irományok

egy új korszak

2017.07.26. 01:00, tamás

a lana del rey koncert után úgy érzem, hogy most már bármikor meghalhatok.

leírok mindent, ami történt, ám előtte beszélnék a hétvégéről is, mert megint az egekbe szökött a pumpám eric miatt. szóval, pénteken munka után felhívott, hogy mit csinálok és lenne-e kedvem átmenni hozzá. mondjuk majdnem nem vettem föl a telefont, mert rejtett számról hívott és nagyon ritkán szoktam felvenni olyankor – sőt, még csak ismeretlen számnak sem szoktam –, de aznap szerencséje volt, és megkérdeztem, hogy mi a bánatért hív így. azt mondja, hogy a munkahelyi mobilról hív, mert nem tudja hol van a sajátja, de nem is nagyon lényeges. én a hétvégén dolgoztam, ezért elég necces lett volna aznap este átmenni, hiszen már tíz óra volt és közel egy órába telik míg átteleportálom magam hozzá. közös megegyezés alapján elhalasztottuk szombat estére, mivel akkor több időnk lesz és egyet tudunk is úszni meg hasonló dolgok, de nem lepődtem meg azon amikor írta, hogy siessek, mert jönnek a barátai és megyünk ki meginni valamit. egyáltalán nem voltam boldog emiatt, mert egyrészt én nem erre készültem fel, másrészt pedig nekem másnap reggel munka volt, tehát nem állíthattam oda túl fáradtan. inkább csak az baszta fel az agyamat, hogy ő egyedül döntötte el, hogy most ez lesz és kész. igen, tudja, hogy szeretem ha néha (vagy mindig) kezdeményez, de az utóbbi hónapokban sokat változtam, és nem vagyok már az a haldokló hattyú, aki egykor mindenre igen mondott. nem, most már van véleményem és tudom, hogy mit akarok, szóval ne hozzon semmiféle döntéseket helyettem. egy hosszú nap után annyira vártam, hogy ellazuljak majd a jakuzziban és kicsit kikapcsolódjak, mert mostanában nem nagyon járok szórakozni és elég stresszes is volt az utóbbi két hónap. azért is nem volt kedvem ilyensmihez most, mert untam vinni egy másik rend ruhát, amit majd magammal kell cipelnem a munkába, és azt is tudtam, hogyha ericcel és a barátaival kimegyünk az éjszakába, én nem úszom meg másnaposság nélkül. hogy még mondjak egy ellenérvet, azért sem voltam túl nagy lázban, mert ő és az egész baráti társasága szereti luxban nyomni az estét, és könyörtelen mennyiségű pénzt költenek el a legdrágább helyeken, ami egykor vonzott engem is, de mára már jobban le sem tudnám tojni. sőt, manapság már gyakran jobban esik meginni egy pohár akármit nyugodtságban otthon vagy egy barátnál, mintsem kimenni egy puccos helyre és kimeríteni a hitelkártyámat. amikor meg azt mondta, hogy ne aggódjak a pénz miatt, mert ő fizet mindent, akkor visszaszóltam rendesen, hogy köszönöm szépen, nem kell ilyensmin fájnia a feje, mivel én is el tudom tartani magamat. meglepődött rendesen, mert amikor még megismerkedtünk és csóró voltam, akkor hagytam, hogy fizessen, mert örültem ha maradt egy kicsi költőpénz a hónap végén, nemhogy olyan életet éljek, mint ő. aztán nekem is beszólt, hogy régebb hagytam volna hogy fizessen, amit nem is tagadok le, mert mindenki nem születik bele a jóba és én legalább önerőből vagyok ott, ahol. kapja be.

próbált győzködni, hogy mi hazamehetünk bármikor, de tudtam, hogy az nem lesz legalább éjjel kettőig, és a másik, hogy vett már reggelit, hogy meló előtt legyen mit ennem, bár ezt a felét leszartam, mert egy kicsit zsarolásnak éreztem, amiért köteles lennék beadni a derekamat. az kibaszottul zavart, hogy ilyen húsz perces kihagyásokkal válaszolt az üzeneteimre a barátai miatt, amit normális esetben megértenék, de én közben próbáltam dűlőre jutni. amikor egy óra után sem vette a fáradtságot, hogy írjon, akkor én leléptem és csak annyit kívántam, hogy érezze jól magát a barátaival, amit persze cinikusan értettem, és vágta is a lapot, mert csak úgy suhantak az üzenetek egymás után. nem értem, hogy miért viselkedik így, és most folyton arra gondolok, hogy teljesen értelmetlen volt eddig azt gondolnom, hogy nem érdemel meg engem. az ilyen incidensek keltik bennem azokat az érzéseket, hogy nem kell nekem senki és teljesen jól vagyok egyedül, mindenféle dráma nélkül. biztosan jó érzés lehet szeretve lenni, de most jó függetlennek lenni, mert úgy érzem, hogy jelenleg nagy változáson megyek keresztül, amikor is karakteresedik a személyiségem és talán jobb is, ha külső hatások nélkül folyik le mindez. annyira furának tűnik ezt mondani, mert egy évvel ezelőtt teljesen másképpen gondolkodtam, de jelenleg azon az elven vagyok, hogy nekem egy pasi se adjon utasításokat. még a végén egy alfahím lesz belőlem, ha felnövök.

