ki lehetett úszni a szabadba, és az a rész bevezetett egy jó meleg jakuzziba. mindez körbe van véve óriási fákkal és bokrokkal, emiatt meg olyan hatást kelt, mintha egy elszigetelt helyen vakációznál valamelyik egzotikus országban. nagy élmény volt.

a mozi is tetszett, mert nem hagyományos székekkel volt berendezve, hanem óriási kanapék voltak, amik tulajdonképpen majdnem ágyként szolgáltak, mivel fel lehetett pockolni a lábaidat kényelemesen. körülbelül olyan, mint amikor otthon nézel filmet, csak azért még rátesz egy lapáttal a mozi hangulata is. közben rob próbált bújni hozzám, mert ő amúgy nagyon szeretetéhesnek tűnik, amit egyrészt szeretek ha valakivel randizgatok, ámbár legtöbbször taszító és fárasztó tud lenni a számomra, főleg ha már így viselkedik pár nappal a megismerkedésünk után. valahogy ekkor esett igazán le, hogy nincs meg az a bizonyos kapocs kettőnk között, vagy legalábbis az én felemről, mert ha például steliosszal mentem el moziba, én folyton hozzá voltam bújva, vagy legalább fogtam a kezét, mert különben olyan furcsa lett volna. ismerem magam, és tudom, hogy manapság több időre van szükségem, hogy beengedjek valakit, viszont ahhoz szerintem kellene egy erős alap, amire lehetne építkezni. szeretek robbal lenni, de az is lehet, hogy csak az életstílusa köt hozzá. ezt azért gondolom, mert nem tűnik egy nagyon izgalmas embernek a mindennapokban, csak az a tipikus megszokottság van az életében, amikor eljár különböző tevékenységekre a szabadidejében, esetleg barátokkal vacsorázik, de nem látom benne azt az izgalmat, ami engem felpörget. bulizni nem nagyon jár, tehát ez alapból el van felejtve, így tényleg csak az van, hogy átmegyek hozzá, és elvagyunk, mint a befőtt. túl kényelmesnek érzem ezt, és nem látok benne semmi kihívást. ez szerintem azért is lenne gond hosszabb távon, mivel nagy a korkülönbség közöttünk, és magamból kiindulva sosem tudhatom, hogy melyik percben fogok belecsöppenni egy életválságba, amikor azt fogom mondani, hogy most jött el az ideje annak, hogy kibulizzam magamat, szórakozni járjak és csak simán élvezzem az életet. ha mindez például megtörténne öt év múlva, és én még mindig vele lennék, akkor szép magyarul mondva jó nagy szarban lennék, mert arra ő már negyven lenne, én meg csak huszonhét. ez azért kurva nagy különbség. próbálok úgy lenni ezzel az éves témával, hogy nem számít, de az igazság az, hogy igen. persze, még mindig fontos, hogy legalább legyen öt évvel idősebb nálam, mert fiúcskákkal nem tudok mit kezdeni. a másik dolog, hogy egyáltalán nem az én férfiideálomat festi meg, mert nem magasabb nálam, szakálla sincsen, szőrtelen is, és inkább izomember, mintsem husis. ilyenkor eszmélek föl arra, hogy bármelyik percben elcserélném azt az életstílust, amit vele élek meg, egy olyan emberért, aki teljesen átlagos, viszont rendelkezik azokkal a tulajdonságokkal, amik számomra fontosak. kell a faszomnak privát medence és mozi ha nem érzem azt, hogy nekem ő kell, vagy folyton vele szeretnék lenni, vagy éppen azt, hogy megéri időt szánni rá és energiát fektetni bele. 