most akkor írnék két sort a koncertről is, mert elég mély nyomot hagyott bennem. az egész élmény reggel ötkor kezdődött, amikor a helyszínre értem, és nagyon meglepődtem, hogy hetedik voltam a sorban, hiszen arra számítottam, hogy legfeljebb a második vagy a harmadik leszek. hat óra után már komolyan kezdtek gyűlni az emberek, és akkor kezdtünk mi is egy sor-féleséget felépíteni, mert addig csak ültünk a földön egymás mellett. egy kis idő után beszélgetni kezdtünk egymással és majdnem én voltam az egyetlen, aki még nem találkozott lanával. a mellettem levő lányt jennifernek hívták, aki európán belül mindegyik országban követi őt, bárhová is menjen, ami egy kicsit beteges szerintem, de emiatt lana már névről ismeri – megmutatta az összes aláírt albumot meg a közös képeket is. kibaszott hosszú volt a tizenöt óra egy helyben toporgás, de valahogy elérkezett az idő, hogy beengedjenek, ami miatt izgultam, mert bár tudtam, hogy az első sorom garantált, azt nem, hogy pontosan középen leszek-e vagy sem. sprinteltem, mint az állat, ami meg is hozta a várakozás gyümölcsét, mert ennél jobb helyet ha akartam volna sem tudtam volna kapni: a mikrofonnal szemben álltam, aminek nagyon örültem. volt előttem egy meleg pár, akik hajnali kettő óta várakoztak és a szerencsétlenek pont azt a biztonsági sort választották ki kapunyitás után, ahol a szkenner nem működött, és az idővesztés miatt a negyedik sorban kötöttek ki. nagyon megsajnáltam őket és láttam, hogy az egyikük a másik vállán sírt, mert igazságtalan volt ez velük szemben. bár mi igazsgágos az életben? volt egy ribanc, aki próbált befurakodni mellém az első sorba, azzal érvelve, hogy reggel hat óta várakozik a koncertre. le is néztem őt rendesen, mindenféle megbánások nélkül, és megmondtam neki, hogy legalább ne hazudj, mert én reggel öt előtt kint voltam és még csak a pofádat sem láttam, szóval takarodás vissza a sorodba. még így sem akarta feladni és amikor megfogta a kordont előttem, én jóízüen vágtam egyet a kezére, mert ilyen esetben nagyon területvédő vagyok és velem ne szórakozzon senki. meglepő módon a legtöbb ember jobb oldalra futott, merthogy ott volt a lépcső és egyben a legtöbb esély is egy közös képre. jennifer azt mondta, hogy minden koncerten végigmegy az első soron, és senkit sem hagy kép nélkül, szóval nagyon izgatott voltam, és olyan szürreálisnak tűnt az egész. persze túl szép volt, hogy igaz legyen, mert lana csak azokkal az emberekkel állt szóba, akiket ismert és szó szerint mindenkit néven szólított. az állam leesett, hogy még ilyen is van, és kicsit el is szomorodtam. tudom, hogy azt sem tudja, hogy létezem – vagyis most már igen, mert amikor hozzámért és kértem képet, csak annyi mondot, hogy „sorry”, és azzal fordult vissza a színpad felé. hát, kapja be ő is, gondoltam magamban. eddig nem volt lehetőségem találkozni vele, ami egyáltalán nem azt jelenti, hogy nem vagyok egy régi rajongó, mert nyolc éve követem, amikor még az emberek nagy része azt sem tudta, hogy ki ő. egy másik csalódás az első néhány dal után ütött meg, mert annyira átéreztem a fájdalmat, amiről mindig énekel, hogy folyton rázott a hideg. nem tudom, hogy beteg volt-e vagy csak nagyon depressziós, de annyi biztos, hogy lélekben nem volt ott és le volt törve, mint a bili füle. attól félek, hogy valami fog történni vele, mert egyáltalán nem beszélt bíztatóan és bár az új album egy boldogabb képet fest az életéről, szerintem legbelül ugyanannyira szilánkokban van, mint eddig. azt gondolom, hogy nem való a hírnév neki, mert nem tudja kezelni és folyton arról beszél, hogy neki nyugodtság kell. jennifer szerint sincs rendben az élete, mert alkoholista és drogozik is, ami nem túl szerencsés kombináció, főleg ha népszerűséggel párosul. hazudnék ha azt mondanám, hogy nem változott meg egy kicsit a róla alkotott képem, de a szeretetem iránta ugyanolyan erős, és én továbbra is támogatni fogom, mert túl sokat köszönhetek neki. csak azt kívántam, hogy bárcsak mindent beleadott volna abba a pár dalba, amit előadott (mert csak egy órát volt képes énekelni, ami egyben a legrövidebb koncert, amin valaha voltam), de így is sok érzelem átjött. volt egy olyan előérzetem, hogy farmerben fog színpadra lépni, de azért valahol mélyen reménykedtem benne, hogy veszi a fáradtságot, és feldob magára egy kis rövid ruhácskát. hát, nem. azért legalább a szépségkirálynős frizura ott volt. miután lejárt az éneklés, elmentem jenniferrel meg a barátjával vacsizni, mert aznap nem ettünk semmi normálisat, és én nem tudok korrogó hassal lefeküdni. ők nagyon csalódottak voltak, és azt mondták, hogy ez volt a legszarabb lana koncert, amin valaha részt vettek, amit fájt hallani, bár volt némi igazság benne, mert én sem ehhez vagyok hozzászokva a videókból. az biztos, hogy soha nem fogom elfelejteni ezt a napot és ezzel még egy álmom vált valóra.

ma majdnem egész álló nap takarítottam, mert csütörtökig szabad vagyok és a munkálatok után már nagyon kellett, mert minden tiszta mocsok és por volt. végre valahára minden sínen van és azt mondhatom, hogy otthonosan érzem magam itt. az is igaz, hogy egyre könnyebb ezt mondani egy új helyre, mert hozzá vagyok szokva a változáshoz. szombaton repülök haza és egészen a szülinapomig otthon leszek, majd hatodikán irány vissza dolgozni. most azon gondolkodom, hogy jó lenne elmenni az egyik briefs factory előadásra, ami pont egy évvel ezelőtt volt itt utoljára és már akkor is írtam róluk. kicsit fel is kavart a hír, hogy újra jönnek londonba, mert stelios beszélt rá, hogy elmenjek vele a sok jó hallatán, és tényleg nem bántuk meg, mert kibaszott jó volt. egylőre kérdéses, hogy jön-e eric is velem, de annyi biztos, hogy kivételesen nem szívesen mennék egyedül, mert akkor folyton csak stelios járna az eszemben és minden jó emlék felpofozna. még eldöntöm, hogy pontosan mit csinálok, mert úgyis csak augusztus közepe fele mennék leghamarabb. holnap este megyek moziba, bár jó lenne azelőtt venni még egy farmernadrágot, mert a régebbiek esnek le rólam, és csak övvel tudom hordani őket, amit nem mindig szeretnék. ezen a képen mondjuk egy új látható, amit a levi's®-ból rendeltem még a neten, abban reménykedve, hogy jó lesz a színe és fog is állni valahogy rajtam. őszinte leszek, nem sok farmer áll jól rajtam, vagy jobban mondva, még egyet sem találtam, amiben teljesen jól éreztem volna magamat, mert vékony vagyok és szerintem husis lábakon sokkal jobban állnak. na, mindegy. a feszes nadrágokról már rég lemondtam, mert szerintem idejüket múlták és nem is akarok tizenhárom évesnek kinézni. egyébként is vastag a vádlim, szóval még egy ok, hogy kerüljem őket. a fehér liliomok a háttérben (mármint ha egyszer kinyílnak) mindig ericet juttatják eszembe, mert amikor legeslegelőször átmentem hozzá, akkor volt egy óriási csokor a nappaliban, és azóta nagyon megszerettem őket.

a várva várt kérdezz-felelek

2017.07.20. 19:00, tamás

annyira boldog vagyok, mert sikerült jegyet szereznem a hétfői lana del rey meglepetés koncertre!

aminek kifejezetten örülök, hogy a helyszín kicsi lesz, ezért remélhetőleg a hangulat is sokkal meghittebb lesz. meg mertem volna esküdni, hogy fél perc alatt minden jegy el fog kelni, de nagyot tévedtem, mert körülbelül tíz másodperc múlva már egy sem volt. a foglaláskor azt sem tudtam, hogy mennyit fizetek, hiszen csak arra koncentráltam, hogy megvegyem a jegyemet. van egy olyan érzésem, hogy marina and the diamonds lesz az előzenekar, mert pár héttel ezelőtt feltöltöttek egy rakat közös vidit meg képet, és ugye marina itt lakik londonban, szóval nem is annyira lehetetlen. lana a kedvenc énekesnőm, és még sosem sikerült élőben találkoznom vele, ezért most hihetetlenül szerencsésnek érzem magam, hogy én is ott lehetek. már akkor elkezdtem követni, amikor nem volt híres, szóval mondhatom, hogy az ő zenéjén nőttem fel, hiszen ennek már több, mint nyolc éve már. azt is hozzátenném, hogy valószínüleg miatta vagyok az, aki, hiszen a személyiségemen rengeteget alakított. egyedül azon aggódom, hogy aznap dolgozni fogok, viszont nem engedhetem meg magamnak, hogy kapunyitás után érkezzek meg a helyszínre és hátul a picsában álldogáljak majd, tehát az egyetlen esélyem arra, hogy közel legyek a színpadhoz, ha már reggel kimegyek és sorba állok. namármost, nagyon nem szeretnék, de beteget kell jelentenem, és elkezdtem tervezgetni, hogy miként fogom ezt kivitelezni. a hétvégén dolgozni fogok, szóval vasárnap valószínüleg egész nap tettetni fogom, hogy nem érzem jól magam, ki kell mennem a budira hányni, és hasonló dolgok, hogy majd a hétfői jelentés hitelesnek tűnjön. tudom, hogy nagyon gáz így az új munka elején ezt csinálni, de számomra ez a koncert egy vészhelyzettel egyenértékű, és nem tudom kihagyni, mert túl fontos a számomra. betegesen hangzik, de kell az, hogy közel legyek hozzá és jobbá tegye az életemet.

emellett tegnap egész álló nap a bútoraimat szereltük kővágóval, és mérhetetlenül hálás vagyok, amiért ennyire türelmesen segített nekem. azt gondoltuk, hogy pár óra bőven elég lesz mindenre, de végül reggeltől estig nyomtuk, aminek ómeglett az eredménye, hiszen nekem nagyon tetszik. annyi maradt hátra, hogy jól kitakarítsak és berendezkedjek, azután meg végre élvezhetem az új kecót. ezt is megéltem.

most akkor lássunk is neki a beígért bejegyzésnek!

skacok, tisztára őrültek vagytok. imádlak. annyi kérdés jött, hogy egyik éjszaka megébredtem az emailek hangjára, szóval van miből választani. szerettem volna egyesével mindenkinek válaszolni, de napokba telne ha visszapötyögnék valami értelmeset, ráadásul nagyon sokan voltatok kíváncsiak ugyanarra a dologra, így értelemszerűen megpróbálok azokra több figyelmet fordítani.

niki (limonadee) kérdezte:
halihó! remélem nem lesz túlságosan személyes, de engem mindig is érdekelt, hogy a melegek hogy ismerkednek? mondjuk, ha elmentek egy pubba, akkor hogy mész oda egy másik férfihez, nem félsz, hogy ő nem meleg és nagyon megbánt vagy hasonló? amúgy nagyon szeretem a blogodat, és remélem sokáig folytatod még az irást :)

válasz:
szerintem itt a blogon nincs olyan, hogy túl személyes, tehát válaszolok én mindenre. ha egy mondatban kellene kifejeznem magam, akkor azt mondanám, hogy nagyon nehéz az ismerkedés. nem kifejezetten az interneten, mert ott akár két percen belül is találsz valakit ha például egy szex alkalmazáson nézelődsz, ámbár hogy őszinte legyek, nekem élőben még sosem sikerült ismerkedni több okból kifolyólag. vagy az van, hogy nem tudom eldönteni, hogy valaki meleg-e vagy sem, mivel a férfiasság a lételemem, a másik pedig, hogy introvertált vagyok. soha nem mentem oda senkihez, még akkor sem, ha egy meleg helyen buliztam, mert félek az elutasítástól vagy a beégéstől. nem érzem magam csúnyának és mostanában az önbizalmamra is azt mondhatom, hogy rendben van, ám nem tudom mikor fogok készen állni arra, hogy valakit leszólítsak. nagyon gyakran még direkt kerülöm a szemkontaktust ha nagyon kedvelek valakit, mert nem szeretek nyílvánvaló jeleket küldeni, ami nyílván nem túl szerencsés. sokszor hallottam már azt, hogy nem tudják eldönteni, hogy mit akarok tőlük, mert akármennyire meglepően hangozhat, egész misztikus vagyok a pasikkal, és ezzel zavarba tudom hozni őket. attól nem félek, hogy valaki heteró és tudomást szerez arról, hogy nekem bejön, mert volt már néhányszor erre alkalom és mindig egész normálisan reagálták le. szerintem nagyon bunkónak és érzéketlennek kell lenni ahhoz, hogy beszólj egy melegnek azért, mert te éppen szimpatikus vagy neki. épp ellenkezőleg, ennek egyet dobnia kellene az önbizalmadon és nem megrémülni vagy hasonló dolgok. nem vág ide, de azt nagyon viccesnek tartom, amikor egy heteró be van szarva attól, hogy most rá fogsz nyomulni, amiért meleg vagy. nekünk sem jön mindenki be, és ugyanolyan válogatósak vagyunk, mint a legtöbb lány – vagy méginkább. köszönöm a kedves szavakat! az írás leköt, ezért még nem nagyon gondolkodom azon, hogy abbahagynám.

ellie kérdezte:
te olvasol valamilyen blogot? :)

válasz:
jelenleg senkit sem olvasok rendszeresen. szeretek a blog kategóriában barangolni és beleolvasgatni az emberek életébe, mert én is csak egy halandó vagyok, s engem is ugyanúgy érdekel a mások személyes élete, mint mindenki mást. egyszerűen mi így lettünk beprogramálva, ezért néha jól esik meggyőződni arról, hogy nem vagyunk egyedül bizonyos helyzetekben, hiszen így sokkal könnyebb túlélni a hétköznapokat és leküzdeni a problémáinkat. szomorú, de nagyon igaz az, hogy az emberek mások nyomorúságán táplálkoznak. néha attól leszünk jobban, ha azt látjuk, hogy a másik milyen szerencsétlen és mennyire szarul megy az élete. azt kell, hogy mondjam, jobb szeretek zenét hallgatni vagy youtube videókat nézni ha netelek, mintsem valamilyen blogot olvasni, mert annyira nem tud lekötni engem. persze van olyan, hogy unatkozom, és akkor a gportál toplistáján szó szerint lekaszálok minden blogot.

carla kérdezte:
annyira kihalt a gportál... te is észrevetted? egyedül a te blogod olvasom. esetleg nincs valami ajánlatod?