ezen a gondolatszálon maradva, írtam arról a srácról, aki nekem nagyon tetszik a munkahelyen, de egy teljesen más részlegen dolgozik, és még a nevét sem tudtam, vagy a legfontosabb dolgot, hogy egyáltalán meleg-e vagy sem. elárultam a barátnőmnek – elizabethnek, aki tulajdonképpen nem is számít barátnőnek, hiszen az utóbbi két évben akkora támasz meg segítség volt a számomra, hogy akár a nővéremnek is tudnám nevezni –, hogy nagyon tetszik nekem ez a srác, és ha tud, derítsen ki valamit róla, mert én már minden forrást kimerítettem, és semmire sem jutottam. mondta, hogy semmi gond, rááll az ügyre. egyik nap viszont a szívbajt hozta rám, mert pont mellettünk sétált el, és láttam elizabethen, hogy próbálja leállítani és megszólítani. mondom, te normális vagy? legalább ne előttem csináld, mert kurvára feltűnő és nyílvánvaló lenne, ha pont a szemem előtt kérdeznéd meg, hogy meleg-e vagy sem. amúgy is elég érzékeny kérdés ez, és bárki meg tudna sértődni, főleg ha úgy hozza a sors, hogy ő tényleg nem kacsingat félre. az a lényeg, hogy pár napra rá meglepett pár információval és az egyik ismerősén keresztül kiderítette, hogy a neve dennis és valószínüleg heteró. nem hittem a fülemnek, mert milyen heteró pasi csinálna olyan dolgokat, amiket ő? a nyomozásnak nincs még vége ezzel, mert addig nem nyugszom meg, amíg biztosra ki nem derítem, hogy az-e vagy sem. mondjuk ha annak bizonyul sincs semmi probléma, mert a mai férfiakat ismerve bárki képes bármire, és akármennyire sokkoló lehet néhány ember számára, egyre több a kíváncsiság, és én is sok olyant ismertem meg, aki még nem próbálta fiúval vagy éppen barátnője, felesége volt. az már más tál tészta, hogy húl húzod meg a határt és bele akarsz-e taposni mások kapcsolatába, de én úgy vagyok vele, hogy ha az adott személynek nincs senkije, akkor nem látom akadályát annak, hogy ne találkozzak vele. engem egyenesen beindít ez a „csak csajokat szeretek dugni, de ma este kipróbálnálak téged is” gondolatszál. van még három napom több mindent megtudni, mivel jövő héten kezdem az új munkát, ami miatt mellesleg kicsit izgulok is. a legnehezebb az lesz, amikor el kell búcsoznom a munkatársaktól, mert tényleg nem kérhettem volna náluk jobbakat, és amióta itt vagyok, teljesen megváltozott az életem. remélem, hogy a következő időszak is hasonló újdonságokat fog hozni, és segíteni fog, hogy új dolgokat tapasztaljak meg az életben. engem most a tudat hajt előre, hogy egy új lappal kezdhetek és új embereket ismerhetek meg, akik ki tudja hová fognak elsodorni. úgy érzem, ettől olyan izgalmas ez a periódus, és emiatt nem kell félnem.

egy másik dolog, ami miatt izgatott vagyok, az az, hogy eric is hamarosan újra velem lesz és már alig várom, hogy láthassam. tuti, hogy a nyakába fogok ugrani, mert már egy éve annak, hogy utoljára láttam és hiányzik nagyon. mindig kérdi tőlem, hogy mit érzek iránta, miként nézek rá, és hogy szeretem-e őt – olyankor persze azt mondom, hogy szeretem, mint embert, és nem tudok barátként nézni rá, viszont sokkal többként sem egyelőre. ő csak egyszerűen eric nekem és punktum. azt hiszem, ő is várja, hogy visszajöjjön, mert olyan idézetes képeket rak ki mindenhová, hogy „hamarosan látni foglak, és az mindennél jobb lesz”. nem tudom, hogy ezt kinek szánta, de ha nekem, akkor én is hasonlóképpen érzek. ő is nagyon szeretetéhes, de robhoz hasonlítva ez teljesen más, mert őt ismerem, és nem az van, hogy egy majdnem teljesen idegen oda s vissza van érted, és minden percét veled akarja eltölteni. nem tudom, már olyan gondolatok is átfutottak az agyamon, hogy én már képtelen vagyok új embereket megszeretni és lehet, hogy ezért találom ennyire nehéznek, amikor arra kerül, hogy le kell engedni a falakat valaki előtt. én ezt robnak is megmondtam, mert rákérdezett, hogy miért nem szeretek csókolózni meg többet bújni. én egy szóval sem mondtam, hogy nem szeretek, de még alig ismerem őt és szerintem nem kell egész nap nyalni egymással. bevallom, hogy ridegnek tűnhetek a kezdetben, viszont ez egy olyan dolog, amit nem szeretnék kényszerből megváltoztatni. amikor kijelentettem, hogy nekem idő kell az ilyensmihez, akkor láttam rajta, hogy nem esik jól ez neki, mert ő szerintem teljesen a fordítottja ennek, és ő egyből szeretne mindent – olyan „add meg uram, de most mindjárt” alapon. bevallom, hogy a helyében valószínüleg én is néztem volna egyet, mert az igazság az, hogy lefeküdtünk egymással és gondolhatja azt, hogy az miért nem számít elhamarkodottságnak. teljesen jogos, de én a szexxel kapcsolatban teljesen más lapon vagyok, mivel először is én sosem feküdtem le olyasvalakivel, akit szerettem vagy sokáig együtt lettem volna. másodszor pedig, számomra a szex nem jelent semmit, csak két test egymásnak adja magát, kielégülnek, és annyi. azt sem értem, hogy egyes emberek miért csinálnak akkor drámát és zűrt ebből, mert ez egy teljesen normális, emberi szükséglet. biztos vagyok benne, hogy egész más érzés olyannal csinálni, aki iránt vannak érzelmeid és akkor másként vélekedsz, de nekem ezt még nem volt szerencsém megtapasztalni, így ezen a véleményen vagyok.

egy kissé más vizekre evezve, a sok változás közepette, kedvem támadt a blogot is megújítani, hamár lassan minden 180 fokban megváltozik körülöttem. az utóbbi időkben nagyon megtetszettek a szürreális dolgok és ez inspirált arra, hogy egy hasonló kinézet legyen itt is. még én is meglepődtem magamon, amikor ránéztem a végeredményre, hiszen régen annyira távol állt tőlem az ilyensmi, és még egy bizonyos szinten a mai napig is. azonban mégis van valami érdekesség benne, amitől elgondolkodik az ember azon, hogy akkor most hogy is van ez? egy kissé hasonló hangulatot szerettem volna kreálni, mint amit akkor érzek, ha valaki azt mondja rám, hogy fura vagyok. számomra ez nagyobb bók, mintha azt mondanák, hogy jóképű vagy édi vagyok. rendben van, értékelem, de mondjad ezt másoknak, ne nekem. namármost, valahogy így vagyok ezzel az űr és vintage témával is, amit ide teremtettem meg. néha jó a megszokottól eltérő dolgot felmutatni, és ezzel együtt magamat is szeretném inspirálni, hogy legyek nyitott az új dolgokra és fogadjam be őket, mert csak így tudok elfogadóbb lenni, és folyamatosan többnek lenni.

szerintem ha kedvesek vagyunk, akkor a világ is úgy fog viszonyulni hozzánk.

a lényeget nem értheted, amíg nem éltél nehéz éveket

2017.05.15. 15:00, tamás

annyi minden történt amióta visszajöttem londonba, de szerintem a legkiemelkedőbb dolog az, hogy egy kicsit vidámabb a rálátásom a dolgokra és végre kezdem azt látni, hogy volt értelme belevágni a változásokba.

a másik dolog, hogy megint visszalendültem a randizós játszmába, és megismerkedtem valakivel. az érzéseim egyelőre finomvegyesek, de nem miatta, hanem miattam. van egy olyan rossz szokásom, hogy mindenkit vagy nicholaszhoz, vagy stelioszhoz hasonlítok, ami nyílván értelmetlen, mert úgysem fogok senki mást találni, aki hasonló érzéseket váltana ki, mint egykor ők. a másik meg, hogy belátom, ez teljesen egészségtelen és ha így folytatom tovább, akkor sosem leszek képes boldogságot találni másban. én tényleg nagyon próbálkozom, viszont általában mindig ugyanazok a forgatókönyvek váltják magukat: vagy az van, hogy találok egy olyan valakit, aki nagyon tetszik minden téren és már kitaposta a saját útját, de nem áll készen egy kapcsolatra vagy csak egyszerűen érzelmi harcot vív magával, vagy az, hogy megvan a stabilitás az életében és még a csillagokat is lehozná az égből csakhogy együtt lehessünk, én viszont nem érzem a szikrát. na, ha őszinte akarok lenni, egyik sem jobb a másiknál.

úgy érzem, hogy újból a második kategóriába süllyedtem.