válasz:
először is köszönöm, hogy itt vagy! ahogyan fent is említettem, sajnos nincs kedvenc blogom. én tíz évvel ezelőtt kezdtem el gportálozni, amikor még óriási versengések voltak az oldalak között és sokat kellett dolgozni, ha azt szeretted volna, hogy látogassák a tiedet. én próbálom támogatni a többi blogot azzal, hogy felnézek hozzájuk, vagy nagyon ritkán írok egy megjegyzést ha valami felkeltette az érdeklődésemet, de szerintem itt a legnagyobb probléma az, hogy az emberek többsége a látogatottságért üzemeltet egy portált, és ha netalántán azt veszi észre, hogy az olvasottság megcsappant vagy egy jóakaró beszólt neki, akkor azzal le is húzza a redőnyt. elsősorban magadnak kell ezt csinálnod és azért, hogy megszabadulj egy kis lelki tehertől miután kiírod még a szart is magadból. én ha a látogatottságért kezdtem volna el blogolni vagy azért, hogy mindenki kedveljen, akkor egy hónap után azt mondtam volna, hogy köszönöm szépen, ennyi épp elég volt. kezdetben alig volt olvasóm, ami nem zavart, mert nekem édesmindegy, hogy tíz, vagy éppen ezer ember olvas egy nap ha nem érzem azt, hogy magamért csinálom az egészet. épp úgy tojtam magasról arra is, ha valaki beszólt és nem volt egy kedves szava sem, hiszen az az ő problémája, és nem tehetek róla ha annyira értéktelen az élete, hogy abban lel örömet ha másoknak a kedvét elcseszi.

kata kérdezte:
elmennél a pride-ra vagy voltál már hasonló rendezvényen? ^^

válasz:
nem nagyon izgatnak a melegekkel kapcsolatos témák, rendezvények. kővágó próbált elcsalni, mert ő eléggé élvezi az ilyen dolgokat, de én személy szerint egyáltalán nem érzem azt, hogy oda való lennék. először is, nem vagyok „büszke” (mert ugye az angol kifejezés körülbelül ezt jelentené) arra, hogy meleg vagyok, hiszen nem hinném, hogy ez olyan dolog, amiért kifejezetten örülni kellene vagy megtapsolni valakit. néhányan így születtek, és így kell elfogadni őket. nekem az olyan természetes, hogy egyesek a lányokat szeretik, s mások a fiúkat. sosem szerettem ha valakit beskatulyáztak és azt várták el, hogy úgy viselkedjen, ahogyan azt a társadalom elvárja tőle. persze teljesen megértem azt is, aki kíváncsi és el is megy a pride-ra, mert végülis az a lényege, hogy a világ elfogadóbb legyen és befogadjon mindenkit, bár én azt érzem, hogy nem lennék jó alany erre, ezért inkább nem megyek el. az igazság az, hogy nekem sokszor túl sok, amit csinálnak, és szégyellem is magam mások miatt. hogy válaszoljak a kérdés másik felére is, még sosem voltam hasonló rendezvényen, hacsak a meleg klubok/partik nem tartoznak ide.

bence kérdezte:
milyen tanácsot adnál azoknak, akik hozzád hasonlóan kiköltöznének külföldre (akár konkrétan londonba)?

válasz:
minél kevesebbet töprengsz rajta, annál jobb. én amikor elhatároztam, hogy kijövök londonba, konkrétan majdnem a semmibe érkeztem, mert nem volt lakásom (volt fedél a fejem fölött, mert egy kis ideig egy ismerős általi ismerősnél maradhattam), és lilám nem volt, hogy mi, merre, miért, mennyi, mivel senki közelit nem ismertem, aki elmagyarázhatta volna, hogy mivel jár a kezdet. azt hozzá se teszem, hogy a munka teljesen kilátástalan volt, mivel pontosan én sem tudtam, hogy mivel szeretnék foglalkozni. ha valaki ki szeretne költözni londonba, annak azt ajánlom, hogy jöjjön minnél hamarabb (legfeljebb télig), mert a brexit közeledtével egyre esélytelenebb lesz, hogy az újoncokra jó szemmel nézzenek. talán a legfőbb tanácsom az lenne, hogy csak magadra hallgass, mert engem nagyon sokan megpróbáltak lebeszélni a kiköltözésről, többek között anyukám is, de azóta sem bántam meg semmit, mert itt nőttem igazán fel, és olyan dolgokat csinálhatok, amikről gyerekként csak álmodozni tudtam. én is a legalján kezdtem és egy évig minimálbéren dolgoztam, ami akkor teljes rendben volt, mert jó vagyok a pénzzel és ügyesen be tudtam osztani, hogy mindenre jusson. nem ajánlom, hogy folyamatosan megvond magad mindentől, ahogyan azt a legtöbb imigráns teszi, csakhogy a lehető legtöbb pénzt tudják félretenni. nyílván ha ez a cél, akkor fontos a spórlás, viszont nem szabad mindentől megvonni magadat. én világ életemben óvatos voltam, ám semmiben sem szenvedtem hiányt, mert azon az elven élek, hogy akár a mai napom is az utolsó lehet, és én mindenféle megbánások nélkül szeretnék elpatkolni. természetesen gyűjtök én is pénzt, de egyelőre nem azzal a céllal, hogy tíz év múlva házat építsek és legyen egy családom. egy másik jó tipp, hogy hozz minél több pénzt magaddal, mert itt az nagyon tud fogyni.

ági kérdezte:
többször voltam már londonban, és ősszel én is szeretnék kiköltözni, előtte viszont még teszek egy látogatást. neked melyek a kedvenc helyeid a városban, amelyeket bátran ajánlanád? természetesen a „kötelező” látnivalókon már túl vagyok, inkább a kevésbé híres, inkább helyiek által ismertebb helyekről érdeklődnék :) köszi.

válasz:
azt mondanám, hogy canary wharf a kedvenc helyem, mert sok jó emlék fűz oda. azért is tetszik, mert nagyon modern, és kicsit olyan hangulata van, mintha new york-ban lennél és nem londonban. egy másik nagy kedvencem greenwich, ami bár elég turistás, nem tudom, hogy voltál-e. én például sokáig nem is tudtam a hátul lévő óriási virágoskertről, ami nagyon gyönyörű és megéri benézni ha arra jár az ember. primrose hill is jó hely, főleg ha naplementekor mész és leülsz az egyik padra egy pár jó zenével. nem is csodálom, hogy folyton valami filmet forgatnak ott, mert akárcsak greenwichben, itt is jó szögből lehet látni az egész várost. notting hillben is sokat szoktam sétálni, és olyankor általában benézek a holland park-ba.
bulizást, szórakozást illetően van két kedvenc helyem: az egyiknek a neve cahoots, ami egy 1940-es évekre épülő bár. az italok elég drágák (10-12+ font, ami tulajdonképpen közepesnek mondható itt), de maga a hely kurva jól ki lett alakítva, és olyan, mintha visszautaznál az időben. ez a weboldaljuk ha szeretnél kicsit körbenézni: www.cahoots-london.com
ha ereszd el a hajam van, akkor egyértelműen a freedom-ba megyek, ami egy soho-ban található meleg hely. ide sok lány is jön, mert a pasik nem másznak rájuk és tudnak nyugodtan bulizni. most hirtelen ennyi jutott eszembe, de biztosan tapasztaltad te is, hogy rengeteg jó hely van itt.