kicsit úgy voltam vele, hogy vacsorára menni az első randi alkalmából egy kissé merész vállalkozás, mert mi van ha nagyon gáz lesz és egyáltalán nem olyan lesz, amire számítottam. mondjuk, ilyen helyzetben mindig jobb elvárások nélkül találkozni, mert élőben mindenki más. szerencsére nem tíz fogásos vacsira vállalkoztunk, hanem csak egy nagyon lezser sushis estére, gondolván hogyha gáz lesz és a helyzet kezelhetetlenné válik, könnyen le tudok lécelni. szerencsére nem így történt és egész jól éreztük magunkat. a végén megkérdezte, hogy lenne-e kedvem még meginni valamit és én persze igent mondtam. az első benyomásom kellemes volt, talán csak kicsit az zavart, hogy nem magasabb nálam. nem tudom, szeretem érezni a dominanciát és bár egy alacsonyabb pasi is tud férfias lenni, mégis bennem van ez a vágy, amit általában elvárok valakitől. mindegy, ez nem a világ vége, hiszen nicholas is körülbelül ilyen magas volt és mégis nagyon szerettem. szerintem inkább csak az elején fontos a külső, amint kezded megismerni a személyt, úgy egyre vonzóbbá válik minden téren. egy nagyon puccos hotel-bárba vitt el, ami tulajdonképpen el is árulta az ízlését. nagyjából tudtam mire számítsak vele kapcsolatban, mert ő egy elég hírhedt ügyvéd itt londonban, de leginkább a későbbiekben derült erre igazán fény. itt is nagyon gyorsan elrepült az idő egy finom pezsgő társaságában és robertről is megtudtam néhány lényeges dolgot. mellesleg a robert név nem nagyon jön be, szóval ki kell találnom valami becenevet vagy nem tudom, mert a teljes neve túl komolyan hangzik a fülemnek. mondta, hogy ő mindig egy kapcsolatra pályázik, aminek örültem, mert nemhiába vonzódom a nálam idősebb pasikhoz. olyan éjfél tájt lehetett, amikor elhagytuk a hotelt, mert az utolsó vonatom fél egy körül volt, és nem volt kedvem buszozni vagy taxit hívni. ráadásul reggel ugye hatkor kelni kellett, mert munka volt. biztos voltam benne, hogy hamarosan újból találkozni fogunk, de hogy egy napra rá már be is következett, ezen kicsit meglepődtem. áthívott magához vacsizni, ami szerintem egy tök szép gesztus meg ugyanakkor nagyon személyes is. szerintem belefér egy második randiba, főleg ha nincs semmi elhamarkodva. mondjuk ez is személyfüggő a véleményem szerint, mert sok olyan embert ismerek, akik már az első találkozás után lefeküdtek és a mai napig együtt vannak.

volt egy olyan érzésem, hogy valószínüleg egy tágas és szép lakás fog fogadni, de ami akkor rám várt, az minden elképzelést felülmúlt. kezdődött azzal, hogy egy óriási recepció fogadott, és mondta rob, hogy üljek le míg lejön értem. gyönyörű virágok mindenütt, nagyon stílusos kanapék, és óriási tükrök hangulatfényekkel. már akkor néztem ki magamból, hogy vajon jó helyen járok-e, de amikor megláttam őt kijönni a liftből, tudtam, hogy nincs gáz és nem csak szerencsétlenkedem és rossz helyen várok. ami még nagyon durva, hogy a várakozó mellett volt egy mozi is, ami tulajdonképpen egyrészt az övé is, és bármikor bemehetünk megnézni egy filmet, mert le tudja foglalni az egészet csak kettőnknek. mondom, mi van? kicsit kezdett az egész szürreálissá válni. még anno eric is nagyon meglepett a házával, de az ehhez képest egy lepukkant kóceráj. nem vagyok elégedetlen, számomra egy ügyes kis lakás is megteszi mindenféle extrák nélkül, csak legyen tiszta. summa summárum, át kellett menni vagy három biztonsági ajtón is, amire megérkeztünk a lakására, és amikor kinyílt az ajtó, a szám konkrétan tátva maradt. ilyen „a szürke ötven árnyalata” stílusú lakást kell elképzelni, ami bár nem több emeletes és nem is annyira terjedelmes, de összhatásban teljesen megközelíti. azt mondta, a zongora hamarosan érkezik a nappaliba. persze, próbáltam magamban tartani, mert nem szeretném, hogy azt gondolja, hogy most engem kizárólag ez fog fog érdekelni ezentúl, így csak annyit mondtam, hogy nagyon szép minden, de azért a budiból lőttem titokban egy képet, mert az túl szép volt ahhoz, hogy ne örökítsem meg. az egyik fürdőszoba az valami álom – a hagyományos ajtó el lett felejtve és a hálószobát a fürdőszobától csak egy óriási, majdnem faltól falig terjedő, átlátszó üveg választja el. ez nyílván pároknak lett kitalálva, mert itt a magánszféra egy nem létező dolog. én nem bánom, mert nagyon modern és ízléses. ahogy belépsz, egy nagy fürdőkád van, ami ugyancsak egy kortárs fürdőkádnak felel meg, mert nem lett hozzácsatolva a falhoz, csak egyszerűen a semmiben tátong. a csapok a '20-as éveket idézik fel, mert olyan hatást keltenek, mint a régi vezetékes telefonok. ami még nagyon tetszett, hogy a tusoló sem olyan volt, ahová be kell lépned és magadra kell húznod az ajtót vagy valami függönyt, hanem a földdel egy szintben volt és ugyancsak egy óriási átlátszó üveg választotta el, ami csak azt a célt szolgálja, hogy ne csapódjon szét a víz minden fele. a dekoráció egyszerű és nagyszerű, a falon végig körben fut egy tükör, ami szerintem az egyik legnagyobb, amit valaha egy darabban láttam. a két fürdőszoba mellett volt még két szoba is, amiből az egyik nagyjából üres, amit meg is értek, mert egyedül lakik és értelmetlen lenne egy ágyat tenni. mindkét szobában óriási, a plafontól a padlóig nyújtózkodó ablakok vannak, amiktől tágassá és világossá válnak. a nappali és a konyha egyben van, amit egy elég széles márvány-pult választ el.

nem igazán volt tervben, hogy nála alszom, de elég sok bort megittunk és olyankor én teljesen elvesztem az időérzékemet. megesküdtem volna, hogy tizenegy óra fele lehetett, de amikor megnéztem a telefonomat és láttam, hogy már éjjel egy van, kicsit bepánikoltam, mert nem tudtam, hogy fogok hazamenni. rob mondta, hogy ne izgassam magamat, nála alhatok. nem sokkal rá vízszintbe is tettük magunkat, mert másnap dolgozni kellett nekem. nyílván bepróbálkozott és szeretett volna szexelni, de én azon az elven voltam, hogy mindent egyszerre nem kap meg tőlem. már az is elég volt, hogy átmentem hozzá. másnap nem hittem volna, hogy találkozni fogunk, mert későn végeztem a munkával és fáradt is voltam, de nyolc óra magásságában küldött egy olyan üzenetet egy képpel megtoldva, hogy: „itt vagyok egy vip társalgóban és eurovíziót nézek a barátokkal. jó lenne ha csatlakoznál.” hirtelen nem tudtam mire gondoljak, mert szerintem egyrészt túl hamar történtek a dolgok, másrészt meg nem tudom, hogy szeretnék-e a barátaival találkozni csak pár nappal azután, hogy megismerkedtünk. megkérdeztem a kollégámat, hogy mit gondol, menjek-e és ő egyértelműen azt mondta, hogy igen és érezzem jól magamat. nyílván kíváncsi voltam, hogy milyen helyen van meg minden, mert a képről ítélve nagyon puccos helynek tűnt. amikor megérkeztem sem csalódtam, mert volt ott minden: pezsgő, bor, kaja, és egy kurva nagy tv, amiben már javában ment az eurovízió. az elején egy kicsit kényelmetlenül éreztem magamat, mert én alapból nem nagyon járok ilyen helyekre, mivel nincs ismerettségem és nem fogok nagy pénzeket költeni, csakhogy egy elit helyen tévét nézhessek. nagyjából az összes barátja szimpatikus volt, és bár mindenki vagy üzletember volt, vagy doktor, egész jól viszonyultak hozzám. mondjuk van egy olyan érzésem, hogy alapjáraton az ilyensfajta emberek nem nagyon állnának szóba velem, de mivel robbal voltam és úgymond bekerültem ebbe a körbe, így ők is másképp néznek rám. az eurovízió után volt egy olyan érzésem, hogy megkér, aludjak nála de annyira fáradt voltam, hogy nem volt kedvem. ráadásul haza sem mentem munka után felfrissülni, így elég gusztustalannak éreztem magamat. próbált győzködni és azt is hozzátette, hogy nem bánja ha fel kell kelnie korán miattam. szerencsére nem haragudott meg emiatt. az igazat megvallva az sem érdekelt volna ha igen, mert nem fogok csak udvariasságból ott aludni.