ismeretlen kérdezte:
ha bárhol élhetnél a földön, kivéve mo-n és angol nyelvű területeken, melyik országot választanád?

válasz:
nem kell sokat gondolkodnom, mert elég egyértelmű, hogy thaiföldöt választanám. eddig ez volt a kedvenc országom, ahová sikerült eljutnom és az emberek önzetlensége meg boldogsága nagyon inspiráló tud lenni. kurvára szegény egy ország, mégis mindenki rád tud mosolyogni. a tengerpartok/szigetek lélegzetelállítóak a kristálytiszta és kék vizekkel, és én régen azt hittem, hogy ilyen helyen csak a képeslapokon léteznek. nagyon szívesen lennék túravezető, hiszen sok szigetet meglátogattam ilyen kirándulásokon belül és még akkor ott elgondolkodtam, hogy simán odaköltöznék egy kis időre ezt csinálni ha lenne vízumom.

ismeretlen kérdezte:
hogy hogy nincs valami lehetőség arra, hogy hozzá lehessen szólni a bejegyzésekhez? nem érdekelne mások véleménye? nem vagy kíváncsi, ha már rengetegen olvasnak?

válasz:
gondolom nem a kezdetektől olvasol, hiszen sokáig volt lehetőség hozzászólást írni a bejegyzések alá, de ahogy nőtt a látogatottság, úgy a rosszakarók száma is. engem nem bántanak az ilyen megjegyzések, mert már majdnem mindennek neveztek az életem során, viszont egy idő után annyira elfajultak a dolgok, hogy egymást kezdték sértegetni az emberek és olyanokat írtak, hogy az összes melegnek meg kellene halnia. én csak azt nem értem, hogy valaki miért vesztegeti az idejét olyansmire, ami nem segíti előre az életben? nekem ha valami nem tetszik, azt próbálom nagy ívben kerülni, s szerintem ezt ugyanígy kellene csinálni a blogommal is. mióta nincs komment lehetőség, azóta azt érzem, hogy leginkább azok az emberek vannak itt, akik szeretik az írásaimat és nem beszólni akarnak. nem arról van szó, hogy nem vagyok kíváncsi a véleményetekre, mert akkor kérdezz-felelek sem lenne, de a „háború” kellős közepén ti voltatok azok, akik azt kértétek, hogy zárjam le a kommenteket, mert élvezhetetlenné vált az olvasás a sok megalázó üzenet miatt.

ismeretlen kérdezte:
mikor lesz a nyereményjáték eredményhirdetése?

válasz:
már lezajlott a sorsolás, csak nem volt hivatalos eredményhirdetés. a nyertes b. dorottya, akivel rögtön felvettem a kapcsolatot és elpostáztam a nyereményét. a jövőben szerintem még lesznek ilyen játékok, tehát megéri résen maradni.

vasárnapok

2017.07.17. 23:00, tamás

egy kicsit meglágyult a szívem tegnap óta.

tegnap korán keltem, mivel jöttek a festők, és őszintén szólva nekem is intézni kellett a dolgaimat. kilenckor ráírtam ericre, hogy akkor most mi van, mert eddig járt a szája, hogy ő akár reggel is jönne értem, csakhogy együtt tölthessük a napot. na igen. valamikor fél tizenkettő magasságában érkezett egy üzenet, hogy még mindig szarul érzi magát de megpróbál eljönni értem, csak adjak egy kis időt, hogy faljon kettőt és készüljön el. nagyon mérges lettem volna ha lemondja, mert pontosan tudta mennyire szükségem van rá, hiszen a bútorvásárlás nem kicsi dolog és kellett a segítség. még azt is mondtam, hogy megoldom egyedül – amit persze egyáltalán nem gondoltam komolyan, csak kicsit rá akartam ijeszteni. én nem tudom, hogy más hogy van vele, de ha a barátomnak szüksége van rám, akkor még a halálos ágyamból is felkelnék és odatenném magam, mert én egyszerűen ilyen vagyok, és ezért is esik nehezemre elfogadni a kifogásokat. végül jólesett, hogy összeszedte magát és eljött, amit külön megköszöntem neki.

nagyon egy hullámhosszon vagyunk, mert ez a második alkalom egymás után, hogy ugyanúgy öltöztünk. nem is értem hogyan, mert általában kicsit másabb a stílusunk, de most mégis hasonlóan néztünk ki. felpakoltuk magunkat a buszra, mert az pont az ikea előtt tesz le, és lényegében az tűnt a legkényelmesebb megoldásnak. körülbelül fél órás lehetett az út, szóval addig beszéltünk minden féléről. tény és való, hogy keresztül mentünk egy enyhe gettón, de azért elég nem szép dolog volt tőle azt hallani, hogy ő nem tudna itt élni és nem is akarna, mert ő hozzá van szokva a nagy házakhoz és a cselédekhez. dehogynem, a kényszer nagy úr. én így fogadom el őt, de mondtam neki, hogy én például kényelmetlenül érezném magamat, ha valaki folyton kiszolgálna vagy ha minden a seggem alatt lenne. most megint kiderült, hogy az anyukája küldött neki egy millió forintot, hogy foglalja le az olaszországi kirándulásukat. be is szóltam neki rendesen, mert szerintem nagyon gáz, hogy elfogadja ezt a szüleitől és raadásul még nyugodtan is tud aludni. ha hazamegyek anyukám is mindig próbál a kedvemben járni és ragaszkodik ahhoz, hogy eltartson amíg ott vagyok, mert ő ettől érzi jó anyának magát, de szerintem nem vonzó ha egy felnőtt férfi állandóan másokra támaszkodik. na mindegy, tudom, hogy ezt mindig megemlítem. azt gondolom, hogy alapból egy szép dolog ha van egy ilyen családod, de inkább támogassanak lelkileg, mintsem anyagilag. az már más ha valaki rá van szorulva bizonyos okból kifolyólag, viszont alapjáraton nem fogadom el ezt a gondolkodásmódot. eric azzal érvelt, hogy nehogy azt gondoljam, hogy neki csak úgy küldik a pénzt, mert neki van mexikóban egy lakása, amit kiadott, és abból jön a letta. rendben van, elhiszem, mert nem tudom az igazságot, de nekem ez kicsit bűzlik.

ahogy beértünk az ikeába, egyből klausztrofóbiás lettem, mert csak mentünk körbe, mint a hörcsögök a futókeréken. komolyan mondom, kész kihívás volt megtalálni mindent, még úgyis, hogy előre tudtam mit szeretnék megvenni. kérdeztem tőle, hogy megnézzük-e élőben is, amiket már előre kiválasztottam a neten vagy értelmetlen időt pazarolni és kezdjük el levenni a száz kilós dobozokat a polcokról. mondta, ha már itt vagyunk, nézzük meg, mert azzal nem veszítünk semmit. igazándiból ekkor örvendtem meg a legjobban, hogy elkísért, mert kiderült, hogy élőben nagyon gáz volt minden és gyorsban néztünk más ágyat meg szekrényt is. szerintem szép dolgokat választottunk, bár több pénzt öltem bele, mint szerettem volna abból az okból kifolyólag, hogyha majd megint költözni kell, akkor tudjam magammal vinni és ne hulljanak szét. inkább most fektetek bele egy kicsivel többet, mintsem teljesen új lappal indítsak következőkor is. a szekrényt ő választotta ki, szóval szerintem akárhányszor kinyitom majd, mindig rá fogok gondolni. úgy terveztem, hogy az is fehér lesz, de az igazat megvallva, akkor ott egyik sem tetszett. ez azért jó, mert az eleje teljesen tükör, és a szoba nagyobbnak meg fényesebbnek fog tűnni. az oldala világos barna, pont amilyen a parkett, szóval az sem fog elütni. leszólítottunk valakit, hogy miként megy a rendelés és elmagyarázta, hogy van egy ilyen önkiszolgáló részleg ahol össze lehet gyűjteni mindent, majd a kasszánál fizetni és esetleg szállítást kérni. mondom a kiasasszonynak, hogy sok kedvem nincs súlyozni, és nem-e lehetne, hogy fizetek és ők összegyűjtik nekem. szerencsére volt ilyen lehetőség és 3.500 ft-ért megcsinálták. komolyan mondom, ez lepkefing a szenvedés mellett, mert a nyugtán azt írja, hogy húsz csomag lesz, ami 194 kg-t nyom összesen. köszönöm szépen ezt a kasszához cipelni. inkább nem is mondom meg mennyit fizettem végül, mert úgy adtam oda a hitelkártyámat, hogy közben megkérdeztem ericet, hogy hajlandó-e adományozni valamennyit. persze nem gondoltam komolyan, mert ellentétben vele, én önellátó vagyok. csak megmosolyogta, szóval tudtam, hogy a válasz egyértelműen nem. ilyenkor magyarul megmondom neki, hogy kapja be, amit egy „semmi, semmi” mondat kísér amiután értetlenül néz ki a fejéből. sajnáltam kiadni ennyi pénzt, bár egyáltalán nem kellene, mert fontos, hogy azt érezzem, otthon vagyok. mondjuk ha valami másra költök ennyi pénzt, általában csak egyet húzok a vállamon, és azt gagyogom magamnak hogy megérdemlem és kész, szóval teljesen logikátlan volt remegve beütni a pin kódot.

eric is vett egy kis asztalt és egy széket is melléje az erkélyre, mert mindig csak álltunk ott és néztünk ki magunkból. a széket mondjuk csak értem vette, mert ő általában állni szeret ha iszik vagy cigizik, de mondtam neki, hogy én minden nap állok eleget, nála is nem szeretnék. felajánlottam, hogy átmegyek hozzá felavatni az asztalt és egyúttal a szék szüzességét is elvenném. beszerzett egy üveg pezsgőt, amibe én nem is ajánlottam fel, hogy pótolok, mert épp elég pénzt költöttem aznap. azt elfelejtettem írni, hogy az ikeában ebédeltünk, amit nem ajánlok, mivel elég gusztustalan. mondjuk már maga a kantin is olyan, mintha egy bőrtönben lennél, majd a kaja még rátesz egy lapáttal erre. eric húsgombócot evett, én meg valami vegetáriánus verziót. meg lehetett enni, de nem tudom, hogy egyes emberek miért rajonganak az ottani ételért. szerintem még apám is sokkal jobbat tudna főzni, pedig neki aztán dunsztja sincs a főzéshez.

pikk-pakk felállítottuk a zsákmányunkat, majd lőtt egy képet rólam:

támadt egy ötlete, hogy menjünk le szaunázni egyet, amit díjaztam, mert kívántam egy kis méregtelenítést. mellesleg a bőrnek is kurva jó, szóval sokat nem hezitáltam. nem, mintha egészségtelenül étkeznék, de azért jól esett kiizzadni minden szarságot magamból. ezután úsztunk egy jót, amitől el is ájultam kicsit és már alig vártam, hogy hazamenjek s vízszintbe rakjam magam. egy csomót hülyéskedtünk a medencében, és akkor az járt a fejemben, hogy régen amikor még nem éltem londonban, mennyiszer álmodoztam arról, hogy egyszer majd én is bohóckodhatok egy pasival, és nem csak a heteróknak adóthat meg ez az öröm. publikus medencében azért én sem nyalnám-falnám a másikat, mert szerintem akkor sem nagyon gusztusos ha egy fiú és egy lány csinálja, bár most jól esett egy kicsit elengedni a gyeplőt. rájöttem, hogy sokszor nem megfelelően viszonyulok erichez, és van, mikor nem érdemli meg, hogy leoltsam a fejét. azt kell mondjam, hogy tényleg egy jó ember és tud ő önzetlen is lenni, csak azt hiszem, hogy őt a hóbortjaival együtt kell elfogadni. ezt nem azért írom, mert megváltozott a véleményem a kapcsolat témáról, csak eszembe jutott, hogy sokszor nem tudatosul bennem, hogy ő az egyetlen pasi, aki ennyi ideje az életemben van és még a mai napig kitartó tud lenni velem szemben.

akármennyire furán hangzik, jelenleg azt érzem, hogy nem érdemlem meg őt, mert rengetegszer megbántottam – mondjuk ő sem egyszer sértett meg engem –, és majdnem mindig ő volt az, aki békét ajánlott egy vita után vagy ha elfordultam tőle; amiért felnézek rá, hiszen nem könnyű igazat adni valakinek és elsőként felhúzni a függönyt a büszkeségünk előtt, ha tudod, hogy nem ez lenne a helyes sorrend.

menni kell még akkor is, ha maradni akarunk

2017.07.16. 12:00, tamás

egy kicsit korábban is leültem írni, ámbár valami huncutság közbevágott, így most újból nekifutamodok.