másnap megint találkoztunk, de ez alkalommal nála is maradtam. főztünk – vagy inkább ő fözött –, finom vacsit és megnéztünk egy filmet is utána. tudtam, hogy most szex is lesz, és bár egy picit furán indult az elején, megtörtént. nem azért, mert nem volt jó, csak én nem éreztem azt a vágyat. kanos voltam, és belementem, de nem dobtam el az agyamat. persze ez főleg az én hibám volt, mert sok múlik a hozzáálláson is. az járt a fejemben, hogy most tuti azt gondolja, hogy béna vagyok az ágyban, ámbár egy idő után leszartam. ha igazán kedvel, akkor ezután is fog. reggel nagyon ügyesen kiosont mellőllem, mert általában én megébredek az ilyen zajokra, viszont a fáradtságtól valószínüleg nagyon mélyen aludtam. lement az edzőterembe, merthogy úgy néz ki, neki még az is van, és azzal kezdte a napját. emiatt kicsit nyominak érzem magamat, mert én nem sportolok semmit, csak alszok, mint egy mormota. lehet ez a jövőben megváltozik majd, még nem tudom. na, és innentől kezdődtek a vegyes érzelmek. az eddigiek alapján egy olyan képet alkottam róla, ami szerint ő egy törődő és megbízható személy, aki nem mellesleg egy nagyon sikeres ember is. ez abban is megnyílvánult, hogy próbált segíteni nekem valamiben az új munkával kapcsolatban. említettem neki, hogy mivel most jöttem vissza otthonról és azóta megy a meló ezerrel, még nem volt időm kinyomtatni és elküldeni a munkaszerződésemet postán. másnap a semmiből felajánlotta, hogy nála nyugodtan kinyomtathatok bármit, ad borítékot és bélyeget is, hogy ne kelljen emiatt fájjon a fejem. annyira kis dolog ez, de mégis olyan jól esett, hogy felajánlotta. éltem is a lehetőséggel, mert pont úton voltam hozzá és tényleg nem volt alkalmam bemenni a postára azelőtt, mert amire hazakerülök, már be van zárva. ekkor tudatosult bennem, hogy valószínüleg mindent megtenne értem, ami jó érzéssel töltött el. emiatt boldognak kellene éreznem magam, de mégsincs minden a rendjén és nem tudom miért. valahogy nem érzem azt a szikrát, viszont az is lehet, hogy még túl korai ilyeneket érezni. főleg azért gondolom ezt, mert már sokkal nehezebb nekem közelebb kerülni valakihez érzelmi szinten, mivel nem nagyon bízok meg senkiben és félek is, hogy hoppon maradok. nyílván tetszik ez az életstílus és olyan dolgokat tapasztalhatok meg mellette, amiket mindennapi szinten nem nagyon, de nem szeretném, hogy a pénze miatt érezzem azt, hogy vele kell lennem. majd meglátom az idő teltével, hogy hogyan fogom érezni magamat, de ha belegondolok, jó lenne megpróbálni vele maradni, mert szerintem ő az a fajta ember, aki tudna szeretni és tényleg semmiben sem lenne hiányom. a másik meg, hogy úgysem kapunk meg mindent, amit szeretnék az életben. most vagy ez, vagy az – kompromisszumokat kell kötni. én már rájöttem, hogy valószínüleg úgy sem fogok találni senki olyant, aki után ugyanazt a szerelmet fogom érezni, mint régen, szóval lényegtelen eszeveszettül kapcsolat után sóvárogni. ha megtörténik jó, és ha nem, úgy is.

férfinapló

2017.05.07. 17:00, tamás

már egy pár napja itthon vagyok és azonkívül, hogy a bátyámnak lejárt a lagzi, velem semmi érdemleges nem történt. csütörtökön átjöttek a barátai, hogy segítsenek feldíszíteni a bejáratot, viszont volt egy kicsi gyomoridegünk, hiszen az időjárás eléggé ellenünk volt és az éjszakára kemény vihart jósoltak. végülis szerencsénkre minket kikerült és minden épségben maradt, ámbár az egész pénteki nap szomorkás volt és úgy nézett ki az égbolt, mintha bármelyik pillanatban ránkszakadhatna. elég korán keltünk, hiszen a fotós minden apróságot meg szeretett volna örökíteni, így gyorsban össze kellett szednem magam, mert az előző nap után úgy néztem ki, mint egy panamai menekült. találkoztam az egyik legjobb barátnőmmel, ágival, és ami azt illeti, nem pihentem túl sokat. tudtam mi vár rám az elkövetkezendő két napban, de ugyanakkor mégsem. már akkor megkaptam az első szúrós nézéseket, amiután felvettem az esküvőre szánt gönceimet, mert természetesen nem egy hagyományos fekete-fehér öltönyt választottam, hanem egy kicsit más irányba szerettem volna menni, és ez persze hagyott némi kivetnivalót maga után. de most mit csináljak? az életem megváltozott mióta nem élek itt és ne várja el tőlem senki, hogy ugyanaz a személy legyek, mint régen. innentől kezdve nem volt sok elvárásom az éjszakával kapcsolatban, mert tudtam, hogy nagyjából egyedül fogom pengeti a húrt.