ma reggel végre idetévedtek a munkások, hogy kimeszeljék a házat, aminek kibaszottul örülök, mert még mindig a feje tetején áll minden és lassan be kellene rendezkednem. itthon voltam nagyjából egész nap, mert nem akartam őket egyedül hagyni, s a másik dolog, hogy nem volt tervbe véve semmi. ericet tegnap megkérdeztem, hogy mit szándékszik ma csinálni, de csak leszarta a fejemet, és csak rá egy napra volt hajlandó visszaválaszolni. hát, kapja be. itt vannak valami barátai hong kongból, amit meg is értek, viszont nem kellene egy senkinek néznie emiatt. nem az van, hogy beleélem magamat, hogy hamarosan összejövünk, mert tényleg nem tervezek semmi komolyat vele, de kurvára idegesít, hogy ilyen se veled, se nélküled a viszonyunk egymáshoz. tudom, hogy ez a kettő ellent mond egymásnak, viszont én azon a véleményen vagyok, hogy az egy alap dolog, hogy visszaírsz a másiknak amilyen hamar csak tudsz, vagy ha nincs is időd válaszolni egész nap, bár annyit írj, hogy te hülye, megkaptam az üzenetedet, és amint lesz két percem, válaszolok neked. biztosra veszem, hogy nála nem ez volt a forgatókönyv, mert majdnem egész nap a neten lógott és lett volna alkalma két szót váltani. sosem értettem azokat az embereket, akik arra hivatkoznak, hogy nincs idejük semmire, mert arra van időd, amire szakítasz. holnapra leszögeztük, hogy eljön velem vásárolni az ikeába, mert különben én kettőbe fogok törni ha mindent egyedül kell cipelnem majd. ha végül lemondja, akkor elhatároztam, hogy letörölöm mindenhonnan és nem fog tudni elérni, mert már kezd elegem lenni. jó, ő ettől eric, és hazudnék ha azt mondanám, hogy nem élvezem a játékait, de már kezd egy kicsit unalmas lenni. eldöntöttem, hogy nem fogok túl sok pénzt ölni a szobámba, mert jövő szeptemberben újból költözni kell, mivel a főbérlő fia fog itt lakni. nyílván otthonossá fogom tenni, mert másfél év azért másfél év és számomra nagyon fontos, hogy legyen egy biztonságos menedékem, ahová mindig nyugodt szívvel haza tudok jönni, de nem fogok túl nagy hűhót csinálni. amikor majd újra költözni kell, akkor megpróbálom vinni ezeket a bútorokat is magammal, mert annyi biztos, hogy nem fogom itthagyni őket – ha kell, inkább lerombolok mindent. a faszom ki van már ezzel a sok szarsággal, de ez london: vagy hozzászoksz, vagy hazaszöksz. az a jó, hogy nagyon gyorsan hozzászokom az újhoz és sosincs honvágyam, merthogy régóta a saját lábaimon állok. természetesen nálam is van olyan, hogy kilátástalannak látok mindent és csak azt hajtogatom, hogy nem akarom többé ezt csinálni, de tudom, hogy nagyon erős vagyok legbelül és egyre csak erősödöm. annak idején én is csak egy haldokló virágszál voltam, és amikor amerikába költöztem, összeroppantam a második héten, viszont azóta megedződtem, mert tudom, hogy eddig is volt valami, s ezután is lesz. mindennek van megoldása, ahogy anyukám szokta mondani.

van ez a srác, garen, akivel először szerintem körülbelül két évvel ezelőtt léptem kapcsolatba a neten, de soha nem találkoztunk, mert valahogy mindig abbamaradtak a beszélgetések. nem tudom, hogy az volt-e a gond, hogy nem volt egyforma az érdeklődési körünk, vagy csak egyszerűen túl passzív volt, viszont a két év alatt, ha jól emlékszem, csak olyan négy alkalommal írtunk rá egymásra, mígnem a héten újból felvette a kapcsolatot velem az egyik alkalmazáson. namármost, én utoljára az ügyvéddel dugtam hónapokkal ezelőtt, s azóta sem éreztem túl nagy késztetést, mert egyszerűen nem fért bele érzelmileg az életembe. nem esik nehezemre érzelgősség nélkül odaadni a testemet valakinek, csak azért magát a tényt fel kell dolgozni mentálisan. azért döntöttem úgy, hogy végre találkozom garennel, mert nem a szexért találkoztunk. a játszadozás sokkal jobban beindít minket, aminek örülök, mert nálam majdnem mindig az van, hogy csak azért fekszem le valakivel, mert ő akarja. engem az előjáték meg a vadászás sokkal jobban beindít, és teljesen elég tud lenni. nem sok ilyen embert ismerek, de én ilyen vagyok és nem is akarok változtatni rajta. azt kell mondjam, hogy élőben még jóképűbb volt, szóval ez a félelmem teljesen eltűnt. egy kicsit beszélgettünk erről-arról, hogy feloldódjunk, majd megtettem az első lépést. én, bazdmeg. alig jött, hogy elhigyjem, mert ez körülbelül soha nem történik meg velem, és mindig a másikra várok, hogy lépjen valamit. erre nagyon büszke vagyok, és szerintem az elmúlt pár hónap tanított meg arra, hogy tökösebb és életrevalóbb legyek. nem volt sok időnk, mert találkoznia kellett a barátaival, de egy óra pont elég volt, hogy kiszórakozzuk magunkat. a végén akkorát lőttünk, mint a niagra – kicsit meg is szégyelltem magamat, mert konkrétan az egész ágyat beborítottuk. mondjuk ő csak röhögte, amikor bocsánatot kértem, szóval nem hinném, hogy bánta volna. egy kicsit ráuntam, hogy mindig új emberekkel találkozom, szóval jó lenne ha ő megmaradna egy stabil opciónak. azt hiszem, hogy ő is egy ilyen barátot keres most, mert mindketten hasonló véleményen vagyunk ezzel kapcsolatban. a másik dolog, hogy nem kell annyira izgulnom a betegségek miatt, mert nincs szex, s így én is jobban tudom élvezni az együtt töltött időt. az óvszerben sem bízok meg teljesen, főleg azért nem, mert néhány pasi annyira sunyi, hogy leveszi félidőben, és te észre sem veszed. sokszor megtörtént ez a barátaimmal, de én azt mondtam, hogy egyszer kell csak ilyensmivel szembenéznem, s úgy a fejébe húzom a kotont, hogy ottmarad.

szerdán este a semmiből elkapott egy olyansmi gondolat, amit britney 2007-ben tapasztalhatott, és le akartam nyírni a fejemet teljesen kopaszra. másnap reggel korán kuvikkolni kezdtem és kilenckor már úton voltam a fodrászhoz. élveztem, hogy ennyire elhatározott voltam és tudtam mit akarok, hiszen nagyon sokszor az van, hogy vacilálok és nem tudom, hogy mit szeretnék. azért is volt nagy lépés ez nekem, mert tavaly decembertől növeltem a hajamat, hiszen ki szerettem volna próbálni, hogy milyen lenne ha egy picit hosszabb lenne a szokásosnál. eddig viszonylag jól is bírtam, de úgy néz ki, hogy eddig tartott a cérna. miután kijöttem a fodrásztól, olyan boldog voltam, és aznap mindenkit lesokkoltam a munkában. nem lett teljesen rövid, de nagyon rövid, és emiatt elég drasztikusan megváltozott az arcom is. mindenki azt mondta, hogy jól áll a rövid, és hogy tartsam így mindig. anyukám folyton azt hajtogatja, hogy nem tud betelni vele, mert így jobban hasonlítok a bátyámra. egyelőre biztos így fogom hagyni, mert szeretném megvalósítani az említett stílusváltást, szóval most pont jókor jött az új haj is. nem tudom, hogy mi történik az utóbbi pár hónapban, de szó szerint minden megváltozott, és semmi sem a régi. lassan nem is emlékszem a régi énemre, ami megriaszt, mert nem tudom eldönteni, hogy jó irányba haladok-e vagy sem. szeretném azt gondolni, hogy igen, és hogy az elkövetkezendő időszak majd azt fogja bizonyítani, hogy megérte a sok fáradozás. abban biztos vagyok, hogy 2017 volt az életem egyik legnehezebb és legmeghatározóbb éve, pedig egyáltalán nem volt betervezve semmi sem. csak úgy pattannak ki az újabb és újabb dolgok, egymás után.

ezt a paragrafust már vasárnap írom, mert közben annyi dolog közbejött, hogy nem tudtam befejezni, szóval lehet, hogy egy kicsit más gondolatszálon fogok tovább menni, mint ahogyan azt eredetileg elterveztem. tegnap este elmentem a moziba megnézni „a majmok bolygója” c. filmet, mert nagyon jó értékeléseket kapott és felkeltette az érdeklődésemet, annak ellenére, hogy ezek a fajta filmek nem tartoznak a kedvenceim közé. én inkább az olyanokat szeretem, ahol valós események történnek és nem csak egy totál humbuk az egéz. nem mondom, hogy ez volt a legjobb film, amit valaha láttam, de eléggé beférkőzött a szívembe, szóval érdemes megnézni. az a lényeg, hogy eric közel lakik a mozihoz, ezért írtam neki, hogy épp a környéken vagyok és mit csinál, mert akár be is köszönhetnék hozzá. azt válaszolta, hogy lemondta a barátait, mert nem érzi jól magát és fáj a torka. az első részre inkább nem írtam semmit, mert próbálok azon az elven élni, hogy ha nem tudsz semmi szépet mondani, akkor inkább ne mondj semmit. úgy tűnik, hogy nem csak velem játszadozik, hanem a többi barátaival is, ami finoman mondva is szomorú. a torokfájásra azt jegyeztem meg, hogy talán nem kellene annyit szopni. erre aztán úgy felháborodott, hogy még azt is a fejemhez vágta, hogy nem érti, miért van szükségem a segítségére vasárnap a vásárláshoz. nem tudom, hogy más ember hogyan reagálta volna le, de én biztosan csak röhögtem volna egyet, mert viccnek szántam, és tényleg nem volt semmi más a háttérben. szerinte fel kellene fognom, hogy senki mással nem találkozik és nem kellene ilyeneket mondanom. azt inkább nem említettem meg, hogy nekünk nincs közös jövőnk kapcsolat téren, mert még jobban kiakadt volna, szóval csak annyit írtam, hogy miért ne találkoznál emberekkel? nem vagy apáca. ezután nyomta a prédikációit, hogy most összezavarodott és nem érti, hogy miért mondom ezeket. biztos vagyok benne, hogy sok hibám van nekem is, és néha oda tudok mondani, viszont neki az a legnagyobb hibája, hogy túl komolyan veszi a dolgokat, de nem tesz értük eleget. én ha valakivel együtt szeretnék lenni, akkor minden követ megmozdítok, hogy az úgy is legyen.

hamarosan lezárom a kérdezz-felelekes bejegyzést, szóval ha kíváncsi vagy valamire, akkor kattints ide.

omorovicza: ultramoor iszap maszk

2017.07.11. 23:00, tamás

rég nem volt hasonló bejegyzés, viszont egy kis változatosság mindig jól jön.

már egy ideje szemezek az omorovicza termékeivel, mert csak jót hallottam róluk, s az igazat megvallva, jó érzéssel tölt el, hogy egy magyar kezdeményezésnek sikerült elterjednie az egész világon. egyre több híresség használja a termékeiket, ami csak arra enged következtetni, hogy egy komoly dologról beszélünk.

én most az ultramoor iszap maszkot próbáltam ki, amit már tulajdonképpen egy hete kézben tartok – és lőttem is pár képet még aznap a kertemben –, ámbár szerettem volna várni amíg kipróbálom, hiszen csak így lehet igazságos az értékelés.

a termékleírás azt ígéri, hogy teljesen átalakítja az élettelen bőrt néhány perc alatt – egyben feszesít és öregedésgátló is az összetevőknek köszönhetően. ami nagyon tetszik, hogy az első néhány összetevő a termálvíz és a magyar tőzegiszap, amit a hévízi tófürdőből merítenek ki. ezenkívül számos egyéb helyekről is gyűjtenek be alapanyagokat, mintpéldául különböző tengerekből és az andokból. érdemes még megjegyezni, hogy a maszkban csak jóság van, és nem tartalmaz semmiféle szintetikus anyagot vagy parabéneket, ami nagyon fontos az arcápolásban. egy másik fontos dolog, hogy nem kísérleteznek állatokon! mondjuk nem értem, hogy miért létezik még ez a fajta állatkínzás 2017-ben...

a csomagolás nagyon szép – jó érzés a kezedben tartani az üvegtégelyt, hiszen súlyosnak érződik, ami kifejezetten tetszik, mert nem nagyon szeretem ha egy termék olcsónak tűnik. itt egyáltalán nincs erről szó, és látszik, hogy nem sajnálták a pénzt a kinézetre sem. szerintem alapjáraton sokat elárul a csomagolás a termék minőségéről is, tehát erre mindig odafigyelek. kibontás után az első dolog az volt, hogy megillatoljam, mert egy-egy arcmaszk elég fura tud lenni. nem mondom, hogy le voltam nyűgözve, mert valami virágillatú-képet képzeltem el a fejemben, viszont a valóságban nagyon friss illata van, és valószínüleg ez azért van, mert nem tartalmaz mesterséges illatanyagokat sem. belegondolva ez tök jó, csak kicsit hozzá kell szokni. maga a kiszerelés 50 grammos, ami szerintem elég tud lenni 8-10 alkalomra is, attól függően, hogy mennyire vastagon kened fel. namármost, ez talán meg is magyarázza az árát, hiszen egyáltalán nem olcsó (27.500 ft), de ha belegondolok, hogy mennyiszer tudom élvezni, akkor nem annyira megbotránkoztató. nyílván, mint minden luxus terméknél, itt is jócskán fizetsz a névért, viszont annyit elárulok, hogy rengeteg maszkot kipróbáltam már, és eddig szerintem ez a kedvencem. egy hete próbáltam ki először, és amiután lemostam az arcomról, valami csodára vártam, hiszen nagyon jó összetevőkből áll, de a végén úgy voltam vele, hogy okés, egész jó ez a pakolás, mert megszabadított egy rakat mocsoktól és a pórusaim is sokkal kisebbek, viszont nem elég jó ahhoz, hogy rátegyék ezt az árcímkét. másnap miután felkeltem már teljesen más véleményen voltam. én nem hiszek az olyan reklámoknak, amik azt ígérik, hogy egy termék használatától öt évvel megfiatalodsz, de komolyan mondom, sokkal fiatalabbnak tűnt a bőröm. na meg annyira élettel teli volt, hogy nem bírtam nem bámulni magam a tükörben. nyílván mindenki tudja, hogy mennyire jó a magyar termálvíz meg az iszap, de le az összes kalapokkal, amiért ennyire sikerült az omoroviczának megőriznie az összetevők hatását.

ha szeretnél többet olvasni a maszkról vagy a márkáról, akkor kattints ide: www.omorovicza.com.

 

tamasanev@icloud.com