nagyjából igazam volt. ha tőlem telt volna, én nagyon senkivel sem beszéltem volna, mert engem általában más dolgok érdekelnek, mint ezeket az embereket. egyetlen személy volt, akivel tudtam volna egy csomó mindenről beszélni, de ő sajnos nem volt ott, mivel most adott életet a lányának és nyílván nem fogja magával hurcolni. volt egy másik unokatestvérem, aki bár legalább tizenöt évvel idősebb nálam, mégis van miről beszélnünk és ő is kicsit nyitottabb a világra, meg nem az a befásultság van, mint a legtöbb itteni emberben.

miután elbúcsúztattuk a bátyámat itthonról, egy lovas hintó vitte őt tovább a lánykéréshez. a zenészek miatt egész megható volt és én személy szerint még tovább tartottam volna őket, de a családom egész hamar lejártatta. anyukám persze sírt, mert neki nagy boldogságot jelent ha azt látja, hogy a gyerekei jó irányba haladnak. az én esküvőmre mondjuk várhat, mert amilyen nyomi vagyok, szerintem egyedül fogok meghalni. egyébként sem tudom elképzelni magamat egy ilyen hagyományos beállításban, mert ez nem én vagyok. mondtam a barátnőimnek, hogy szerezzenek be egy befőttes üveget, címkézzék fel, hogy „a tamás lagzijára” és kezdjenek el gyűjteni, mert az enyém egy egzotikus szigeten lesz, és ha csak nem nyerem meg a lottót, maguknak kell kirepülniük. szerintem legfeljebb csak ők lennének ott, mert én nem szeretem a nagy felhajtást, meg gyomoridegem is lenne. annyira érdekes, hiszen egy évvel ezelőtt még azt sem nagyon tudtam volna elképzelni, hogy én valaha férjhez mennék, mert annyira távol állt tőlem ez a gondolat a sok csalódás után, hogy bennem csak az a kép volt, hogy együtt élek majd valakivel és lesz egy kutyánk. ez a fele még a mai napig sem változott, mert gyereket még mindig nem szeretnék és szerintem ez nem nagyon fog változni. bár soha ne mondd, hogy soha. én két percenként változom, szóval belőlem hosszú távon sok mindent ki lehet nézni. visszatérve a lánykérésre, ott eléggé elidőztünk, mert maga a házasságkötés csak ötkor kezdődött és volt egy jó óránk időzni. a menyasszony gyönyörű volt és szegénykém az első pár percben nagyon izgult, mert egy, hogy a ruhája óriási volt és félt, hogy ne guruljon le a lépcsőn mindenki előtt, a másik meg, hogy azért a legtöbb emberben van egy természetes drukk ilyenkor. még volt egy megható pillanat, amikor a szószóló az édesapjáról beszélt, akkor azért mindenkinek kicsordult a könny a szeméből, mivel sajnos ő már meghalt és ilyenkor mégjobban felkavaródnak az érzelmek. főleg neki lehetett nehéz, mert szerintem sok lány álmodozhat arról, hogy az édesapja látni fogja őt fehér ruhában.

kicsit tartottam a templomtól, mert nem volt kedvem az első sorban virítani és nem utánozni a papot a beteges kersztény imádattal. így is a nagyszülők mellé kerültem és amikor mamám látta, hogy nem vetem a kersztet, már kezdett bökődni, hogy csináljam utána. én mondjuk csak röhögtem ezen, mert nem fogok akkora álszent lenni, mint a legtöbb ember a templomban, hogy csak megjátssza magát. ha lenne isten, akkor apámat a kereszt már rég oda kellett volna nyomja. kissé kényelmetlenül éreztem magamat, mert láttam, hogy azok az emberek, akik születésem óta ismernek és látták, hogy gyerekként minden vasárnap ott voltam a templomban, most néznek, hogy mi történt velem. változunk, az van. attól függetlenül én nem röhögök ki senkit sem, aki vallásos, mert nekem ahhoz semmi közöm sincsen. a templomot néha a kapcsolatokhoz hasonlítom, mert mindkettő hasonlóan megtévesztő tud lenni. vannak olyan emberek, akik mindig ott vannak és amint hazaérnek, káromkodni kezdenek és teljesen az egyház ellen cselekednek, valamint rengeteg olyan kapcsolat is van, ahol agyoncsalják egymást, majd azt tettetik, hogy minden rendben van és ők a legboldogabbak. nekem ilyensmi nem kell. sőt, most arra próbálok gyúrni, hogy egyre szókimondóbb legyek és hogy hű maradjak magamhoz, a lehető legkisebb külső hatással a környezetemtől. tulajdonképpen eddig sem izgatott túl sokat az ilyensmi, mert akkor több barátom lenne és sokkal több helyzetbe próbálnék bemosódni. végülis valahogy lejárt a ceremónia is, és csak próbáltam örülni nekik, nem másra gondolni.

rengeteg ember odajött hozzám, mert olyan is volt, akivel csak gyerekként találkoztam utoljára és amíg mindenkinek egyenként elmeséltem a fél életemet, addigra már azt éreztem, hogy legalább egy hónapra elegem lett a szófosásból és csak egyedül szeretnék lenni. egész délután esett az eső, szóval nem nagyon gondoltuk, hogy lesz lehetőség fotózkodni ilyen körülmények között, de a templom után olyan volt, mintha egy új nap érkezett volna el és ragyogott a nap is. örültünk, mert azért sokkal másabb a természetben képeket készíteni, mint a négy fal között. leginkább csak a közeli rokonok, illetve barátok jöttek ki az erdő szélére, de még így is elég gáz volt kiállni ötven ember elé és fotózkodni amíg bámulnak téged. kicsit olyan érzés volt, mint amikor az iskolában tablóképet vagy valami hasonlót készítenek rólad és a többiek néznek közben. utálom. magamról is csak akkor csináltattam képet, amikor egy kis nyugodtság volt és nem voltam körbevéve ezer emberrel. mondjuk alapból sem nagyon szoktam képeket készíteni magamról, csak ha már nagy szükség van friss képekre a randizgatós alkalmazásokra, de most valahogy meg szerettem volna örökíteni ezt a szürke ötven árnyalata pillanatot (továbbá ez az első kép rólam itt a blogon).

végül nem oda ültem, ahová eredetileg a bátyám szerette volna, mert közben lóri magához hívott. említettem az előbb, hogy vele egész jól talál a szó és kérdezte, hogy most mi van velem. mondtam neki, hogy kezdek egy új munkát hamarosan és hogy miről is szól az egész. amíg mások nagyjából leszarták vagy csak kritizálni tudtak, addig ő nagy érdeklődéssel hallgatott rám és neki is tetszik egy pár klasszikus christian louboutin cipő. szerintem kurva jól állna neki, mert ő egy üzletember és gyakran van öltönyben, ráadásul neki alapból jól állnak a minőségi holmik. egy másik unokatestvérem meg azt kérdezte, hogy ki adna ki annyi pénzt értük, amikor egy „ugyan ilyen” cipőt meg lehet venni a töredékéért, és hogy mekkora becsapás az egész, mert nehogy azt higyjem, hogy eredeti kígyóbőrből készülnek azok. az ilyenre már nem tudok mit reagálni, így inkább nem vitatkozom tovább. táncolni sem volt nagyon kedvem, mert a zenék nagy részét még életemben nem hallottam, és amúgy sem vagyok az a nagy mulatós típus, szóval inkább csak üldögéltem vagy kimentem egy kicsit szellőztetni az agyamat. én valahogy nem érzem kényelmesen magam egy heteró társaságban ha szórakozásra kerül sor, mert ha iszom, akkor szeretem elengedni magamat és őrültségeket csinálni – például rúdtáncolni  –, nem keringőt járni meg ilyenek. nyílván szép meg minden, de én inkább hímekkel táncolnék és ott ugye nem nagyon volt jelentkező erre.

végül elég hosszú volt az éjszaka, mert hajnal hat utánra ment el mindenki, így végre mi is hazajöttünk. gondoltam, hogy egész nap alhatok, de anyukám mondta, hogy kettőre megyünk vissza ebédelni, mert megmaradt egy rakat kaja és meg kell együk. én grillezett sajtot meg gombát ettem, míg mások megették a maradék húsokat meg a levest. itt már nem maradtunk túl sokat, mert mindenkinek dolga volt és én is vártam már, hogy találkozzak a barátnőimmel, mert ez volt az első és egyben utolsó este amióta hazajöttem, hogy mindhárman együtt lehettünk és ki szerettük volna használni. szeretem amikor együtt vagyunk, mert olyan, mintha sosem lennénk távol egymástól, hiszen mindig onnan folytatjuk, ahol abbamaradt. igaz, hogy napi szinten beszélgetünk és mindent megosztunk egymással. lehet, hogy azért nem is próbálok új barátokat szerezni, mert itt vannak ők nekem és ez elég. mondjuk mostanában azon gondolkodtam, hogy össze kellene szednem magamat és ráállni a keresésre, de olyan ritka az, amikor talál az ember valakit, akiben teljesen megbízik és mindent meg tud osztani vele. legyen az barát, vagy valaki több. nyílván vannak ismerőseim londonban, de ha valakinek vesére lenne szüksége, én nem nagyon önkénteskednék.

 

tamasanev@icloud.com